Anglia a történelem ellen
„Legyőzhetetlenek vagyunk” – említette keresetlenül a spanyol Jesus Navas. „Bárki ellen nyerhetünk” – jelentette ki Cesare Prandelli olasz szakvezető.
„Már megcsináltuk” – írta a szombati negyeddöntő előtt a L’Equipe című francia lap, arra emlékeztetve olvasóit, hogy a kékek 1984-ben (a döntőben), majd 2000-ben (a legjobb négy között) egyaránt felülmúlták a spanyolokat, és mindkétszer Eb-aranyérmet nyertek.
S még Joe Hart, az angolok kapusa is csaknem ugyanazt mondta, amit Jesus Navas: „Mi győztesek vagyunk.” Itt azért érdemes megállni egy pillanatra. A szigetországi válogatott ugyanis 1950-ben jelent meg először a világbajnokságon, akkor szégyenteljes kudarcot vallott, s azóta egyetlen, Anglián kívül rendezett vb és Eb sem akadt, amelynek úgynevezett knock-out szakaszában a világ élvonalához tartozó ellenféllel szemben sikerrel járt volna. (Sőt az 1996-os, a szigetországban tartott kontinenstalálkozón is döntetlennel és 11-esekkel nyerte a negyeddöntőt a spanyolok ellen, majd ugyanígy kapott ki a németektől.)
Egyenes kieséses meccsen csupán olyan együttesekkel szemben tudott sikert elérni, mint Paraguay (1986), Belgium és Kamerun (1990), Dánia (2002) és Ecuador (2006, mind vb). Ellenben itt egy szomorú lista a sorozatos csapásokról:
1954, vb-negyeddöntő: Uruguay 2-4.
1958, rájátszás a vb-csoportmérkőzések után: Szovjetunió 0-1.
Az 1960-as Eb-re nem nevezett.
1962, vb-negyeddöntő: Brazília 1-3.
Az 1964-es Eb-re nem jutott ki.
1968, Eb-elődöntő (négycsapatos tornán): Jugoszlávia 0-1.
1970, vb-negyeddöntő: NSZK 2-3.
Az 1972-es, az 1974-es, az 1976-os és az 1978-as Eb-re vagy vb-re nem kvalifikálta magát, 1980-ban a csoportmérkőzések után elbúcsúzott a kontinenstornától, 1982-ben pedig középdöntőt rendeztek a világbajnokságon négy, egyenként háromtagú csoporttal; Anglia ebben a szakaszban kiesett. Az 1984-es Eb-re megint nem jutott ki.
1986, vb-negyeddöntő: Argentína 1-2.
Az 1988-as Eb-től a csoportmérkőzések után elbúcsúzott.
1990, vb-elődöntő: NSZK 1-1 (11-esekkel 3-4).
Az 1992-es Eb-n a csoportkör után kiesett, az 1994-es vb-re nem jutott ki.
1998, vb-nyolcaddöntő: Argentína 2-2 (11-esekkel 3-4).
A 2000-es Eb-n a csoportmérkőzések után kiesett.
2002, vb-negyeddöntő: Brazília 1-2.
2004, Eb-negyeddöntő: Portugália 2-2 (11-esekkel 5-6).
2006, vb-negyeddöntő: Portugália 0-0 (11-esekkel 1-3).
A 2008-as Eb-re nem jutott ki.
2010, vb-nyolcaddöntő: Németország 1-4.
Ehhez képest álmodik Hart az Euro-jackpotról, ahhoz azonban nem csupán Itália csapatát kellene kiejteni vasárnap Kijevben – majd további két meccset nyerni –, hanem szembe kellene menni az egész futballtörténelemmel. Az örökös brit refrén azonban változatlanul érvényes: végre-valahára csak sikerül, talán éppen most... Rooney nem is törődik a sok évtizede azonos előzményekkel – igaz, a világ sem vesz tudomást azokról, elvégre Anglia válogatottja legföljebb a bukások bajnoka, a reputációja mégis mindig nagy –, mert a csatár így nyilatkozott: „A legfontosabb, hogy bízunk egymásban. Ez kiváló csapat, melynek van közösségi ereje és önbizalma.”
