Előkelő társaság

A wimbledoni tenisztorna szerdai játéknapjának voltak ugyan bőven társasági lapokba illő jelenetei, hiszen Vilmos herceg és felesége, Katalin szemlélte a meccseket a királyi páholyból, és a sportág korábbi két uralkodója, Steffi Graf és Andre Agassi igyekezett számukra csevegéssel egybekötött szakmai tájékoztatást nyújtani, a nap fontos eseményei a füvön zajlottak.

S tegyük hozzá: noha a férfiak négy negyeddöntője szerepelt a programban, mégis mindenki már a pénteki elődöntőkről s az akkor várható szcenárióról lamentált. Az, hogy szerdán Djokovics simán legyőzi a német Mayert, több volt, mint természetes. Miként senkiben sem vetődött fel az sem, hogy Federer megbotolhat ennél az akadálynál, pedig a svájci a legutóbbi két esztendőben a verseny e szakaszában búcsúzott, igaz persze, Juzsnij nem az a kategória, mint Berdych vagy Tsonga volt... Mostani sikerével Federer újabb rekordot döntött meg, kilépett a társbérletből, s immár Jimmy Connors előtt áll: pályafutása harminckettedik Grand Slam-elődöntőjére készülhet.

Szóval a szerb világelső 6:4, 6:1, 6:4-es meccsen lépett túl német ellenfelén, a hatszoros wimbledoni bajnok pedig még ennél is simább mérkőzésen (6:1, 6:2, 6:2) intézte el az oroszt. Az alsó ágon szereplők közül Tsonga húzta a hasznot Nadal korai kieséséből. Az esélylesők közül ő jutott a legmesszebb, azaz az elődöntőig, s igazolta: nem volt véletlen tavalyi remeklése, hiszen ismét ott lehet a fináléért csatázók négyes elitcsapatában. A Kohlschreiber elleni győzelme (7:6, 4:6, 7:6, 6:2) éppolyan borítékolható eredmény volt, mint Djoko és Roger sikere.

A nap egyetlen kétesélyes partija a Murray–Ferrer találkozó volt, persze csak a kívülálló laikusok számára, hiszen Angliában talán még a totógyilkos eredményekben bízó fogadók sem tippeltek arra, hogy a britek klaszszisa ne jutna az elődöntőbe. A rangsor alapján volt alapja a reménykedésnek, ám Ferrert is hajtotta a vágy, hogy megmutassa, Nadal távollétében is lehet bízni a spanyol virtusban. Nos, vitézkedett is becsülettel, még egy titkos fegyvert is előhúzott a bűvészkalapból: amikor a negyedik szett záró szakaszában az angol már közel került a meccs nyeréshez Ferrer „kinyittatta” az égi csapokat, s jött az esőszünet...

Húszpercnyi pihenő után folytatódott a mérkőzés, a tie-breakig tartotta a lépést az ibériai, ám a kitűnően szerváló brit a meccslabdánál szervírozta tizennyolcadik védhetetlen adogatását, így aztán Murray kezébe került az aranykapu kulcsa (6:7, 7:6, 6:4, 7:6). Kérdés, hogy pénteken ki tudja-e nyitni a zárat, vagy 2009, 2010 és 2011 után ismét ott marad az előszobában...

Tsongával szkanderozhat a döntőbe jutásért.

Nem lebecsülve e mérkőzés érdekességét, a világ mindenképpen a másik elődöntőre figyel majd pénteken. A címvédő világelső és a hetedik wimbledoni bajnoki címének megszerzésére készülő volt világranglista vezető játszik majd előre hozott finálét. A találkozó érdekessége, hogy noha immár 26 alkalommal meccseltek egymással (az állás 14:12 a svájci javára, de a legutóbbi három derbit a szerb nyerte), a wimbledoni füvön azonban még soha nem találkoztak.

A hölgyeknél már csütörtök este megtudhatjuk a szombati finálé szereposztását. A 3. kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska a 8. helyen jegyzett német Angelique Kerber ellen csatázik, míg az ausztráliai Grand Slamgyőztes fehérorosz Viktorija Azarenka (2.) a négyszeres wimbledoni bajnok amerikai Serena Williams ellen próbálkozik a döntőbe jutással.

Hercegi öröm: Katalin és Vilmos tapsol (lent)
Hercegi öröm: Katalin és Vilmos tapsol (lent)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.