Kiszúrtak vele

A zsűri meghökkentő hibája miatt drámai véget ért a női párbajtőrverseny második elődöntője. A dél-koreai Sin A Lam és a címvédő német Heidemann mérkőzése döntetlennel zárult, a hosszabbítás kedvezményezettje az ázsiai versenyző lett. Ennek nyomán elég lett volna kivédekeznie a ráadás egy percét, hogy bejusson az olimpiai döntőbe. Úgy tetszett, meg is oldja a feladatot: csupán egy másodperc állt az órán, s e pillanatnyi periódusban két támadást is hatástalanított. Már ünnepelte a sikert, ám a bírók – érthetetlen módon – a harmadik akciót is elengedték. Ekkor a német tust adott, s örült a győzelemnek. Az ázsiai vívó trénere reklamált, s aligha volt olyan néző a teremben, aki ne neki adott volna igazat.

A technikai vezetőség összeült, s váratlan határozata szerint Heidemann nyert. A dél-koreaiak óvtak, Sin A Lam – a közönség szimpátiatüntetése közepette – egy órát ült a pást szélén. Hiába. A verdikt maradt, s a ritkán látható közjáték után a koreai a harmadik helyért vívott mérkőzést is elveszítette. Aligha vigasztalta, hogy Heidemann kikapott a döntőben…

Párbajvesztes: Sin A Lam magánya
Párbajvesztes: Sin A Lam magánya
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.