A rangadón csak a második negyed elejéig, 3:3-ig volt küzdelem, mert azután a vetélytárs „ellenfél nélkül” lődözte akciógóljait, és 8:3-ra elhúzott. A helyzet ennél rosszabb is lehetett volna, ha az amúgy a labdával nem gyakran találkozó Szécsi (5:3-nál) nem hárít kétszer is reménytelennek tetsző helyzetben. Örülni e bravúros védéseknek sem lehetett, hiszen Udovicsics, Filipovics, Pijetlovics és Prlajnovics rendre tönkretette a magyar csapat védelmét és kapusát, így a harmadik negyed elejétől egyéb kérdés nem maradt, csak az: milyen differenciával győz a szerb együttes?

A máskor megszokott magyar akciókból csupán 10:5-nél mutatott be egyet Kiss Gergely és Varga Dániel (10:6), de jellemző hazánk fiainak indiszponáltságára, hogy az ellentámadás során Mitrovics még el is ejthette, majd felszedhette a vízről a labdát, s még mindig nem akadt senki, aki megakadályozta volna a gólszerzésben (6:11). Az utolsó szakasz one man show volt, mert Prlajnovics ekkor már egyenesen a mezőny fölé nőtt: ahányszor kapura küldte a labdát, annyiszor kellett módosítani az állást az eredményjelző táblán. Az ellenállhatatlan pólós összesen öt gólt szerzett, míg a magyarok közül Madaras, Varga Dániel és Varga Dénes

egyaránt kétszer lepte meg a Szécsinél sokkal jobb formában védő Szorót. Igaz, a rivális kapus előtt sokkal jobban működött a blokk, mint a másik oldalon… Különösebb elemzés helyett maradjunk annyiban: a 14:10-es vereség sem mond el mindent a magyarok megpróbáltatásairól, mert ezen a találkozón a négygólos differencia még Kemény Dénes szövetségi kapitány garnitúrájára nézve hízelgő. Az egyetlen pozitívum, hogy e teljesítmény után a javulásnak ritka széles lehetősége van.

Szécsi és Biros is asszisztált