Csak ne lőjön, szomszéd!

Hétfőn, utazásának ötvenkettedik napján az olimpiai láng megérkezett a szigetország tehetős és sűrűn lakott délkeleti részébe. A stafétát az egyenesen a Forma–1-es Brit Nagydíjról érkező Lewis Hamilton kezdte meg Lutonban, majd a fáklya olyan ikonikus helyszíneket érintett, mint a leglátványosabb brit kastélyok közé tartozó Blenheim; a titkosszolgálat egykori dekódoló és desifrírozó központjának főhadiszállása, a Bletchley Park; vagy a rangos egyetemi város, Oxford.

Az utóbbi napokban jó és rossz híreket egyaránt kaptak az olimpiát aggodalommal keveredő izgalommal váró londoniak. A főváros közlekedési vállalata ismételten figyelmeztette a lakosságot, hogy a július 27-én kezdődő és – a paralimpiát is figyelembe véve – szeptember 9-én záródó játékok idején meg kell változtatnia életrendjét. A londoni metrót naponta átlagosan hárommillióan használják, és ez a szám a Transport for London szerint a legforgalmasabb napokon megduplázódik. Az Európa legnagyobb irodaépület-együttesében, Canary Wharfon dolgozókat már korábban „eltanácsolták” munkahelyükről a játékok első két hetére, és az érintett kulcsfontosságú pályaudvarokhoz, a Liverpool Streethez vagy a London Bridge-hez közel eső citybeli bankok és pénzintézetek is fontolgatják a távmunka lehetőségét. A TfL javaslata, hogy aki csak teheti, az kerékpárral, futva vagy gyalog tegye meg a munkahelyéhez vezető utat.

Az idős és gyengélkedő metróhálózat összeomlásától tartó londoniak, ha másba nem, legalább abba kapaszkodhatnak, hogy jó cél érdekében hoznak áldozatot. Ugyanazok a New Hampshire-i kutatók, akik az utóbbi három olimpia brit éremmérlegét is helyesen jelezték előre, úgy számolnak, hogy a Team GB (azaz Nagy-Britannia csapata) összesen 62 medált, közte 25 aranyat szerez (hattal többet, mint Pekingben). A The Tuck School of Business becslése szerint a brit sportolók, mint rendezők, 15 extra éremben bízhatnak, és összességében a lista negyedik helyét foglalják majd el. A kormány sportfinanszírozó testülete, a UK Sport ennél óvatosabban, 48 pódiumos helyezéssel kalkulál, ami csupán eggyel haladja meg az egyébként váratlanul gazdag 2008-as éremhullást.

Az érmek őrzését a szervezőbizottság, a LOGOC nem bízza a véletlenre. Egészen a díjátadó ünnepségekig a londoni Tower híres páncéltermében vigyáznak a 4700 medálra, amelyet a Rio Tinto bányászati vállalat gyártott. Az arany-, ezüst- és bronzérmek előállításához szükséges nyolctonnányi fém részben Utah állam hegyeiből, részben Mongólia sivatagaiból származik.

Csillogás ide vagy oda, a legkevésbé sincsenek elkápráztatva azok a londoniak, akik rakétaütegek alatt hunyják álomra szemüket. A brit védelmi minisztérium a napokban döntötte el, hogy – a május elején rendezett katonai gyakorlat tapasztalatai alapján – London légterét hat egység óvja majd az olimpia idején. Ezek – köztük a High Velocity Missile és a Rapier földi indítású légvédelmi rakétarendszer – július közepéig kerülnek a megnevezett pontos címekre. A szerkezeteket úgy tartják számon, hogy szükség esetén akár terrorista céllal bevetett polgári repülőgépek megsemmisítésére is képesek. Ugyancsak a játékok maximális biztonságát szolgálja a Temzén, a kelet-londoni Greenwichben lehorgonyzó HMS Ocean helikopterhordozó, illetve a nyugat-londoni Northolt katonai repülőtéren állomásozó Typhoon harci repülőegység, míg a keleti irányban elhelyezkedő Ilfordban Puma helikopterek várnak remélhetőleg soha be nem következő bevetésükre.

A hivatalos bejelentés kiegészítéseként Philip Hammond védelmi miniszter hangoztatta, hogy az olimpiai játékokat semmilyen ismert tényező nem fenyegeti, de kitért arra is, hogy az emberek „kérdéseket vetettek fel és aggodalmuknak adtak hangot” a katonai berendezések kihelyezésével kapcsolatban. A védelmi tárca a múlt héten konkretizálta a rakétaütegeknek helyet adó épületeket, s a londoni Fred Wigg Tower nem hivatalosan már korábban értesített lakói peres úton próbálják elhárítani a rendszer telepítését. Arra hivatkoznak: a minisztérium nem konzultált velük, és csorbát szenvednek emberi jogaik. Kifogásaik közé tartozik, hogy a védelmi szakembereknek hét évük volt az olimpiai játékok biztonságának előkészítésére, míg ők csak néhány hete tudták meg, milyen kockázatnak teszik ki őket.

Mint mondják: „Furcsa, hogy a június eleji gyémántjubileumi ünnepségsorozat idején senkinek nem jutott eszébe rakétarendszereket emelni a Buckingham-palota tetejére, most pedig a védelmi minisztérium boldogan helyezi el ezeket szerény tanácsi lakások fölé.”

Melbourne, London, London

Ötvenhat éve volt legutóbb a mostaninál kisebb létszámú a magyar olimpiai sportolói küldöttség: Londonba 159-en utaznak, míg 1956-ban Melbourne-ben 111-en képviselték hazánkat. A második világháború óta még az 1948-as londoni olimpián volt alacsonyabb a létszám (128). Négy éve Pekingben 171 honfitársunk szerepelt. (MTI)

A HMS Ocean Kelet-Londonban
A HMS Ocean Kelet-Londonban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.