Forintban is sokat ér a siker

A kormány szerdán elfogadta a MOB előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szereplő magyar sportolók jutalmazásáról.

Ennek értelmében az aranyérmesek 35 millió, az ezüstérmesek 25 millió, a bronzérmesek 20 millió, a negyedik helyezettek 15 millió, az ötödikek 10 millió, a hatodikak 8 millió, a hetedikek 4 millió, a nyolcadikak 2 millió forint jutalmat kapnak. A páros számokban sikeres versenyzők az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négytagú csapatok tagjai a pénzdíj 80, a 13-15 tagú együttesek játékosai a jutalom 70 százalékát kapják meg. Az olimpikonok támogatása összesen 2 milliárd 170 millió forintot tesz ki.

A MOB korábban azt közölte az MTI-vel: a sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékával számolhatnak. A támogatás mértékét keretösszegben határozzák meg, az egyes személyek díjazására a sportági szövetségek tehetnek javaslatot.

Kimutatta a MOB: a legeredményesebb magyar klub a Bp. Honvéd volt az ötkarikás játékokon. A piros-fehérek versenyzői – kajak-kenuban, öttusában és férfi vízilabdában – az egész küldöttség pontjainak 12,76 százalékát gyűjtötték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.