Olasz meló

Tizenhárom másodperc alatt látványos köszönetet mondhatott volna az ír válogatott a spanyolok elleni súlyos vereség alkalmával az egész világot ámulatba ejtő szurkolásával kitűnő több tízezer drukkerének a kitartásért: az olaszok kezdték a meccset, hamar eladták a labdát, ám Doyle elügyetlenkedte a helyzetet.

Az itáliai védelem sokat tett a mérkőzés első szakaszában azért, hogy a szigetországi együttes pótolhassa a támadó korai mulasztását, de az írek rendre pontatlanok voltak az ellenfél büntetőterületének előterében, így az esetek többségében még csak lövésig sem jutottak.

Ellenben Prandelli szakvezető garnitúrájának játéka csöppet feljavult, s meg is szerezte a vezetést: Cassano fejelt kapura, Duff pedig csupán a gólvonal mögül tudta kirúgni a labdát (1-0). Pirlo és társai alighanem az alapvonalon posztoló ötödik játékvezetőnek is hálásak lehetnek: minden bizonnyal ő jelezte Cakir bírónak, hogy középre mutathat.

A második játékrész elején úgy tetszett, megnyugodhatnak az olaszok, mert mind könnyebben jutottak el Given kapujáig. Annak már kevésbé örülhettek, hogy Chiellini a lábához kapott: sérülése miatt azonnal le kellett cserélni a Juventus középső védőjét. Prandelli kapitány hamarosan újra változtatott: a gólszerző Cassanót lehozta, s a középpályás Diamantit küldte pályára. Az biztos: a tréner nem azért avatkozott be, mert az írek veszedelmes akciókat vezettek, s komolyan veszélyeztették az itáliaiak továbbjutását... Ám Mottáék inkább az előny megőrzésével foglalkoztak, semmint a támadásokkal, így az írek mind több időt töltöttek Buffon kapujának előterében. Igaz, fantáziaszegény futballjuk semmiféle veszélyt nem jelentett, nem úgy Andrews viselkedése: a bíró kiállította, s dühét lehetetlen volt csillapítani. Indulatait fokozhatta, hogy Balotelli pazar mozdulattal kettőre növelte az itáliaiak fórját.

A sikerrel Olaszország bejutott a legjobb nyolc közé.

Ez lesz ma

D csoport: Svédország–Franciaország (Kijev, 20.45), Anglia–Ukrajna (Donyeck, 20.45).

OLASZORSZÁG ÍRORSZÁG 2 0 (1-0)

C csoport, Poznan, 39 000 néző. Jv.: Cakir (török).

Olaszország: Buffon – Abate, Barzagli, Chiellini (Bonucci, 57.), Balzaretti – Marchisio, Motta, Pirlo, De Rossi – Di Natale (Balotelli, 74.), Cassano (Diamanti, 63.).

Írország: Given – O’Shea, Dunne, St. Ledger, Ward – McGeady (Long, 65.), Whelan, Andrews, Duff – Keane (Cox, 86.), Doyle (Walters, 76.).

Gól: Cassano (35.), Balotelli (90.).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.