Csak nehogy kiderüljön, hogy ez a hatalmas ember, ez a nyilatkozataiban is oly szimpatikusan visszafogott, alig harmincas fiatalember... csak ki ne derüljön! De hát miért is derülne persze, mit nekünk rossz emlékek, amelyek úgy törnek föl, váratlanul egy-egy diadalittas kiáltás után, mit nekünk Annus Adrián meg Fazekas Róbert, ezek a szintén hatalmas emberek, akiket oly nagyon ünnepeltünk annak idején, akik olyan boldog pillanatokat okoztak, akik oly tiszta, ártatlan, gyermeki derűvel ünnepelték olimpiai győzelmüket, hogy az ember szeme könnybe lábadt, amikor nézte őket, nem, az nem lehet, hogy minden erős ember!

Nem lehet. Nem lehet, mert ez a fiatalember végtelenül tudatos, okos és megnyerő, és hatalmas, mint Kiss Balázs volt annak idején, aki megszeretette velem az erőatlétikát csak azért, mert afféle jöttment veszprémiként közel állónak éreztem őt magamhoz. Szóval itt vannak ezek a hatalmas emberek, emlékszem, én tényleg megőrültem Fazekasért, azért az elképesztő energiáért, ahogyan eldobta a diszkoszt, ahogyan kiszakadt belőle az erő.

Meg valami más is.

Most is, amikor azt hittem, távolról figyelve az újjászületett Fazekas eredményeit, hogy nem, az nem lehet, hogy még egyszer megcsinálja, hittem benne, mert megtévednek olykor az emberek, hibáznak, vétkeznek és bűnhődnek, hát nem lehet, hogy még egyszer megpróbálja, mégis, mindig ott motoszkált valahol a lelkem legmélyén, hogy előbb-utóbb bukta lesz a vége. Hiszen vannak olyanok, akik csak azért is győzni akarnak, ha másként nem megy, akkor így, és manapság már egy háztömb körüli zsákban futó versenyre sem igazán lehet győzelmi eséllyel kiállni szteroidok nélkül.

De talán mégis.

Itt van például ez az elképesztő alak, Usain Bolt, aki annyira zseni, hogy egészen egyszerűen nem tanult meg rendesen elrajtolni, de földi halandóknak így sem ad esélyt, utol nem érheti senki. Bolt azt mondta: felőle akár sorban is állhatnak a háza előtt a doppingellenőrök, ő tiszta, jöjjenek csak, amikor akarnak. S ez a fiatalember, aki idétlenkedik a verseny előtt, úgy tesz például, mintha lemezeket keverne, amitől roppant balgának néz ki, tisztában van azzal, hogy ha ő doppingolna, akkor az az egész atlétika halálát jelentené. Na most, ebben a műfajban ez a legokosabb mondat, amelyet eddig hallottam, bár igaz is, ki beszél itt már doppingról!

Olvasom, hogy a francia kerékpárosok edzője nem érti,miként tudhattak az angolok ilyen szédületes tempóban fölgyorsulni egy év alatt, de nem vádolta őket doppinggal, éppen ellenkezőleg: azt mondta, hogy doppingolni manapság már lehetetlen, de az a biciklikerék, ott lehet valami sumákság, mert a britek nagyon titkolják a kerekeiket! Az valószínűleg csak évtizedek múltán derül ki majd, hogy volt-e valami titkos fegyver, de ha Bolt és a francia edző is ennyire magabiztos, akkor mi is hadd engedjük meg minden kétely nélkül magunknak, hogy a mi hatalmas fiúnk, Pars Krisztián is teljesen tiszta, és nyilván nincs semmiféle titkos fegyvere, nem könnyebb a kalapácsa, mint másoké, inkább csak az ereje nagyobb; itt van ez az ember, aki úgy tudja elvetni azt a kalapácsot, ahogyan tényleg senki, és repül a kezéből, repül nyolcvan méter fölé, a kalapáccsal repülnek a kételyeink, megvan az az arany, ez a srác tényleg kőből van, és még csak „dídzséjnek” sem képzeli magát, ami csak tovább erősíti szimpátiámat és büszkeségemet.