A spanyol lapok hősökként ünneplik a válogatott játékosait, akik a súlyos gazdasági nehézségek közepette sikerélményhez juttatták az ibériai nemzetet. Nem véletlen, hogy a siker fényében ott sütkérezett Mariano Rajoy, az utóbbi időben sokat bírált miniszterelnök és Fülöp trónörökös is: mind a kormánynak, mind a botrányok sújtotta királyi családnak jól jön egy szeletke diadal. A sajtó nem győzi hangsúlyozni, hogy ilyen nagy fölénnyel még nem nyert Európa-bajnoki döntőt egyetlen csapat sem, s hogy a spanyolok minden poszton felülmúlták az olaszokat.

Barcelonában már vasárnap este ezrek ünnepelték a spanyol válogatott – és benne megannyi katalán labdarúgó – győzelmét: lobogtak a vörös-sárga spanyol lobogók, „spanyolok vagyunk” – kiáltozták a nemzeti mezt viselő szurkolók. Nem szegte kedvüket az sem, hogy a város katalán polgármestere ezúttal nem engedélyezte kivetítő felállítását a központban. (A 2010-es világbajnokság idején, szocialista vezetés alatt ez természetes volt.) Nem létesítettek központi kivetítőt a baszkföldi Bilbaóban sem, amelyet a baszk nacionalisták irányítanak, de ott is nemzeti hősökként ünnepelték az Európa-bajnokokat. (A helyi Athletic két játékost delegált a válogatott keretbe.) Akadt, aki baszkul skandálta, hogy Spanyolország a bajnok! (Espana txapeldun!)

– Tegnap volt itt is autótülkölés, néhányan a spanyol zászlót is kitűzték az autójukra, de a nagy ünneplést a városon kívül tartották. Jobb is így, mert emlékszem, a világbajnokság végén a Plaza de Catalunyát, a főteret is lezárták, akkor volt ám káosz! Azért ne higgye, hogy nem örülök a diadalnak, szurkoltam is a spanyoloknak, de a Barcelona győzelme azért más érzés – kommentálta lapunknak a spanyol sikert Juan, egy barcelonai élelmiszerüzlet (katalán) munkatársa. Másokkal beszélgetve azért kiderül, hogy a meccset mindenki látta, a gólokat kitörő lelkesedés fogadta, de másnapra valahogy elpárolgott az össznemzeti eufória. Egy belvárosi bárban hangosan vitatkoznak arról, hogy melyik a nagyobb klasszis, Iniesta vagy Fabregas (mindkettő katalán), és csupán egy hajléktalan kis bőröndjén lengedez még egy viharvert spanyol zászló.

– Ez végül is a Barcelona diadala – szögezi le a középkorú Antonio. – Rá épül a válogatott, és a katalán csapat felfogásában játszik a spanyol együttes. Ha egyszer lenne saját nemzeti tizenegyünk… – ábrándozik párás tekintettel.

A spanyol válogatottban azonban nincsenek efféle „belvillongások”. Vicente del Bosquénak – és elődjének, Luis Aragonesnek – sikerült összekovácsolnia a különféle tartományokból érkező, eltérő nyelvi és kulturális hátterű játékosokat. S ami még ennél is több: a Real Madrid és a Barcelona ősi ellentétét is feloldotta.

Top Ten

Tíz spanyol játékos került be az UEFA huszonhárom labdarúgót felsorakoztató All Star-keretébe (Arbeloa jobbhátvéd és Fernando Torres cserególkirály kimaradt). A Top Ten: Casillas, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba, David Silva, Busquets, Xavi, Xabi Alonso, Iniesta, Fabregas. A további kiválasztottak: Buffon, De Rossi, Pirlo, Balotelli (mind olasz), Neuer, Lahm, Khedira, Özil (mind német), Pepe, Fabio Coentrao, Cristiano Ronaldo (mind portugál), Gerrard (angol), Ibrahimovic (svéd).

Királyi fogadtatás. A spanyol válogatott tagjai az uralkodócsaládnál