Vidám ötös, szomorú négyes

Aligha voltak szomorúbb érmes versenyzők a zágrábi Európa-bajnokságon, mint a magyar női kajaknégyes tagjai. Storcz Botond szövetségi kapitány – sok vihart kavart – döntése nyomán a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina kvartett ült a hajóban, azaz Douchev-Janics Natasa nem kapott helyet az egységben.

Nem feltétlenül ezért, de az olimpiára készülő csapat nem volt versenyképes a németekkel, mi több, a fehéroroszok is megelőzték… Szépségtapasz, hogy a fiatal Kárász Anna, Vad Ninetta kettős második lett 1000 méteren.

A négyes szombati „betlije” nem rázta meg a női szekciót, amely vasárnap – főként Douchev-Janics remeklésének köszönhetően – szállította a medálokat. A háromszoros ötkarikás aranyérmes versenyző szólóban megnyerte a sprintszámot, Kováccsal párosban pedig fél kilométeren győzött. Kozák második lett 500 méteren, de a vetélkedő után leszögezte: „Nem tartok Wagnertől, úgy vélem, a londoni olimpián zsákba teszem.” Nem volt okuk efféle nyilatkozatra a Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó tagjainak. Részint, mert a női kenu egyelőre inkább egzotikum, nem pedig ötkarikás szám, részint,mert a kettőst senki nem előzte meg... Ahogyan Csay Renátát sem, aki az öt kilométeres futamon érkezett elsőként a célba. A férfiaknak korántsem ment ilyen jól, bár Dombi Rudolf és Kökény Roland szép győzelmet aratott egy kilométeren; harmadik lett a kenukvartett 1000, valamint Noé Milán 5000 méteren. Ám csak az ötödik helyet szerezte meg a kajaknégyes, s az erőviszonyok meghökkentő átrendeződését jelzi, hogy a vetélkedőt a dán egység nyerte. Nem szólva arról: a dobogó tetejére állhatott svéd, francia, brit, szerb és azeri versenyző is.

A magyar válogatott öt arany-, két ezüst-, valamint három bronzérmet szerzett az Eb-n.

Eredmények. Férfiak. 200 m.

K-1: 1. Novakovics (szerb), ...8. Dudás Miklós. K-2: 1. Heath, Schofield (brit), ...6. Sík Márton, Beé István. C-1: 1. Gyemjanyenko (azeri), 2. Horváth Gábor. C-2: 1. Labuckas, Gadeikis (litván), ...6. Lantos Ádám, Nagy Péter. 500 m. K-1: 1. Gustaf sson (svéd), ...8. Szalai Tamás. K-2: 1. Hybois, Jouve (francia), ...5. Pintér Márk, Kugler Attila. C-1: 1. Goubel (francia), ...8. Mike Róbert. C-2: 1. Radon, Dvorák (cseh), ...8. Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs. 1000 m. K-1: 1. Hoff (német), ...16. Slezsák István. K-2: 1. Dombi Rudolf, Kökény Roland. K-4: 1. Dánia, ...5. Magyarország (Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel). C-1: 1. Brendel (német), ...8. Varga Dávid. C-2: 1. Dumitrescu, Mihalachi (román), ...6. Sáfrán Mátyás, Nagy Péter. C-4: 1. Fehéroroszország, ...3. Magyarország (Vasbányai Henrik, Tóth Márton, Németh Szabolcs, Mike Róbert). 5000 m. K-1: 1.Jurenia (fehérorosz), ...3. Noé Milán. C-1: 1. Comanici (román), ...7. Sarudi Pál.

Nők. 200 m. K-1: 1. Douchev-Janics Natasa. K-2: 1. Weber, Dietze (német), ...7. Szilvásy Nóra, Szabó Petra. C-1: 1. Sztamenova (bolgár), ...6. Takács Kincső. 500 m. K-1: 1. Wagner-Augustin (német), 2. Kozák Danuta. K-2: 1. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa. K-4: 1. Németország, ...3. Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina. C-2: 1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett. 1000 m. K-1: 1.  Wardowicz (lengyel), ...4. Farkasdi Ramóna. K-2: 1. Naja, Mikolajczyk (lengyel), 2. Kárász Anna, Vad Ninetta. 5000 m. K-1: 1. Csay Renáta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.