Az olaszok viszont – akik sajátos csúcsot állítottak fel: immár hét 1-1-es meccset jegyeznek az Eb-k történetében – azt emlegetik, hogy nekik „fekszik” az angolok stílusa, legutóbb tizenöt éve kaptak ki tőlük, tétmeccsen pedig négy győzelem, egy döntetlen, egy vereség az itáliai mérleg ellenük. Roy Hogdson, a brit együttes szakvezetője nem túl meggyőző érvet hozott elő válaszul: „Felőlem az olaszok azt mondanak, amit akarnak.”
Ibériában viszont felfigyeltek Adil Rami szavaira, mert a Valenciában futballozó korzikai védő azon az állásponton van: „Félnek tőlünk.” Mármint a spanyolok a franciáktól. Annyi bizonyos, hogy Casillas kifejtette: „Ha Benzema és Ribery az ellenfél csapatában játszik, akkor jobb, ha a labda elöl van.” (Persze a másik oldalon.) De olyan nagyon nem kell tartani attól, hogy sokat lesz a gömb a kékeknél, mert a spanyolok labdabirtoklási átlaga ezen az Eb-n is hetvenszázalékos, pedig most nem csillognak annyira, mint amennyire szoktak. (Azért David Silva mutatványait nem könnyű lemásolni...)
Több spanyol futballista mindenesetre azt üzente a franciáknak: „Úgy játszunk majd Donyeckben, ahogyan Nadal teniszezett Párizsban.” Az ibériaiak már megérkeztek Gdanskból az ukrán városba, és a szállodájuk előtt várt is rájuk néhány spanyol szurkoló. Transzparensükre azt írták: „Espana campeon”. Ezzel e pillanatban – akár a vb-t, akár az Eb-t tekintve – nehéz lenne vitába szállni...
Kvintett, de korántsem ötös
„Ha egy csapat vereséget szenved, akkor sem csak az a védő kap ki, akit kicseleztek, hanem az egész együttes” – mondta Puhl Sándor az MLSZ tájékoztatóján arról, miért kell magyar játékvezetői ötösről beszélni az angol–ukrán mérkőzésen elkövetett dermesztő hiba után, s miért nem szabad kipoentírozni a helyzetet Erős Gáborra vagy ifjabb Vad Istvánra. Az eseményen részt vett a legendás Palotai Károly, valamint az Eb-ről a minap hazaküldött Kassai Viktor is. A magyar játékvezetés emblémái egyetértettek abban: mindannyian követtek el óriási hibákat, ám ezeken túl kell lépni, másként nem lehet felállni a padlóról. Kassai hozzátette: „Ahogyan tudtunk nyerni, úgy tudunk veszíteni is.”
A játékvezető felelősségét Puhl e példával érzékeltette: „Viktor ült egy autóban, amely karambolozott. Akkor éppen nem ő vezetett, de övé a felelősség.” Palotai és Puhl is reményét fejezte ki, hogy az eset nem befolyásolja a magyar ötös megítélését, azaz a kvintett továbbra is rangos feladatokat kap az UEFA-tól.
A Népszabadság arról érdeklődött, hogy az alapvonalon posztoló Vad karrierjére milyen hatással lehet a rossz döntés. (A fiatal bíró éppen az ominózus találkozó előtti napokban lépett előre a szövetség rangsorában, s immár az európai topkeret kapujában van.) Puhl szerint erre a kérdésre egyelőre nem lehet válaszolni, de bízni kell abban: a „gólvonalas” tévedés nem töri ketté a tehetséges játékvezető pályafutását... (Munkatársunktól)
