Indiában a mai napig nem értik, hogyan lépkedhetett a nyitóünnepségen csapatuk élén, a zászlóvivőjük mellett, a formaruhájuktól egészen elütő, harsány színű (vörös/kék) öltözetben egy testes, ámde hozzájuk illően fekete hajú hölgy, akinek semmi köze nincs hozzájuk, akiről senki nem tudja, hogy ki ő, és miért vonult velük. Azonosító kártya sem volt rajta, hogy legalább azt megnézhették volna, de a menetelésnek külön bájt adott, hogy a csapat tagjai rá sem néztek az idegenre. India azóta is bocsánatkérést kér és vár mindenkitől, amit meg lehet érteni, ahogyan azt is, hogy nem veszik észre a legfontosabb motívumokat. Egyrészt, ha a helyzetet behelyettesítjük egy komoly futballmeccsel, akkor örvendhetünk csak igazán, hogy három-négy öngáncsolás miatt bekövetkező pusztító esés közepette nem vetődött oda azonnal huszonnégy válogatott rendfenntartó, hogy a földdel tegye egyenlővé a betolakodót. De még kedvesebb, hogy –szemben az ismert sportexhibicionistákkal – ami emberünk nem rángatta le magáról a gatyát, nem tépte meg a blúzát, hanem olyan fennkölt egyszerűséggel sétált az indiai csapat élén, mintha a mögötte lévők egyenesen azért érkeztek volna Londonba, hogy őt bekísérjék a stadionba.

Megeshet, valaki a töméntelen önkéntesből elbóklászott, s egyszer csak az indiaiak élén találta magát, ez esetben pedig az a szép, hogy kicsit sem jött ettől zavarba, sőt: felnőtt a szerephez. Mosolygott, mint aki éppen enni kapott, s mintha nem éppen milliárdnyi ember fürkészné, hogy ki ő, aki az sem tudja, merre jár. Ehelyett bejön egy idegen, és besétál a lehetetlen sportágak sokasága által alkotott világcsodába.

Ez nem feltétlenül természetes.

Ahogy az sem, hogy a magyar Ironman-verseny közelébe is idegenek keveredtek szombaton. Róluk úgy lehetett tudomást venni, hogy a borzalmasan sokadik kilométert kerékpározók felé egyszer csak kő- és szilvalövegek zúgtak. Ok nélkül, ha van értelme ennek a kitételnek, mert mi oka lehet az ilyesminek? A versenyzők mindazonáltal a támadózónán átjutva kétszeresen is megkönnyebbülhettek, mert előző nap egy autó vitte el az egyiküket, ahhoz képest a szilva puhány ellenfél, még ha éretlen is.

Szóval a sportolók jól teszik, ha megtanulják becsülni a jámbor idegeneket, s nem bocsánatkérést követelnek, mint az indiaiak; hanem, ha majd megtalálják, megkoszorúzzák a termetes mosolygót, aki bebizonyította, hogy nem kell túlfeszíteni a biztonsági hálókat. Alkalmas közegben lehet bízni az idegenekben is.

Ezt nem mondhatják el azonban a kardvívómezőny tagjai. Bekerült közéjük valaki, aki mintha máshonnan érkezett volna és más karddal vívna. Sorra lekaszabolta mindazokat, akiket a páston szembehozott vele a végzetük, ellenfeleknek nem mondhatnám őket, mert most nem voltak azok. Az idegen, Szilágyi Áron új törvényt szabott. Olyan magától értetődően, mint ahogyan a hölgy bevonult az olimpia halhatatlanjai közé.

Idegen az éjszakában