Balesettanulmány

Súlyos karambol árnyékolja be a hétvégi Brit Nagydíjat: továbbra is kritikus állapotban van a sereghajtó Marussia istálló tesztpilótája, María De Villota, aki a hét elején szenvedett balesetet Angliában. A spanyol hölgy parkoló teherautó lenyitott platójának ütközött Forma–1-es kocsijával egy lezárt repülőtéren rendezett teszten, és a karambolban életveszélyes fejsérülést szenvedett, egyik szemére elvesztette látását.

Noha a baleset „szabadidős” programon, s minimális Forma–1-es tapasztalattal fölvértezett pilótával történt, a mezőny tagjait megviselték, sőt – ahogyan Sebastian Vettel (Red Bull) és Michael Schumacher (Mercedes) fogalmazott – sokkolták a történtek. Az eset rányomta bélyegét a silverstone-i versenyre, ám azért így sem maradtunk esélylatolgatás nélkül a szezon kilencedik futama előtt. A vb-címért vívott harc két etappal a félidő előtt is nyílt, ugyanakkor a szakértők mind inkább két pilótát emlegetnek favoritként. Mindenekelőtt Fernando Alonsót (Ferrari), aki elsőként tudott kétszer nyerni az idén, ráadásul – s ez különösen nagy fegyvertény a kiélezett küzdelemben – kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, eddig minden vetélkedőn célba ért és pontot szerzett.

Sokan tesznek Vettelre is: az, hogy gyors és ritkán hibázik nem újdonság, az viszont igen, hogy a hírek szerint a Red Bull főmérnöke, Adrian Newey, ha kicsit késve is, de megint kiötlött olyan műszaki megoldásokat, amelyekkel a riválisoknál nagyobb tempóra lesznek képesek a csapat autói. Ez egyébként alighanem több mint pletyka, hiszen legutóbb Spanyolországban Vettel fölénye már a tavalyi szezont idézte, s alighanem kényelmesen nyert volna, ha nem adja meg magát a kocsijában a generátor. Bár Alonso és Vettel neve hangzik el – nem is ok nélkül – a legtöbbször a legnagyobb esélyesként, azért mindez alig több spekulációnál: a hátralévő tizenkét versenyen még 300 pont szerezhető, miközben a listavezető Alonso és a hatodik helyen álló Kimi Raikkönen (Lotus) között csak 38 pont a különbség.

Ráadásul már a hét végén, Silverstone-ban változhatnak az erőviszonyok, hiszen esőre lehet számítani vasárnap. Azt pedig az idén már többször láthattuk, hogy ha leszakad az ég, akkor lényegében bármi megtörténhet, a pilóták fele esélyessé lép elő. Jelzi ezt az is: a pénteken esőben tartott első szabadedzésen a Lotust hajtó Romain Grosjean volt a leggyorsabb. Az esélylatolgatások kapcsán egyébként a mindig szűkszavú Kimi Räikkönen újfent megörvendeztette a nyilvánosságot egy tömör, de kétségkívül találó megállapítással. Amikor arról faggatták, hogy mire számít, ha leszakad az ég vasárnap, csupán annyit mondott: „Esős versenyre.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.