A legfőbb tanulság az, hogy már a parti tervezésekor gondolni kell a buli utáni időszakra. Arra, hogy mit kezdenek a megaméretű fejlesztésekkel, azok beleilleszkednek-e a városképbe. Hasznosítható létesítmények vagy falanszterek lesznek-e?

Mint a The Independent emlékeztet rá, a modern kori játékok modellje Los Angelesben (1984) született meg. A kaliforniai nagyváros alapvetően jól el volt látva sportlétesítményekkel, így költséges újak építése helyett a meglévőket modernizálták – csak kerékpárstadiont és a vizes sportok központját kellett felhúzni. Igaz, azok költségeit is a névadó cégek állták, nem pedig az adófizetők. A vállalati szponzorok bevonása Peter Ueberroth „érdeme”, a Los Angeles-i szervezőbizottság elnökének ötlete közel 200 millió dolláros profithoz juttatta az angyalok városát – írta a londoni napilap.

Athén (2004) ugyan látványos finissel dolgozta le az építési és szervezési késéseket, de az ötkarikás játékok súlyos örökséget hagytak maguk után: minden görög állampolgárra 50 ezer euró adósság jutott. Athén volt eddig a legdrágább olimpia. A költségek – túllépve a 11 milliárd eurót – az előrejelzések közel kétszeresére rúgtak. Az összeg különösen annak tükrében magas, hogy a 2000-es sydney-i olimpia 1,5 milliárd, az 1996-os atlantai 1,72 milliárd dollárba került. A több mint 11 milliárd euró csak a közvetlen költségeket jelenti, nem tartalmazza az infrastrukturális kiadásokat. Ez utóbbi rubrikába hatalmas összegek tartoznak: a vadonatúj tengerparti villamosvonal, a helyiérdekűvasút-hálózat bővítése, az új metróvonal a repülőtérig hasznos, de méregdrága beruházásnak bizonyult. Egyelőre az sem világos, hogy mit kezdenek a több mint kétmilliárd euróért felépített vagy felújított sportlétesítményekkel – ezek fenntartása évente legalább 80 millió eurót emészt fel.

A 2008-as pekingi olimpiai játékok legfontosabb hagyatéka a nemzeti büszkeség érzete – írta a közelmúltban a China Daily angol nyelvű napilap. Kína ebben Dél-Korea példáját követi. Szöul az 1988-as játékokkal egy öntudatos, látványosan feltörekvő és fejlődő, modern ország képét akarta megmutatni a világnak.

Pekingben a több mint 90 ezer nézőt befogadó Madárfészek ma is sok látogatót vonzó turistalátványosság. Használni viszont ritkán szokták. A Madárfészekben az olimpiát követő két évben összesen négy rendezvényt, koncertet és operabemutatót tartottak. A közel 500 millió dollárért felépített új nemzeti stadion fenntartására a kínai főváros évi másfél millió dollárt fordít.

A pekingi olimpia a szervezők szerint nem került többe, mint az athéni. A kínai vezetés eredetileg 3,5 milliárd dollárt irányzott elő, ám egyes becslések szerint végül 40 milliárd dollárt vitt el mindaz a fejlesztés, ami kapcsolatba hozható az ötkarikás játékokkal. A Madárfészek és a nemzeti sportuszoda, a Vízkocka mellett kilenc vadonatúj sportlétesítményt építettek, tizenkettőt pedig felújítottak. Az építkezések megkezdése előtt másfél millió pekingi lakosnak kellett elköltöznie, lakásaikat egyszerűen ledózerolták. A költségekbe beleértendő, hogy tudatos városfejlesztéssel, a repülőtér kibővítésével, új metróvonalakkal, körgyűrűkkel tették korszerűbbé a 20 milliós metropolis közlekedését az olimpiára. A környezetszennyezés csökkentése érdekében hónapokkal az olimpia előtt gyárak tucatjait telepítették ki, másokat pedig leállítottak.

Ren Hai, a Pekingi Sportegyetem professzora szerint a 2008-as olimpia egyik fontos következménye, hogy az élsport mellett a tömegsport is fejlődésnek indult. Egyre több figyelmet és pénzt fordítanak arra, hogy a sportot népszerűsítsék a fiatalok körében, ami korábban nem volt jellemző. Az olimpiai láz mindenesetre nem hunyt ki. A kínai sajtó „elkeseredve” vette tudomásul, hogy az országnak akár húsz évnél is többet kell várnia újabb nyári játékok megrendezésére.