Eufória után melankólia
Az utóbbi hét évben a játékok állandó beszédtémát szolgáltattak, és egészen a nyitóünnepségig leginkább az aggodalmaskodás, a fanyalgás hangneme volt jellemző. Noha a külföldiek némelyike bírálnivalót is talált a rendezésben, a londoniak – akár olyan szerencsések voltak, hogy személyes élményeket is szerezhettek a helyszíneken, azaz közvetlen részesei lehettek a sportsikereknek; akár csak a városban jöttek-mentek, és magukat a versenyeket a tévé, különösen a BBC huszonnégy speciális csatornáján keresztül követték – szinte felfüggesztették az életüket, átadták magukat az olimpiai hangulatnak.
Ha az összehasonlítás fájdalmas is, a fővárosiak, legalábbis a londoni tudósító huszonegy éves tapasztalatai alapján, legutóbb 1997 szeptemberének első hetében, a Diana walesi hercegnő végzetes kimenetelű párizsi autóbalesete és gyászistentisztelete-temetése közti időben találtak ennyire egymásra. A mindenkit összekötő érzelmekhez ezúttal jogos büszkeség és öröm járult, nagyra értékelve a Team GB, a brit csapat remek szereplését, 65 érmét, különösen a 29 aranyat. Ráadásul minden klappolt,még az időjárás is túlnyomórészt kegyes volt az aktív és passzív részvevőkhöz. Nem akadt oly cinikus londoni, aki ne érezte volna magát valósággal a mennyben.
A hétköznapokba visszatérve a legtöbb embernek elvonási tünetei vannak, hogy nincs hová rohannia, nem keresgélheti a városképet meghatározó pontokon elhelyezett kabalafigurákat, nem bámulhatja tátott szájjal a Canary Wharf környékén lehorgonyzó luxushajókat, s hogy nincs miért hosszú órákat töltenie a tévé előtt. A frissen nyilvánosságra hozott beszédes számok szerint 51,9 millió brit, a lakosság 90 százaléka kapcsolta be legalább 15 percre a közszolgálati televízió olimpiai közvetítését. A nyitó- és a záróünnepségre 23-26 milliónyian voltak kíváncsiak. Most, hogy mindennek vége, ismét szembe szökők a megszokott problémák. Mind többen térnek vissza szabadságukról azok közül, akik a riogatásokat komolyan véve elmenekültek a városból. Így ismét zsúfolt és elviselhetetlenül forró a ritkábban indított metró, nehezebb parkolóhelyet találni, és általában kevesebb ok van a mosolygásra. Jobban feltűnik a hírekben a továbbra is magas munkanélküliség, újra hosszú a sor az orvosi rendelőkben, míg az érettségizőknek és családjuknak a csütörtök reggel közzétett eredmények okoznak már előre fejfájást: akinek sikerült teljesítenie a felvételi ponthatárt, annak a felemelt tandíj – akár évi 9000 font előteremtése –, akinek pedig nem, annak a végzettség nélküli fiatalok számára keserves elhelyezkedési lehetőségek miatt.
Sokszor szóba került már az elmúlt napokban az olimpia öröksége. Ha ez a közeli konditeremben hétfő óta nem is volt még látható, az elvi elszántság megvan, a kormánynak a lehetőségek bővítésére, míg – elsősorban a fiataloknak – a testedzésre szánt idő növelésére. Úgy hallani, a Velodrome-ból és a londoni-surrey-i utakról érkező hírek, az összesen tizenkét biciklis érem nyomán még inkább fellendült a kerékpárboltok amúgy is élénk forgalma. A „nép olimpiája” kapcsán kialakult új jelenség, hogy a pop- és filmsztárok helyét –feltehetőleg csak átmeneti időre – az olimpiai bajnokok veszik át a magazinok címlapján és az emberek szívében egyaránt. Talán sokat emlegetett kirívó-kihívó körmei miatt is sok fiatal lány utánozza Jessica Ennist, Rebecca Adlingtont vagy Victoria Pendletont (jobban, mint a celebeket), és érdemlegesebb példaképeket Sir Chris Hoynál, Mo Farah-nál vagy Bradley Wigginsnél szintén nehezen lehetne találni.
Azok közül, akiknek életében tátongó űrt hagyott hátra az olimpia fináléja, rengetegen készülnek az augusztus 29-én kezdődő paralimpiára. Hatalmasat tévedett mindenki, aki kétéves kitartó igyekezettel sem jutott be a Velodrome-ba, az Olimpiai stadionba vagy Zaha Hadid építészeti kitüntetésre váró Aquatics Centre-jébe, és abban reménykedett, hogy a játékok második felvonása alkalmat ad erre. A szervezés kevés, de annál nagyobb gyengéinek egyike, a világhálós jegyiroda ugyanis megint csak visszadobja a jelentkezéseket. Becslések szerint két és fél millió belépő kelt vagy kel el a paralimpiára; hétszázezerrel több, mint négy éve Pekingben. Richard Hawkesnak, a fogyatékkal élőket támogató legaktívabb jótékonysági intézmények egyikének, a Scope-nak a vezérigazgatója szerint „az emberek egészen más fényben látják majd a mozgássérülteket: míg sokan hajlamosak arra, hogy a rokkantakat a táppénzcsalókkal azonosítsák, a paralimpia igazolni fogja, a részvevők milyen bámulatos teljesítményre képesek”. Azoknak a sportszeretőknek pedig, akiket a paralimpia nem hoz lázba, még mindig itt van a „szép játék”, a brit válogatottakat is érintő hétközi barátságos labdarúgó-mérkőzések után a szombaton kezdődő Premier Liga.