Az öt karikagyűrű ura
Akadtak, akik megpróbálták feltartóztatni, ám a sportoló nem akart hordágyon távozni a létesítményből. Hirtelen egy idősebb férfi futott a pályára a lelátóról, a biztonsági szolgálat tagjai nem tudták megállítani: a versenyző édesapja volt az. Derek zokogva borult a szülő nyakába. „Nem kell ezt csinálnod” – mondta az apa a fiának. „De igen, ezt kell tennem” – válaszolta az atléta.
A családtagok egymásba kapaszkodva tették meg a távot, az aréna közönsége pedig felállva ünnepelte őket. Akik akkor a stadionban voltak, alighanem örökre az olimpiai eszme rabjai lettek, az a hosszú kör ugyanis maga volt az üzenet. Az szintén, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyhamar közölte Hirosima és Nagaszaki elöljáróival: hiába a tervük, nem pályázhatnak közösen az atomtámadás hetvenötödik évfordulóján rendezett 2020-as olimpiára, mert a szabályok nem teszik lehetővé a kettős jelentkezést.
A szörnyű sorsú japán városok kandidatúrájának középpontjában a béke és az atomfegyvermentes világ üzenete állt volna. Efféle gondolatokra régen nem vevő már a nemzetközi szervezet, amely egyik legfőbb feladatának a profit maximalizálását tekinti, nem pedig az ötkarikás eszme tiszteletét és népszerűsítését.
Az olimpia a globális sportipar legkelendőbb áruinak egyike, s a NOB mindent megtesz azért, hogy a piacon monopolhelyzetet élvező termékének értékesítéséből a lehető legtöbb hasznot könyvelhesse el. A grémium elöljárói messzemenően rigorózus feltételrendszert dolgoztak ki, hogy a megaesemény csúcsszponzorait kiszolgálják. Az idei londoni vetélkedő idején a helyi vállalkozók nem csupán az ötkarikás motívumokat, de a London 2012 szóösszetételt sem használhatják.
Ebből a profi marketingszemléletből – pénzéért cserébe – több olyan vállalat is profitál, amely nem feltétlenül az egészséges életmód hírvivője a világban. Elég csak a népszerű üdítőital-gyártó társaságot vagy a gyorséttermi láncot említeni. Azt is gondolhatnánk, hogy nincs különösebb jelentősége annak, mely vállalatok használhatják hirdetéseikben az olimpiai emblémákat, ám Joseph Maguire és munkatársai már cáfolták e feltevést. A kutatók a Sociology of Sport Journal című folyóiratban megjelent tanulmányukban tették közzé következtetésüket. A team – a 2004-es athéni olimpia idején – a NOB szponzorainak reklámjait vizsgálta meg.
A társaság azt szerette volna kideríteni, milyen értékeket közvetítenek az ötkarikás szimbólumokat is használó támogatók hirdetései. Feltevésük szerint az újjászületett olimpiai eszme nem csupán a görög tradíciókból, az ókori játékok hagyományaiból, hanem az amerikai felsőoktatás sportstruktúrájából, a tizenkilencedik század végének nemzetközi békemozgalmaiból s világkiállításaiból is táplálkozott. Úgy vélték, a gondolatkörhöz az univerzalitás fogalma hozzákapcsolódott.
Maguire-ék lesújtó eredményeket hoztak nyilvánosságra: a vizsgált reklámok patriarchális, nyugati, elitista társadalomképet közvetítenek. Az aranyéremért zajló kiélezett küzdelemben értékét veszti a részvétel. A Loughborough Egyetem szakemberei ezzel szemben az oktatást, a kozmopolitizmus elfogadását, az esélyek egyenlőségét, a tiszta versenyt, a kultúrák sokféleségét, valamint a kiválóságot határozták meg az olimpiai eszme pilléreiként. A hirdetések többsége mindebből csupán a kiválóságot hordozza…
Ennek ellenére a NOB retorikájának középpontjában továbbra is az eszmeiség áll. Mi több, a szervezetnek akadnak olyan akciói, melyek valóban méltók a szavakban hangoztatott szellemiséghez. Ám az üdítő jelenségek nem a biznisz csúcsát jelentő nyári és téli játékokon tűnnek fel. Kiváló kezdeményezés az ifjúsági olimpia, amely tökéletesen illusztrálja: a korifeusok is tisztában vannak vele, mit jelenthetne a mozgalom, ha nem az üzlet lenne az elsődleges cél. A fiatalok részvételével zajló vetélkedők a hőskorszakot idézik s a multikulturalizmus szellemiségét képviselik.
