Pesten még nagy erdő

Mindinkább úgy tetszik, a debreceni Nagyerdőben megépül az új stadion, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök még ellenzéki vezetőként ígért meg a helyi futballklubnak. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy az illetékesek kilencmilliárd forintot irányoztak elő a beruházásra a 2013-as költségvetés tervezetében. Ettől csöppet bonyolultabb a két Budapestre tervezett létesítmény helyzete. A nemzeti aréna építését 2014-ben kezdenék meg, az FTC stadionját akkor szeretnék átadni.

Abban az évben avatnának a hajdúsági településen is: az idén 3,5 milliárd forintot használnak fel a tervek elkészítésére, illetve a várhatóan az év végén kezdődő építési munkálatok finanszírozására. Papp László, a projektet felügyelő alpolgármester lapunk kérdésére azt felelte: a 2013-ra elkülönített összegből befejezhető a beruházás, s 2014 derekán megtarthatják a nyitómérkőzést. A politikus hozzátette: több pénzre már nincs szükség, azaz „ha a törvényhozás e tekintetben nem módosítja a büdzsét, akkor a finanszírozás megoldott”. Arra a felvetésre, hogy a jogerős bontási és építési engedélyeket beszerezték-e már, azt válaszolta: több eljárás folyamatban van, s a vonatkozó papírokat az ősz elején kaphatják meg. Az üzemeltetésről elmondta, hogy a stadion hétezer négyzetméternyi kereskedelmileg hasznosítható épületrészt is magába foglal, s az ennek működtetéséből származó bevételek segítik a gazdálkodást. Papp úgy véli, a létesítmény közösségi pénzek ráfordítása nélkül is üzemeltethető.

Hasonló forgatókönyvet ismertet Fürjes Balázs, a többi közt az FTC új arénájának megépítéséért is felelős kormánybiztos. Igaz, a zöld-fehér klub stadionjára szánt pénz – egyelőre – nem szerepel a büdzsé tervezetében. Fürjes ennek ellenére azt mondja: „A létesítmény ügye jól áll.” Kiemelte, hogy a beruházás előkészületei befejeződtek, a jogerős engedélyeket beszerezték. A munka első szakasza lényegében befejeződött, mert elkészült az előterjesztés, amelyről a kormánynak kell döntenie. Ha a projekt zöld utat kap, akkor aligha van jelentősége annak, hogy a költségvetésben most nem szerepel ez a tétel, mert a módosításnak nincs különösebb akadálya. Fürjes hozzátette: igyekeznek takarékoskodni, ezért értékesítenek harmincezer négyzetmétert a telekből. A gazdaságosság aligha mellékes szempont, mert a pénzügyi környezet korántsem ideális. Arra a kérdésre, hogy bízik-e a kormány pozitív döntésében, Fürjes így válaszolt: „Kötelezően optimista vagyok, és ez nem esik nehezemre.”

Pedig az új Puskás Ferenc stadionra sok tízmilliárd forintot kell majd áldoznia az államnak 2014-ben, ha valóban megkezdődnek a munkálatok, így komoly dilemmának tetszik, hogy a kabinet két ekkora „futballberuházást” finanszírozni tud-e. Fürjes így vélekedik: „Jó lenne, ha kormánynak efféle kellemes gondjai lennének, azaz mindkét projekt olyan állapotban lenne, hogy már csupán a pénzre vár.” A működtetés kapcsán megemlítette, hogy az arénában helyet kap egy ezerhétszáz négyzetméter alapterületű terem, amely – a termékbemutatóktól a fogadásokig – különféle rendezvényeknek adhat otthont.

Az üzemeltetés miatt a legkevésbé a Puskás stadion építését célzó projekt felelőseinek kell aggódniuk,mert a beruházás egyelőre csupán a tervpályázatnál tart. A jövő évre tervezett, főként adminisztratív teendőkhöz szükséges pénz helyet kapott a büdzsében. A kormánynak pedig egy év múlva kell határoznia a programról: akkor már több tízmilliárd forintra lenne szükség a bontáshoz és az építkezéshez. Ha az állami forintok megérkeznek a számlára, akkor 2016-ban adhatják át a hatvanötezer néző befogadására tervezett arénát.

Debreceni albérlet a Puskás stadionban. Emlékkép 2010-ből Szakállyal és az akkor még „eindhoveni” Dzsudzsákkal
Debreceni albérlet a Puskás stadionban. Emlékkép 2010-ből Szakállyal és az akkor még „eindhoveni” Dzsudzsákkal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.