Armstrong: retour

Időzített bombaként robbant a hír a sportvilágban: megfosztja hét Tour de France-győzelmétől Lance Armstrongot az amerikai doppingellenes ügynökség. A szervezet bejelentette, hogy a szövevényes sorsú kerékpárost örökre eltiltja a versenyzéstől, mert a sportoló a továbbiakban nem kívánja megvédeni magát a doppingvádakkal szemben.

Az ügy előzménye, hogy Armstrong közleményt adott ki, amelyben az áll: nem folytatja a küzdelmet a gyanúsítgatások ellen. – Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok. Számomra most jött el – olvasható a negyvenegy esztendős sportoló honlapján. John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség elnöke úgy nyilatkozott:

„Armstrong gyakorlatilag elismerte a bűnösségét azzal, hogy a továbbiakban nem küzd az ellene felhozott vádakkal szemben”. A profi kerékpársport legalábbis ellentmondásos közegében Armstrong persze korántsem az első, aki doppingbotrányba keveredik. Az amerikait egyébként – saját állítása szerint – hozzávetőleg ötszázszor ellenőrizték különlegesen eredményes pályafutása során, és minden kétséget kizáróan egyszer sem bizonyosodott be, hogy tiltott szerrel élt volna.

A napokban azonban egy texasi bíróság megalapozottnak ítélte az amerikai doppingellenes ügynökség Armstrong ellen felhozott vádjait, így a sportoló válaszút elé került: tovább védekezik vagy feladja.

Ha az első Tour-sikerét 1999-ben arató Armstrongot most megfosztják első helyezéseitől, akkor a versenyeken sorrendben őt követők léphetnek előre győztesekké. Csakhogy, s ez már-már tényleg paródia, a francia körverseny valamennyi – mögötte – második helyezettje keveredett már dopping-botrányba: a 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban is ezüstérmes német Jan Ullrichot például az idén februárban sújtották kétéves eltiltással...

Az amerikai extraklasszis kalandos karrierjének legemlékezetesebb szakasza az volt, amikor legnagyobb sikerkorszakát megelőzően az orvosok hererákot diagnosztizáltak a szervezetében, s a daganat áttéteket képzett az agyában és a tüdejében. Armstrong a csodával határos módon felépült, majd rendre „tönkreverte” a mezőnyt. A pénteki bejelentés nyomán megkérdeztük dr. Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét, aki elmondta: még nem tartja lefutottnak a történetet.

– Háború zajlik a doppingellenes szervezetek és Armstrong között, s bárki bármi mond, ma még nem lehet tudni, ki lesz a csatározás nyertese. A sportoló célja világos: úgy szeretné lezárni az ügyet, hogy ne kelljen beismernie semmit, sőt mártírként kezeljék, akit igazságtalanul hurcolnak meg hosszú évek óta, s ő belefáradt ebbe a harcba. A szakember úgy véli, nem feltétlenül a közvéleményt mindig ügyesen manipuláló Lance Armstrong személye miatt igazán érdekes az eset, hanem általános üzenete okán, miszerint egy egész versenysorozat hitelessége kérdőjeleződik meg egy ikon összeomlásával.

– S mivel a Tour emblematikus esemény a sportvilágban, az egész sportélet tisztaságára vetülhet árnyék, ami maga a tragédia. Főleg egy olyan nagyszerű olimpia után,mint a londoni volt – említi a doktornő. Ez alighanem akkor is így van, ha a körversennyel kapcsolatos „szállóigék” egyikének valóságtartalma nyilván nem áll távol a valóságtól: „A Tour de France első száz helyezettje szed valamit, az első ötven között már érdemes kutakodni is, az első húsz pedig előbb-utóbb biztosan megbukik...”

Itt a vége!
Itt a vége!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.