Dupla W

E meccs péntek este negyedórát késett, de már napokkal korábban megkezdődött, az angolokkal szemben tétmérkőzésen soha nem veszítő svédek ugyanis nem győztek üzengetni a briteknek.

A legutóbbi – londoni – barátságos mérkőzés ugyan szerény szigetországi sikerrel zárult tavaly novemberben, ám az az 1-0 is feltűnést keltett, mert addig 1965 óta nem jegyeztek fel angol diadalt. (Az egymás elleni összesített mérleg amúgy teljesen kiegyensúlyozott volt: huszonegy találkozó közül mindkét fél hatot nyert meg, és kilenc zárult döntetlennel.)

Képzeletben nyugodtan fel lehetett lapozni a történelemkönyvet, mert az első húsz percben úgy tűnt: továbbra is várnak a pályára lépéssel a csapatok. De az angoloknak egy fegyverük mindig van: beívelés, fejes, aztán lesz, ami lesz... Ez legutóbb a franciák ellen is bevált egyszer (1-1), s miként akkor Lescott, ezúttal Carroll emelkedett a magasba, hogy meglepje az unatkozó védőket, akik Gerrard hosszú röppályára küldött labdájánál nem érzékelték: valami van a levegőben (1-0).

Egy egészséges Källström-lövést kivéve ennyi volt a gazdag kiállításúnak túlzással sem nevezhető első félidő, a folytatásban viszont a brit jobb-bekk izgalmat csempészett az ettől fogva elkényeztetett nézőkkel zsúfolt kijevi stadionba. Ibrahimovicnak a sorfalról visszapattanó szabadrúgása, majd passza után Mellberg küldte kapura a labdát, Hart beleütött a lövésbe, de Johnson mégiscsak besodorta azt (öngóllal 1-1).

Aztán Mellberg szerzett egy „igazit”. A skandinávok az angol mintát követték: Sebastian Larsson emelt balról középre, és a 117. válogatott mérkőzését játszó, megtörhetetlen középhátvéd a jobb sarokba fejelt (1-2). Roy Hodgson angol szövetségi kapitány ekkor a pályára vezényelte Walcottot, aki tizennyolc méterről lőtt, s mivel Isaksson egyrészt érthetetlenül balra mozdult, másrészt – még inkább megfejthetetlenül –szinte hanyatt esett, a nagy erővel megrúgott, de középre tartó labda a hálóba jutott (2-2). Majd a másik W betűs következett. Az akciót ugyan Walcott vezette, de Welbeck fejelte meg: osztályon felüli mozdulattal, sarokkal húzta a jobb sarokba a labdát (3-2).

A második félidőért érdemes volt kitartani, bár fenn maradniuk csak az angoloknak sikerült, a svédeknek nem...

ANGLIA-SVÉDORSZÁG 3-2 (1 0)

D csoport, Kijev, 64 000 néző. Jv.: Skomina (szlovén).

Anglia: Hart – Johnson, Terry, Lescott, Ashley Cole – Milner (Walcott, 61.), Gerrard, Parker, Young – Welbeck (Oxlade-Chamberlain, 89.), Carroll.

Svédország: Isaksson – Granqvist (Lustig, 66.), Mellberg, Jonas Olsson, Martin Olsson – Sebastian Larsson, Anders Svensson, Källström, Elm (Wilhelmsson, 81.) – Ibrahimovic, Elmander (Rosenberg, 79.).

Gól: Carroll (23.), Johnson (50., öngól), Mellberg (59.), Walcott (64.), Welbeck (78.).

Walcott, Johnson és Gerrard. Volt ok az ünneplésre
Walcott, Johnson és Gerrard. Volt ok az ünneplésre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.