A szervezők több sportágban különböző nemzetiségű sportolókból álló csapatokat sorsoltak össze, így az innsbrucki téli versenyen a rövid pályás gyorskorcsolyaszámok egyikében a kínai, dél-koreai, kínai, brit négyes nyert. Alpesi síben koedukált együttesekkel kísérleteztek: a két fiú és két lány alkotta válogatottak viadala sikeres volt, így akár a felnőtteknél is tesztelhetik majd. A hokisoknál egyéni viadalt is rendeztek, s „szólóban” magyarok is nyertek érmet. (Ha csapatok találkoznak, akkor esélyünk sincs.)
Az osztrák település adott otthont az 1964-es olimpiának is, s az illetékesek meghívták a negyvennyolc évvel korábbi versenyen önkéntesként dolgozókat az idei rendezvényre, hogy a generációk találkozása se maradjon el. Mindennek azonban nincs helye a világ legértékesebb brandjei közé tartozó olimpián. Mert ott a pénz az aranyérmes: a NOB 3,8 milliárd dollárért értékesítette a televíziós jogokat, s ezért az összegért ki kell szolgálnia a nézőket, valamint a hirdetőket. Nyilván nem véletlen, hogy a 2016-os riói olimpia programjában a golf és a rögbi is helyet kap.
Jacques Rogge, az ötkarikás szervezet elnöke szerint ugyanis mindkét sportág rendkívül népszerű világszerte, így képviselői a földkerekség legkülönbözőbb pontjairól érkeznek. Arról az elöljáró valamiért nem értekezett, hogy a golf és a rögbi milyen szerepet játszik a sportiparban. Pedig talán nem érdektelen, hogy – a Forbes magazin számításai szerint – a golfozó Tiger Woods az első dollármilliárdos sportoló. A golf amúgy a legkevésbé sem sorolható a „népi” játékok körébe: sok országban elérhetetlen luxus.
A rögbinek a hetes változata kap szerepet a műsorban, s a sportágról sokat elárul, hogy a 2007-es vb-t a világ 202 országában közvetítették. Ami pedig jó a tévének, az jó a NOB-nak. Ezt megannyi szakág története igazolja. Az öttusa egynapos vetélkedővé vált, a versenyzők lézerfegyverrel lőnek, s a futással kombinált lövészettel fejezik be a viadalt. A kajak-kenuban már tesztelik a váltóversenyt, s ha eléggé látványos lesz a formátum, akkor megjelenhet majd a programban. A birkózás több ciklus óta amolyan kísérleti rendszerben működik: a potentátok időről időre változtatják a szabályokat. A vízilabdázók elöljárói is aggódnak, hogy elveszítik a helyüket a műsorban, ha a póló bázisa nem szélesedik, s a játék nem válik közönségvonzóvá.
Amennyiben a döntéshozók névsorára és a testület utóbbi évtizedeinek történetére tekintünk, nincs ok a nyugalomra. Az arisztokratikus különítményben hercegek és hercegnők is helyet kapnak, miközben a médiában gyakran megjelenő vezetők szinte kivétel nélkül férfiak. Igaz, ők az ötkarikás játékok közötti időszakokban sok esetben szánalmas magyarázkodásukkal kapnak helyet a lapokban és a híradókban. A korrupciós vádak rendre elérik a szervezetet (miként a FIFA-t, a világ labdarúgását irányító szövetséget is). A tagok milliárdos bizniszekben vesznek részt, ám nem felelnek senkinek, s feladatuk sem írható körül a döntéshozatali eljárásokból ismert fogalmakkal.
