Előzni szabad

Bernie Ecclestone Forma–1-főnök elégedetten hátradőlhet: már egy futammal a 2012-es szezon „félideje”, a tizedik verseny előtt is borítékolható, hogy az elmúlt évek újításainak, a szabályváltozások sokaságának köszönhetően sikerült összehoznia a széria történetének egyik legfordulatosabb világbajnokságát. A számok legalábbis erről tanúskodnak.

Egy nemrégiben közzétett összesítés szerint ugyanis az idei első nyolc futamon közel ötszáz előzést mutattak be a pilóták, vagyis versenyenként átlagosan félszáznál több helycsere történt, ami még a tavalyi, rekordokat hozó évad adatait is túlszárnyalja. Az idei vetélkedők közül kiemelkedik a Kínai Nagydíj, amelyen nem kevesebb, mint kilencven előzést láthattunk.

A kiegyensúlyozott erőviszonyokra utal az is, hogy az eddigi kilenc versenyen hét pilóta nyert, s eddig csupán Fernando Alonsónak (Ferrari) és Mark Webbernek (Red Bull) sikerült dupláznia. Nem mellékes az sem: a tabellát vezető Alonso előnye csupán tizenhárom pont a második Webber előtt, de még a hatodik helyen álló Nico Rosbergnek (Mercedes) is csak alig több mint két futamgyőzelemnyi a lemaradása.

Mindez pedig arra utal: Ecclestone az elmúlt években sorra jó döntéseket hozott, valóban sikerült izgalmassá tenni a sorozatot. Egyebek mellett a néhány másodpercig pluszteljesítményt nyújtó KERS, a végsebességet növelő, nyitható hátsó szárny, a DRS-rendszer bevezetésével, valamint azzal, hogy kiszámíthatatlanná tették az abroncsok kopását.

Noha a futamok valóban fordulatosak, és Sebastian Vettel (Red Bull) 2011-es dominanciája után – akkor tizenkilencből tizenegy versenyt ő nyert meg – újra kiszámíthatatlanok a derbik, azért akadnak bírálatok is. Sokak szerint ugyanis sikerült „túllőni a célon”, a futamok túlságosan esetlegesek.

Mások mellett a négyszeres világbajnok Alain Prost utalt korábban arra, hogy az új gumik kopásának talánya miatt sokszor inkább orosz rulettre emlékeztetnek a viadalok. Jó példa erre a Mercedes esete: a csapat autói az év elején még túlzott gumikoptatás miatt voltak lassúak, aztán Rosberg magát, mérnökeit és a közvéleményt is alaposan meglepve váratlanul futamot nyert Kínában. Főként azért, mert az ő kocsija kímélte legjobban az abroncsokat.

A gumik mellett a már korábban bevezetett DRS-rendszert is számos bírálat éri, mondván, nem nagy kunszt úgy előzni az egyenesben, hogy a hátsó szárny nyitásának köszönhetően a hátulról érkező pilóta gépe olyan pluszsebességre tesz szert, amivel szemben lehetetlen védekezni. Mindezek miatt –legalábbis a jelenlegi szisztémát kritizálók szerint – legfeljebb látszólag és a statisztikák alapján szokatlanul izgalmasak a futamok, valódi, látványos csatákból ma sincs több, mint korábban.

És alighanem ez a helyzet nem is változik: a Nemzetközi Automobil Szövetség ugyanis nemrégiben pontosította az előzésre vonatkozó szabályokat. Ezek szerint a pozícióját védő pilótának helyet kell hagynia, ha a támadó kocsijának első szárnya egy vonalba kerül autója hátsó kerekeivel. Magyarán: az eddigieknél jóval visszafogottabban védekezhetnek a versenyzők… Biztonsági szempontból ez nyilván dicséretes, ám a nézőket megfosztja az olyan kétségkívül agresszív, ám bravúros manőverektől, mint amit például Rosberg mutatott be Bahreinben: hősiesen küzdve, jól helyezkedve, lényegében „leterelte” a pályáról a nála sokkal gyorsabb Alonsót. Az előzési szabályok szigorítását egyébként részben épp az említett Rosberg-manőverrel magyarázták, de a pilóták megregulázásában Pastor Maldonadónak is volt szerepe. A Williams egyszeres futamgyőztes pilótája az idén már két riválist is „kitett a pályáról”, mert az előzési manőver során túlságosan agresszív volt. Bár a pilótát sokan bírálták, s az illetékesek szigorúan megbüntették, ő maga – részben okkal, joggal – amondó volt: csak azt tette, amiért fizetik, azaz hajtott, ahogyan tudott, és harcolt a jobb helyezésért…

Bár ebben az évadban semmi sem biztos, az talán megjósolható: az előzések megkönnyítésével a statisztikák tovább javulhatnak. Az viszont kérdéses, marad-e izgalom.

Felszálló rajt. Kobajasi előzési kísérletének eredménye…
Felszálló rajt. Kobajasi előzési kísérletének eredménye…
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.