London Marathon

Fazekas kivédte. A kapus tizenöt másodperccel a Magyarország–Izland olimpiai negyeddöntő lefújása előtt hárította Gudjonsson hetesét, így Mocsai Lajos szakvezető csapatának lehetősége nyílt az egyenlítésre. A labda Lékaihoz került, az irányító pedig hosszabbításra mentette a mérkőzést.

Már a találkozó első néhány perce is jelezte: a pekingi ötkarikás játékokon ezüstérmes izlandi együttes nem számíthat könnyed továbbjutásra. A csoportmeccseken legalábbis visszafogottan teljesítő, ám a két legfontosabb mérkőzését megnyerő magyar válogatott prímán kezdett, s 5:1-re vezetett. Az előny azonban elfogyott, sőt a huszadik percben az izlandiak fordítottak.

Korántsem függetlenül attól, hogy a beállós semlegesítése – a spanyolok elleni súlyos vereség alkalmával látottakhoz hasonlóan – nem sikerült: Gunnarsson sorra lőtte a gólokat. A szigetországiak örülhettek, hogy legalább neki jól megy, mert játékosaik többségének meggyűlt a baja a nagy formában védő Fazekassal. Mivel Császár és társai az első félidő hajrájában újra hatékonyan támadtak, harminc perc múltán 16:12-re vezettek.

A második játékrész első gólját az extraklasszis produkciót bemutató Nagy László szerezte, így ötre nőtt a magyar előny, ám a rendkívül masszív izlandi gárda gyorsan kiegyenlítette hátrányát. Hiába lépett meg újra és újra a magyar csapat, rendre érkezett a szigetországi válasz. Mi több, másfél perccel a vége előtt már az ellenfélnél volt az előny (26:27). Iváncsik a kapufát találta el, így az izlandiak a győzelemért támadhattak.

A magyar védők szabálytalanul állították meg Stefanssont, a játékvezetők hetes ítéltek. És akkor Gudjonsson lőtt... Fazekas pedig védett. S e fordulatok csupán előkészítésül szolgáltak a hosszabbításos végjátékhoz. A kétszer ötperces ráadás első szakasza döntetlennel ért véget: Atlason az utolsó pillanatokban egyenlített. A második játékrészben Fazekas újabb bravúrt mutatott be, majd Atlason betalált, Harsányi hetest hagyott ki, Nagy László gólt lőtt.

Aztán a Barcelonából Veszprémbe igazoló átlövő győztes gólt szerezhetett volna, de messziről elengedett labdája a kapu fölé szállt, így újabb extra periódus kezdődött. A magyar csapat remekül „rajtolt”: kétgólos előnyt szerzett. Talán nem meglepő: a remek Fazekas többször is döntő helyzetben hárított.

De hiába volt a fór, az utolsó percben az egyenlítésért támadhatott az izlandi garnitúra, amely kapusa helyére mezőnyjátékost küldött a pályára. Honfitársaink keményen védekeztek a rendkívül feszült finisben, és az utolsó lövés – Palmarssoné – a kapu mellé szállt: a nagyszerűen küzdő magyar férfi kézilabda-válogatott bejutott az olimpiai elődöntőbe.

Londoni táncmulatság
Londoni táncmulatság FOTÓ: MTI ILLYÉS TIBOR
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.