Az üzleti életben a legfontosabb lépésekről a cég vezetői határoznak, s döntéseikért állásukkal felelnek. A NOB nem cég, ám a profitmaximalizálást kiemelten fontosnak tartja. Ha nem így lenne, akkor nem alkotná meg a világ legszigorúbb marketingkódexeinek egyikét, s az újkori játékok centenáriumán rendezett ötkarikás vetélkedőt nem az üdítőital-gyártó cégnek otthont adó Atlanta, hanem Athén rendezte volna. A tét ugyanis óriási: a megaesemény, illetve annak előkészítése elképesztő hatást gyakorol a rendezést vállaló település gazdaságára, infrastruktúrájára, kultúrájára. Nem csoda, ha sokan sokat hajlandók áldozni azért, hogy meggyőzzék a szavazókat… A NOB döntési mechanizmusai pedig korántsem a befolyásolás kiszorításának jegyében alakultak ki.
James Petras író véleménye szerint Juan Antonio Samaranch, a szervezet korábbi elnöke az első számú felelős a mamutszervezet diszfunkcionális működéséért. A publicista úgy véli: az egykor még francóista sportdiplomata meghonosította a spanyol tábornok uralma idején megismert rendet. A tagok szabadon „feketézhetnek”, de cserébe minden kritika nélkül kiszolgálják az első embert, illetve annak politikáját. Ha elfogadnánk is, hogy Rogge regnálása új korszakot nyitott az ügymenetben, akkor sincsenek garanciák arra, hogy a döntések átláthatóan és számonkérhetően születnek. A tagokat nem kell újraválasztani, voksaikért csupán a saját lelkiismeretüknek tartoznak elszámolással.
Ez a kontroll sok ember esetében éppen elég, ám ebből a szempontból a NOB tevékenysége eddig csöppet sem volt bizalomébresztő. Nem is lesz az, amíg a szervezet struktúrája nem változik meg. Összefoglalva: a testület korrupciós ügyek miatt megtépázott tekintélyű, idős férfiak dominálta, arisztokrata, konzervatív elitklub képét mutatja. Az biztos: lehetett volna más. Tán még ma is lehetne más. A NOB a gazdasági válság éveiben is növelte megtakarításait, s mivel a terméknek (az olimpiának) nincs, s jellegénél fogva nem is lehet versenytársa a piacon, értékvezérelt politikával is lehetne kísérletezni. Radikális átalakulásra azonban nem sok esély mutatkozik, mert az már időutazást igényelne.
Például azért, mert a tévétársaságok hovatovább értelmezhetetlen összegű átutalásaikért cserébe a legmagasabb színvonalú küzdelmeket várják el: az izgalom és a dráma fokozását, az esztétikai élmény megtartását. Mindent, ami az emocionális tartalmakra fogékony tömegeket a képernyő elé szögezi. Érthető, hogy a NOB ebben a miliőben a produkció tökéletesítésére törekszik, és a partnerek igényeinek kiszolgálását elsőrendű feladatnak tartja. Ugyanúgy, ahogyan az élversenyzők többsége a győzelmet. A sportolók egész életüket felteszik az olimpiai elsőségre. A bajnoki cím kvázi életbiztosítás, így sokan bármilyen kockázatot vállalnak érte. E folyamat eredményeként a gyógyszeripar komplett szekciója tiltott anyagok fejlesztésére és előállítására szakosodott. A legfelkészültebb laboratóriumok olyan termékeket gyártanak, amelyeket az ellenőrök nem tudnak kimutatni.
Nem más ez, mint eszement rohanás a cél felé, s ezt lehetetlen megállítani. Nem mintha bárki is a lassításra törekedne. Egyféle sült krumplit lehet vásárolni az olimpiai helyszíneken, egyféle kártyával lehet fizetni, s egyféle órával mérik az időt: mindent a pénz szolgálatába állítanak. A NOB azzal indokolja ezt a politikát, hogy a kereskedelmi jogok értékesítéséből származó bevételek tartják fönn a mozgalmat. Ám volt olyan korszak, amikor tesztelhették volna, hogy az értékvilág megőrzése miként hat a profitra. A szervezet nem vállalta ezt a kockázatot, már ha egyáltalán gondolt ilyesmire.
Ettől függetlenül, megannyi sportoló sokat tesz azért, hogy az olimpia szellemisége megmaradjon, ha már a NOB nem eléggé bátor ahhoz, hogy keményen föllépjen a faji megkülönböztetés ellen, az elfogadás kultúrája mellett, a nők egyenjogúságáért és a békéért. Az öt karikagyűrű ura a pénz és a bizniszekről döntő bizottság. Az pedig a Derek Redmondok feladata, hogy őrizzék a lángot.
