Drága elnök úr!

Örömmel veszi a szervezet, hogy a svájci bíróság döntése nyomán nyilvánossá válhat Zug település ügyészének jelentése – áll a FIFA közleményében.

Pedig határtalan derűre nincs ok, mert a dokumentum részletesen beszámol arról, hogy Joao Havelange, a szervezet korábbi elnöke, valamint Ricardo Teixeira, a végrehajtó bizottság volt tagja egyaránt vesztegetési pénzt fogadott el az ISL néven ismert cégtől. Persze a FIFA nem is a jó hírnevének menedzsmentje miatt, hanem sokkal inkább válságkommunikációs okokból üdvözölte a dolgozatot.

Ennek oka, hogy az utóbbi években mind több támadás érte Joseph Blatter elnököt a nemzetközi szervezet korrupciógyanús ügyletei miatt, így a múlt évben újraválasztott svájci sportdiplomata bizottságot hozott létre a szövetség átvizsgálása és a tranzakciók átláthatósága érdekében.

Részben ennek köszönhető, hogy most olvasható az a jelentés, amely egészen rémisztő képest fest a FIFA működéséről, amelyet leginkább a korrupció kultúrája jellemzett hosszú éveken keresztül.

A 96 éves Havelange, aki 1974-től 1998-ig irányította a testületet, nyolc éven át kapott pénzt a vállalattól, amely a 2002-es és a 2006-os világbajnokság televíziós és marketingjogait megszerezte. Összesen mintegy 22 millió svájci frankot tehetett zsebre a brazil elöljáró, valamint honfitárs kollégája, Teixeira. (További meg nem nevezett illetők is kaptak bizonyos összegeket az említett periódusban.)

A szöveg minden olyan magyarázatot cáfol, amelynek érvrendszere azon nyugszik: csupán az érintettek tudhattak a vesztegetési ügyekről. Egy alkalommal például a Havelange-nak szánt átutalás véletlenül a FIFA számlájára érkezett meg, a szervezet pénzügyi vezetője interveniált, s az ügyet megoldották. Értsd: eltussolták.

A Blatter-éra nyilvánosságpárti politikája figyelemre érdemes, ám nem szabad feledni, hogy Jack Warner trinidadi alelnök a múlt évi tisztújítás előtt publikálta Jerome Valcke FIFA-főtitkár levelét, amelyben a potentát azzal magyarázta Mohamed bin Hammam katari sportvezető elnöki kandidálását: „Meglehet, úgy gondolta, hogy a FIFA-t is megvásárolhatja, mint a 2022-es világbajnokságot.”

A főtitkár akkor bagatellizálta az esetet, s leszögezte: „Blatter újabb ciklusa a garancia arra, hogy a szervezet erősebbé és átláthatóbbá válik.”

Tény, hogy a svájci vezető regnálása idején publikálták az exelnök kétes ügyeit részletező dokumentumot. Miként az is: a FIFA minapi nyilatkozatában kiemelte, a jelenlegi elnök nem érintett ebben az ügyben. Ám a nemzetközi szövetség marketingosztálya ennyivel nem érte be: a szervezet honlapja interjút közölt Blatterrel. A sajtós és a sportvezető hamar tisztázta, hogy a dokumentumban föllelhető kódok egyike a svájci elnököt takarja. (A bíróság ugyanis úgy határozott, hogy csupán a két kenőpénz elfogadásán kapott kolléga nevét lehet közölni, a jelentés többi szereplője azonosítót kapott. Blatter világossá tette: az egyik rejtjel őt takarja.) A következő szakaszban az elöljáró elmagyarázza, hogy az aktuális normák és szabályok szerint lehetetlen megítélni a múltat, azaz a kilencvenes évekre datálható ügyeket akkor még másként kezelték. Ám Blatter úgy véli, ha jogilag el is évültek az esetek, morális értelemben ez nem történhet meg. A potentát éppen e történet tanulságaival indokolja az etikai bizottság felállítását, valamint a többi átláthatóság és ellenőrizhetőség érdekében tett lépést.

A riporter a záró kérdésben arról érdeklődik, hogy a bizonyítás után megfosztják-e Havelange-ot tiszteletbeli elnöki posztjától, ám Blatter erre a felvetésre nem adhat pontos választ: „A kongresszus adományozta neki ezt a címet, s csupán a kongresszus veheti el.”

 

Nem a labdát nézi. Joao Havelange egy 2010-es brazíliai rendezvényen
Nem a labdát nézi. Joao Havelange egy 2010-es brazíliai rendezvényen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.