Nadal kínos afférja Rosol századossal

Ritkán kerül magyar teniszező Wimbledon centerpályájára: legutóbb Taróczy Balázs üthette itt a labdát 1985-ben, a svájci Heinz Günhardt oldalán páros bajnoki címet nyert.

Korábban sem sok honfitársunk léphetett e szent gyepre, így aztán Czink Melinda kitüntetve érezhette magát, bár a figyelem persze a vetélytárs Serena Williamsre összpontosult, hiszen az amerikai klasszis négyet ebben az arénában ünnepelt tizenhárom eddigi Grand Slam-diadala közül.

Az első játszma Czink megilletődöttsége miatt gyorsan lepergett, alig húsz perc kellett Serena szettnyeréséhez. A folytatásban viszont honfitársunk visszanyerte korábbi önbizalmát, s noha továbbra sem tudta lekezelni az amerikai bődületes erejű szerváit, saját adogatógémeit „hozta”, s 4:4-ig tartotta a lépést. Azután már nem (6:1, 6:4). Az Arn Gréta után másodikként kieső magyar versenyző nem vallott szégyent sem csütörtöki, sem egyhetes produkciójával, hiszen megvédte a tavalyi második körös szereplése után kapott világranglista pontjait, őrzi helyét a Top 100 mezőnyében.

Babos Tímeának szintén neves játékos ellen kellett bizonyítania: a huszadik kiemelt orosz Nadja Petrova volt a WTA-rangsor 67. helyén álló, tizenkilenc esztendős soproni hölgy ellenfele. A szerdai esőzés és a sötétedés miatt kétnaposra nyúlt találkozó első felében a korábbi világrangsor-harmadik moszkvai nagy nehezen „behúzta” az első szettet, s 6:4, 4:2-es előnyre tett szert, ám Babos a kapuzárás idejére 5:5-re mentette az állást. Az éjszakai pihenő a magyar teniszezőnek adott új erőt, mert a csütörtök délutáni folytatásban hazánk lánya kiharcolta a rövidítést, s a tie-break megnyerésével döntő játszmára kényszerítette a tizenegy WTA-trófeát birtokló, harmincesztendős oroszt.

Babos a harmadik játszmában 3:1-re vezetett, ám ekkor elbukta adogatójátékát, s innentől kezdve már ő üldözte az oroszt. Hosszú út vezetett a végkifejletig, hiszen Wimbledonban a döntő szettben nincs tie-break; Babos előbb két, majd néhány játék elteltével újabb két meccslabdát hárított saját adogatásánál, az ötödiket azonban már nem hagyta veszni Petrova, s 6:4, 6:7, 9:7 arányban megnyerte a maratoni mérkőzést. A több mint háromórányi tiszta játékidő során az orosz 135, Babos 131 pontot nyert, és a játék csaknem minden mutatója arról árulkodott: szinte egyforma volt a két produkció, hajszálnyi különbség döntött a továbbjutásról.

A keserédes wimbledoni magyar nap győztes mérkőzése Marosi Katalin nevéhez fűződik, aki a horvát Jurak társaként 6:3, 5:5-ös állásnál hagyta félbe a meccset szerdán a Zakopalova, Vorancova cseh kettős ellen, s aztán csütörtökön alig tíz perc alatt – a gyorsan megnyert két játék jóvoltából – sikerült kivívnia partnerével a második fordulóba jutást.

Wimbledon szenzációja azonban csütörtökön az volt, hogy a világranglista századik helyezettje, a cseh Rosol 6:7, 6:4, 6:4, 2:6, 6:4-re nyert a spanyol Nadal ellen. Elköszönt a tizenharmadik kiemelt francia Simon is (a belga Malisse „jóvoltából”), goodbye-t mondott a korábbi Roland Garros-bajnok kínai Li Na (legyőzője a román Cirstea), kiesett a volt wimbledoni finalista francia Bartoli (a horvát Lucic búcsúztatta), míg Sarapova 7:6, 6:7, 6:0-ra nyert a bolgár Pironkova ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.