Ötkarika, négy, három, kettő, egy...
Aztán dr. László Imrét, a súlyemelő-szövetség – szintén bőröndjére ácsingózó – korábbi elnökét már ő maga informálja a friss, ropogós értesülésről, mire az ilyen ügyekben ugyancsak rutinos orvos-sportvezető hátralép kettőt, és csak annyi szakad ki belőle: „Na, ne hülyéskedj!”
Korty lelket erősítő whisky a reptéren bájosan mosolygó hoszteszek jóvoltából, majd alig telik el háromnegyed óra – nagyjából ennyi idő a belvárosba vezető út metróval, mivel a jóval gyorsabb Heathrow Express vonalának egyik állomásán tűz üt ki éppen (te, jó ég...) –, és szépen kikerekedik a történet. Persze ahogyan az ilyen esetekben lenni szokott, a sztori ezúttal is nélkülözi a közös nevezőket. Kővágó Zoltán – merthogy róla van szó – harmincegy esztendős szolnoki diszkoszvető, nem mellékesen nyolc éve olimpiai ezüstérmes, és azt állítja, megvezették rendesen. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség által delegált osztrák doppingellenőr mást mond: szerinte tavaly augusztusban felkereste a 203 centis, 130 kilós sportolót, aki nem volt hajlandó mintát szolgáltatni a számára. Az eset nyomán az IAAF eljárást indított, ám a hazai sportági szövetség és a Magyar Antidopping Csoport együttesen ártatlannak találta a versenyzőt, mert megalapozottnak vélte a védekezést, mely szerint Kővágó nemhogy nem találkozott az ellenőrrel, de még csak telefonon sem egyeztetett vele. A nemzetközi szervezet nem fogadta el ezt a változatot, feljelentette a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróságon az atlétát, és ez utóbbi testület közvetlenül az olimpia startja előtt kétéves eltiltással sújtotta a szerdán még az éremesélyesek között emlegetett magyart.
A ködös eset körüli homályt csak erősíti – és az Olimpiai Park parádés, persze a modern kori Bábelt idéző sajtóközpontjában is ez okozta a legfőbb értetlenkedést –, hogy miképpen maradhatott mostanáig titokban a történet. A MOB magyarázata szerint semmi nem kötelezi a bizottságot arra, hogy egy folyamatban lévő ügyet annak lezárása előtt nyilvánosságra hozzon, továbbá nem lett volna hozadéka, ha megzavarják az amúgy ártatlannak hitt sportoló felkészülését.
Ami a szövevényes sztoriban biztos: Kővágót most már bátran lehet zavarni, hiszen nem kell tovább készülnie az olimpiára, s faktum az is, hogy a néhány hete még 159 fős magyar csapat mostanra 157 tagúra fogyatkozott. Fazekas Róbert után a másik diszkoszvetőnk is doppingügybe keveredett, s visszaadhatja a repülőjegyét, nem beszélve azokról, akik az ő kedvükért váltottak belépőt augusztus 7-én estére az olimpiai stadionba...
Azért akiknek mára van tikettjük, vissza ne váltsák semmi pénzért!
Tudniillik a – „merjünk nagyot álmodni!” jegyében – tíz éve még Budapestre vizionált XXX. nyári olimpia ma kezdődik.
Itt, Londonban.
Igaz, jó darabig a briteknek is rezgett a léc. A 2005-ös szavazás harmadik köre után Madrid még öt vokssal vezetett London előtt, ám a következő fordulóban a már kiesett New Yorkkal szimpatizálók a szigetországi fővároshoz pártoltak, s az a végső párharcban – négycédulányi különbséggel – legyőzte a sokáig favoritnak hitt Párizst. A humor határát súrolja, de mint minden viccben, ebben is lehet némi igazság: a franciák Jacques Chirac azon szerencsétlen nyilatkozatának tulajdonítják a bukást, amelyben az államfő arról beszélt, hogy azért nem lehet London a házigazda, mert a briteknek pocsék a konyhájuk...
Azóta eltelt hét hosszú esztendő, és ma, a játékok megnyitójának napján tét nélkül boncolgatható a kérdés: gasztronómiai fogyatékosságok ide vagy oda, vajon jó-e, hogy London a házigazda?
A Stradford állomáson a vonatról lekecmergőt mindenesetre valamiféle megmagyarázhatatlan – vagy éppen nagyon is magyarázható? – melegség önti el, amikor a már most masszaként folyó tömeg részeként végigpásztázza az Olimpiai Park űrbéli létesítményeit, s tudja, hogy a sporttörténelem korszakos, a játékok eseményeinek ugyancsak otthont adó helyszíneket: a Wembleyt, Wimbledont, a Horse Guards Parade-ot még nem is látta... Ráadásul ott van még a triatlon úszóversenyeinek otthont adó Hyde Park, az íjászokat fogadó Lord’s Cricket Ground, vagy az a tény, hogy a futballtorna mérkőzései közül néhányat a manchesteri Old Traffordban vagy éppen a glasgow-i Hampden Parkban tartanak...
