'Magyar' melléklet a Timesban
Csütörtökön, egy nappal az után, hogy egyetlen alkalommal sem csendült fel a God Save the Queennek a London Philharmonic Orchestra által rögzített, s – ellentétben a magyar Himnusz feldolgozásának hazai fogadtatásával – köztetszést keltő változata, kórusban szólaltak meg a szövetségek, az üzletemberek, a jótékonysági intézmények és (nem mellékesen) világhírű brit sportemberek a sydney-i példa elkerülése érdekében.
Az egybeesés alighanem véletlen, a dilemma viszont fennáll, mert sokan tartanak attól, hogy az Egyesült Királyság ugyanúgy jár majd, mint Ausztrália, mely hosszú távon nem volt képes tőkét kovácsolni a sydney-i olimpia sikeréből. Míg az ötödik kontinens sportolói 2000-ben hazai pályán 16 arannyal az éremtáblázat negyedik helyét szerezték meg, addig csütörtök délutánig mindössze hat elsőséget számláltak, és a tizedik helyet foglalták el. Ráadásul – az ausztrál statisztikai hivatal összesítése szerint – az ottani gyerekek negyven százaléka nem vesz részt semmilyen iskolán kívüli testmozgásban.
A The Times című angol lap publicisztikájában a legeredményesebb brit sportolók egyike, a négyszeres olimpiai bajnok evezős, Sir Matthew Pinsent egyenesen úgy fogalmaz, hogy „az ausztrál sport romokban hever”. A tanulság pedig az: „Ha jól közelítünk a sikerekhez, akkor a londoni olimpiai eredmények valami különlegesnek lehetnek a kezdetei; ha viszont elrontjuk, akkor – visszatekintve – joggal sóvároghatunk az elért magasságok után, és kesereghetünk a hanyatlás miatt.”
A nagy kérdés természetesen az, hogy az egyelőre nem enyhülő gazdasági nehézségek közepette mennyi pénzt tud szánni a kormány a sport finanszírozására. Az elit sportot irányító UK Sport évi 100 millió fontos büdzséje a következő két esztendőre már garantált, de könnyen áldozatául eshet a kiadási oldal 2014-ben esedékes felülvizsgálatának. Ami biztos: az összeg kétharmada továbbra is a szerencsejátékok nyereségének különböző nemes célokra félretett hányadából érkezik a hivatal folyószámlájára. Kereken egy évvel a nemzetközi figyelmet keltő londoni zavargások után a gyermekekért felelős ombudsman annak fontosságára is emlékeztetett, hogy a fiataloknak legyenek olyan példaképeik, mint a kerékpáros olimpiai bajnok és Tour de France-győztes Bradley Wiggins vagy a hétpróbát fölényesen megnyerő Jessica Ennis.
Hallatta hangját az immár a legkiemelkedőbb, hatszoros aranyérmes brit olimpikon, a szintén kerékpáros Sir Chris Hoy is, aki – lévén harminchat éves – még emlékszik arra, milyen volt az élete, amikor a kerékpársport nélkülözésre kényszerült. Miközben David Cameron kormányfőt óva intette a támogatások megvonásától, nem győzte eléggé dicsérni azt, hogy a kilencvenes évek elején bevezették a National Lotteryt, amely nélkül az országúti és pálya-kerékpározás brit dominanciájához szükséges technológiai áttörés soha nem valósult volna meg. Milyen szomorú az olimpia emelkedett hangulata közepette, hogy éppen most derült ki: az oktatásügy nem képes megvalósítani a heti két óra kötelező testnevelést az állami iskolákban!
A londoni olimpián nemhogy osztatlan sikert arató, de – talán Harry herceg élénk érdeklődésének köszönhetően is – valóságos kultuszt teremtő strandröplabda olimpiai öröksége miatt nem kell aggódni. Az ikonikus Horse Guards Parade-en, a Downing Street 10. és a Buckingham-palota közötti felvonulási téren megrendezett versenyen használt tömérdek homokból a következő hónapokban az M25-ös londoni körgyűrűn belül harminchat új pályát hoznak létre. Így próbálják megőrizni, sőt fejleszteni a „glamúros”, ám költséges sportág váratlan népszerűségét, hogy a brit team Rióban már éremesélyekkel kopogtathasson az ajtón.
Két érdekes észrevételt fogalmazott meg a játékokkal kapcsolatban a gazdag olimpiai tapasztalatokat szerző monacói herceg. Albert öt téli játékokon képviselte bobversenyzésben a hercegséget, sőt feleségét, a dél-afrikai válogatott úszó Charlene-t a sydney-i olimpián ismerte meg. A herceg „emocionális olimpiának” nevezte a londoni eseményt. A nagymamáját gyászoló 400 méteres gátfutóbajnok, a Dominikai Köztársaság első ötkarikás aranyérmét megszerző Felix Sanchez könnyei legalább annyira elválaszthatatlanok maradnak majd a londoni játékok emlékétől, mint a britek közül a távolugróbajnok Greg Rutherford és a tornász Louis Smith zokogása örömében, vagy az úszó Rebecca Adlingtoné bánatában, miután – pekingi két aranya után – ezúttal két bronzzal kellett beérnie.
Az ötvennégy éves monacói uralkodó elismeréssel adózott a brit királyi család aktív részvétele előtt is: II. Erzsébet felejthetetlen „színészi” debütálásának a nyitóünnepségen; az egymástól ritkán elszakadó trió, Vilmos és Harry herceg, valamint Katalin, Cambridge hercegnéje jelenlétének az előre megjósolható brit sikerek színhelyén; Zara Phillipsnek, Anna hercegnő lányának megérdemelt ezüstérméig a lovastusa csapatversenyében.
ÉS a magyar szál: még meg sem született Kozák Danutának és Risztov Évának köszönhetően a hetedik és a nyolcadik magyar aranyérem, amikor a The Times olimpiai melléklete a magyar zászlóval illusztrálva külön kiemelte a „gazdag éremtermést”, mely az élvonalba, az első tíz közé emelte a magyar sportot.
