MotoGP: Spanyol bajnokság?

Jorge Lorenzo alig tud hibázni. Ez a legfontosabb megállapítás a MotoGP világbajnoki sorozat vasárnapi futamának eredményét látva. A spanyol motoros a bajnokság félidejét jelentő, Mugellóban rendezett nagydíjon folytatta idei sikerszériáját. Ha nem ütik ki alóla a gépét, akkor másodiknál rosszabb helyen nem végez.

Ennek köszönhető,hogy összetettben tizenkilenc pont előnnyel vezet az ugyancsak spanyol Dani Pedrosa előtt. Lorenzo teljesítménye mindinkább nyomasztó lehet a mezőny tagjai számára, hiszen egy futamgyőzelemért huszonöt pont jár, azaz a Yamaha motorosa nagyon közel került ahhoz, hogy „egyversennyire” növelje fórját.

A helyzet a címvédő Casey Stoner számára elkeserítő, hiszen a lemaradása a vasárnapi vetélkedő után már harminchét pont. Ez pedig azért különösen meglepő, mert tavaly olyan könnyedén, akkora fölénnyel lett világbajnok, hogy kevesen voltak olyanok, akik ne fogadtak volna a duplázására.

Az ausztrál idei, mind gyengébb teljesítménye mögött azonban alighanem egy nagyobb, az egész bajnokság szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos problémahalom húzódik meg. A gond nagyságát jelzi, hogy Stoner, aki még a harmincadik életévétől is messze van, már az évad elején bejelentette: visszavonul.

A lényeg a magyarázatban volt. Nem sérülés, esetleg családi tragédia motiválta döntését, hanem – a többi közt – az, hogy a MotoGP világa és a világbajnoki sorozat rossz irányba halad. Stoner kiábrándult, s ezzel messzemenően éles kritikát fogalmazott meg.

A szókimondó ausztrál szavaiban nyilván sok igazság van, s a szurkolók éppen ezért aggódnak. Sokan úgy vélik, hogy a MotoGP jogait birtokló spanyol Dorna Sports rossz irányba vezeti a sorozatot. A nem túl fényes jelen ráadásul nem feltétlenül csak a gazdasági válsággal magyarázható. A szenvedést a mezőny összetétele is jelzi: csupán három gyári csapat maradt állva. Ráadásul úgy, hogy a győzelemért ebből is csak kettő, a Yamaha és a Honda rivalizál, a Ducati csak vergődik.

Carmelo Ezpeletának, a Dorna Sports első emberének sokan azt vetik a szemére, hogy képtelen volt bármit is tenni a költségek megfékezésére, s most már kapkod. Ez azt eredményezte, hogy a gyári csapatok közül több, így a Kawasaki vagy a Suzuki is hátat fordított a MotoGP-nek, mert az túlságosan drága mulatság. Egy évtizeden belül több alkalommal is módosították a motorok hengerűrtartalmának felső korlátját, ami azt jelentette: a gyáraknak többször is újra kellett kezdeniük a fejlesztéseket. És az elöljárók éppen a költségcsökkentéssel magyarázták a szabálymódosításokat… A sorozatban dolgozó mérnökök közül több is kijelentette, a lépésnek az eredeti szándékkal éppen ellentétes hatása lesz, de a Dorna ezeket a véleményeket nem vette figyelembe.

Ma ott tartanak, hogy a szatellit, azaz nem gyári támogatottságú csapatok évente hárommillió dollárért „bérelhetik” a technikát. Ezt az összeget nagyon nehezen tudják kigazdálkodni. Lényegében egyetlen olyan istálló maradt, amely ilyen gépekkel érdemi eredményeket tud felmutatni, a francia Tech3, amely a Yamahától kapja a motorjait, de győzelmi esélye ennek a formációnak sincs.

A Dorna az idén debütáló CRT-motorokkal próbál javítani a helyzeten. Ezek nem prototípusok, mint a gyári gépek, hanem tuningolt, ám alapvetően szériablokk köré épített, egyedi vázas motorok. A jogtulajdonos ettől az akciótól várja a költségek csökkenését.

A siker egyelőre nem látszik.

A mezőny létszámát emelték ugyan, ám a CRT-k jóval lassabbak a prototípusoknál, így csupán a mezőny végén kullognak. Szinte egy másik bajnokságban futnak, s az lehet a legnagyobb érdem az ilyen gépekkel közlekedő versenyzőknek, ha egyikük a tizedik helyen végez…

Az is sokaknak csípi a szemét, hogy a Dornának saját maga felé hajlik a keze: egészen pontosan a spanyolok felé.

A spanyol gladiátorok az utóbbi években nem kis „hátszéllel” ellepték a mezőnyt, s kivételezett helyzetben érezhetik magukat. A Moto2-es kategóriát vezető Marc Marquezzel az idén például megtörtént az, hogy egy baleset után előbb szigorúan megbüntették, majd egyszerűen törölték a szankciót, mert utóbb mégsem találták súlyosnak az esetet. Meglehet, a bíráknak igazuk volt, ám a következetesség hiánya miatt megkérdőjelezhetővé vált a verdikt. Ráadásul Marquezzel kapcsolatban egy másik – a Dorna által alkotott – szabályt is áthágtak. A MotoGP-ben újonc versenyző egészen mostanáig nem szerződhetett gyári, csak szatellit csapathoz. Nos, ezt a határozatot a közelmúltban törölték, s a Stoner visszavonulásával megüresedő Hondát Marquez kapja meg. Azt már csak mellékesen kell megjegyezni: az ifjú titán a Repsol, a spanyol olajvállalat kiemelt partnere.

A Dorna vezetői azzal vágnak vissza a kritikusoknak: a kereskedelmi bevételek jól alakulnak. Erre azt feleli a másik oldal: a termék akár márkakupává is süllyedhet. Nem véletlen, hogy ebben a helyzetben Ezpeleta –mintegy a versenyző feje fölött átnyúlva – kijelentette: Valentino Rossi jövőre is a sorozatban marad.

Ez már csak azért is fontos, mert hiába a gyengébb teljesítmény, a rosszabb helyezések, az olasz megannyi rajongót és szponzort köt a sorozathoz. Az itáliai jelenléte kulcskérdés a Dorna számára: ha Rossi is venné a bukósisakját, és elhagyná a MotoGP-t, akkor jövőre egy spanyol nemzeti bajnoksággá válhatna a sorozat.

Az ugyanis biztosra vehető, hogy Lorenzo ismét az élmezőnyben lesz, érkezik Marquez, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a Honda másik motorján is egy spanyol, Dani Pedrosa ül. Ennek nyomán a motorversenyzés csúcsának tekintett MotoGP jövőjét nem túl fényesnek látják a drukkerek.

Mármint azok, akik nem spanyolok.

Olasz Nagydíj. MotoGP: 1. Lorenzo (spanyol), 2. Pedrosa (spanyol), 3. Dovizioso (olasz). Az összetettben: 1. Lorenzo 185 pont, 2. Pedrosa 166, 3. Stoner (ausztrál) 148. Moto2: 1. Iannone (olasz), 2. Espargaro (spanyol), 3. Lüthi (svájci). Az összetettben: 1. Marquez (spanyol) 163 pont, 2. Espargaro 129, 3. Iannone 129.

 

Ő van fölül: Lorenzo öröme
Ő van fölül: Lorenzo öröme
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.