Azt már csütörtök óta tudjuk, hogy a női versenyen a korábban négy wimbledoni egyéni bajnoki címet nyert, összesen tizenhárom Grand Slam-tornán diadalmaskodó amerikai Serena Williams királynői audiencián azt a lengyel Agnieszka Radwanskát fogadja, aki nemhogy finálét, de még elődöntőt sem játszott korábban a négy nagy vetélkedő egyikén sem. Az egyértelmű esélyes az erőteniszt képviselő, meccsenként 20-24 védhetetlen adogatást szóró, harmincegy esztendős egykori világelső fiatalabbik Williams testvér.

A rutin, a tapasztalat és az erő, no meg a statisztika – eddigi 17 egyéni Grand Slam-döntőjéből csak négyet veszített el – Serena sikerét valószínűsíti szombaton délután. Ám némi önbizalmat adhat a 23 éves krakkói számára, hogy az idén nagy sorozatot tudhat maga mögött, olyannyira, hogy ha megnyerné a döntőt, hétfőtől átvenné Sarapovától a világelső pozíciót is, ám ha kikap, akkor is a rangsor második helyére lép előre a jelenlegi harmadik pozícióból.

Wimbledonban azonban mindenki a vasárnapi férfidöntőre vár. A finálét egyébként is az ascoti derbivel azonos szintű társasági eseményként kezelik –félreértés ne essék: a lovasvilággal való hasonlítás nem lekicsinylés, hanem a tenisztorna kiemelt megbecsültségét jelzi... –, de most még nagyobb figyelem irányul a zárónapra, hiszen lesz kiért igazán szurkolni. Jegyezzük meg, bajban is lesznek a fair play szellemében drukkoló londoniak, hiszen Andy Murray az emberük, de valójában Roger Federer is annak számít, annyira „hozzánőtt” már Wimbledonhoz.

Hat itteni elsőségét önfeledt örömmel köszöntötték a hűvös angolok, ám ha vasárnap megszerezné a hetedik bajnoki címet, szomorítaná a házigazdákat. A pénteki elődöntők csúcsmérkőzésnek számító csatájában svájci tenisz iskolát láthattunk a wimbledoni füvön: a világelső címvédő Novak Djokovics csak statiszta volt a csodálatos formában játszó Federer díszelőadásán. A szerb mindössze egy játszmát tudott elvenni a harmadik kiemelt svájcitól, s az alig több, mint kétórás mérkőzés minden pillanatában látszott, hogy Federer irányít, s Djokovics csak akkor jut valós esélyhez, ha ellenfele hibázik, koncentrációja kihagy.

Volt ugyan ilyen szakasz is, de végül könnyednek mondható 6:3, 3:6, 6:4: 6:3-as győzelemmel lépett a döntőbe Federer. A másik mérkőzésen a tavalyi elődöntők két vesztese, brit Andy Murray (4.) és a franciaJo-Wilfried Tsonga (5.) mérkőzött, küzdelmes, de az előző rangadóhoz képest egy fokkal alacsonyabb szintű mérkőzést produkálva, bár e megállapítással a britek aligha értenek egyet... Hiszen Murray 6:3, 6:4, 3:6, 7:5-ös sikerét követően Anglia immár valóban arról álmodozhat, hogy a legendás Fred Perry 1934–36-os triplázása után ismét hazai győztest avatnak a Bajnokságon.

Federernek, persze, lesz ehhez néhány szava. Nyolcadik döntőbe jutásával immár egyedül rekorder Wimbledonban (Becker és Sampras „hetesét” körözte le), mindössze a 2008-as finálét veszítette el (Nadaltól kapott ki). Az augusztusban 31 éves svájci a 2010-es Australian Openen nyert utoljára Grand Slam-finálét, és 2009 után döntőzhet ismét Wimbledonban. A teniszgyep svájci professzora elődöntős győzelmével a második helyre lépett előre a világranglistán, ám ha sikerrel veszi a vasárnapi meccset, akkor oly hosszú idő után ismét az élre kerülhet, detronizálva Djokovicsot, aki éppen egy esztendeje ül a trónon.

A belgrádit a tavalyi wimbledoni siker repítette az élre, s most a svájcinak ugyanúgy rangsorelsőséget jelentene a döntő megnyerése. S ha oda kerülne, az lenne a 285. hét, amikor Federer nevével kezdődne az ATP-világranglista. A profi tenisz történetében ennél többet (286) csak az amerikai Pete Sampras tanyázott az élen – augusztus elejére akár ezt a rekordot is magáénak tudhatná Roger király.

Csomagol a világelső. A vesztes Djokovics és az ünnepelt Federer