A látogatót már a szentélyekbe lépés előtt borzongató érzés járja át, de ez ügyben – mármint a borzongást illetően – akad azért más is Londonban. Aligha volt a véletlen műve, hogy a rendezés elnyerése után nem egészen huszonnégy órával itt kezdődött a valaha volt legsúlyosabb európai robbantássorozat, s az esetleges terrorcselekmények miatti aggodalom azóta is vezető hír, az utóbbi hetekben jószerével minden nap. A britek soha nem tapasztalt biztonsági hálóval borították be az egész települést, katonák és hivatásos őrző-védők tízezreit mozgósították, rakétákat telepítettek a legnépszerűbb helyszínek mellé, s mégis: ha előzetesen valamiféle árnyék vetül a londoni játékokra, akkor az a terrorcselekményektől való páni félelem. London utcáin, a legfontosabb intézmények előtt mindenütt fegyvereseket látni, bár magam az eddig itt töltött néhány óra alatt legföljebb annyit tapasztaltam a kényszerű óvatosságból, hogy fél órán át álltam sorba csomagátvizsgálás és motozás címén, mielőtt fölszálltam a sajtóközponthoz vezető külön buszra.
Ezzel csütörtökön még nem is volt semmi baj, ám kérdés, hogy a hasonló tempó hova vezet, ha elkezdődnek a versenyek. S ha már itt tartunk: úton-útfélen arról is hallani, hogy a város képtelen lesz megbirkózni a napi egymillió plusz utassal, de az amúgy szardíniásdobozra hajazóan túlzsúfolt metróhálózatban még mindig jobban bízhat, mint a felszíni közlekedésben. Tekintve hogy az utóbbi – áll a jóslatban – mától végképp megbénul. Márpedig utazni kell szépen: bár a 45 hektáros Olimpiai Parkban található a legtöbbeket vonzó létesítmények zöme (a nyitó- és a záróünnepségnek, valamint az atlétikai versenyeknek otthont adó olimpiai stadion, a vizesközpont, a kosár- és kézilabdacsarnok), akit a tenisz, a lövészet, a röplabda vagy a már Londonon kívül fekvő Eton Dorneyben tartandó kajak-kenu eseményei érdekelnek, annak muszáj csomagolnia magának némi hideg élelmet is.
A sportolók persze alig-alig érzékelnek majd valamit a kényelmetlenségekből. Ellenkezőleg: minden idők legkomfortosabb falujából, az Olimpiai Park közvetlen szomszédságában épült „kisvárosból” indulhatnak útnak a forgalomtól számukra megtisztított sávokon, hogy aztán elosszák maguk között az összesen 302 versenyszám érmeit, helyezéseit. Ott lesznek közöttük – a játékok történetében először – a női bokszolók is, s ezzel (talán van valakinek kifogása?) kiteljesedik az emancipáció: mindeddig az ökölvívás volt az egyetlen sportág, amelyből kirekesztették a „gyengébb” nemet.
Hogy mekkora érdeklődés övezi a ringben pofozkodó lányokat-asszonyokat, az majd kiderül, ellenben régóta tudható: a szervezők hozzávetőleg nyolcmillió jegyet bocsátottak ki a mindent egybevetve tizenkilenc napon át tartó olimpia rendezvényeire. Igaz, ahhoz képest, hogy idehaza már hónapokkal ezelőtt sem lehetett elérhető árú belépőhöz jutni a magyar vonatkozású eseményekre, komoly meglepetést keltett az a múlt heti információ, amely szerint háromszázezer tikett még gazdára vár... Ahhoz persze, hogy valaki a ma esti megnyitóra próbáljon jegyhez jutni, minimum Lord Sebastian Coe szervezőbizottsági elnök közeli rokonságába kell tartoznia, ám tippelgetni bárkinek jogában áll, s a média vezérletével meg is teszi ezt a fél glóbusz. Ki hozza be a fáklyát a stadionba? Ki fut föl vele a lépcsőn? Ki gyújtja meg végül a lángot? Tényleg föllép-e Paul McCartney? Meg a Who együttes? És egyáltalán: miféle trükköket vet be Danny Boyle, a többszörös Oscar-díjas filmnek, a Gettómilliomosnak a ceremónia megálmodására fölkért rendezője?
Magam föltehetően azon kevesek közé tartozom, akik nem szeretnék, ha idő előtt föllebbenne az a bizonyos fátyol, mert a játékok ezernyi varázsa közül éppen ez az egyik: a megnyitó részleteiről, hála az égnek, minden érintett hallgat, akár a sír, megtartva a meglepetés élményét arra a pillanatra, amikor annak el kell érkeznie.
Bár ha jobban meggondoljuk: mivel nekünk úgyis egy nappal korábban kezdődött az olimpia, mint a részvevők zömének, most egy darabig ellennénk már újabb meglepetések nélkül.
Ez lesz ma
Íjászat: férfi egyéni selejtező (magyar idő szerint 10), női egyéni selejtező (14). Megnyitóünnepség (22).
