„Az oroszok a főváros utcáin”– írta hétfői szalagcímében a Rzeczpospolita, és nem túlzok, ha azt mondom, a többi lengyel lap is már-már háborús hangulatot kelt. Mert az orosz szurkolók tényleg masírozni akarnak, mivel a lengyel–orosz Eb-mérkőzés napja megegyezik Oroszország napjával: 1990-ben június 12-én deklarálták az orosz függetlenséget, és egy évvel később ugyanezen a napon választották elnökké Borisz Jelcint. Június tizenkettedike 1994 óta hivatalos nemzeti ünnep Oroszországban, és a Lengyelországban ideiglenesen állomásozó orosz szurkolók otthoni módon, felvonulással szeretnének ünnepelni. Nincsenek kevesen: becslések szerint legalább ötvenezren vannak lengyel földön; mindegyikük nem jutott jegyhez, de azért (is) nyitják meg a szurkolói zónákat, hogy a belépőkről lemaradók átélhessék a meccsnézés közös élményét.

Na hiszen...

A lengyelek sok mindenre vágynak, csak arra nem, hogy együtt legyenek az oroszokkal a drukkerövezetben. Megérzésem szerint itt még a németeknél is jobban gyűlölik az oroszokat, amit a leginkább az magyaráz, hogy Németország elismerte rettenetes huszadik századi bűneit, Moszkva viszont nem feltétlenül igyekszik feltárni a múltat, mert annak részletei rémesek lennének az oroszokra nézve (nem annyira, mint amennyire azok voltak az elszenvedők szempontjából). A világ persze már sok mindenről tud – a lengyel területek Hitler és Sztálin közti felosztásától Katynig –, de az, hogy az orosz politika mintha változatlanul a „homályban” lenne érdekelt, irritálja a lengyeleket, akiket a legutóbbi időkben is felbőszített egy orosz állami bizottsági jelentés. Ez a Lech Kaczynski lengyel elnök halálát is okozó 2010-es szmolenszki légi katasztrófáról készült, s gyakorlatilag minden felelősséget a lengyelekre hárított.

A varsói vezetés viszont az „oroszokkal van”. Mármint így értelmezik a lengyelek azt a döntést, hogy igenis, az oroszok végigmehetnek a belvároson, mert – mint azt a lengyel főváros vezetői leszögezték – nem katonák masíroznak, hanem szurkolók érkeznek. Ez egyébként igaz, és nehéz is volna kitiltani vagy valamiképpen feltartóztatni az oroszokat, mert itt labdarúgó-Európa-bajnokság zajlik, és az UEFA (miként a FIFA) a legmesszebbmenőkig megköveteli a politikamentességet. Az más kérdés, hogy a mai orosz drukkerek előszeretettel jelennek meg sarló-kalapácsos pólóban vagy – a nyár ellenére – vörös csillagos usankában; az A osztályú jégkorong-világbajnokságokon is látszik, hogy a szurkolók körében ennek újra „szezonja van”. A fiatalok nem feltétlenül – vagy egyáltalán nem – azért viselik ezeket, mert azonosulnak a hajdani szovjet rendszerrel, de képzeljék a lengyeleket, akik kedden azt tapasztalják majd, hogy a Vörös Hadseregre emlékeztető jelképekkel feltűnő oroszok a cityben vannak...

Érkezésükkel kapcsolatban már olyan vélemény is megfogalmazódott lengyel lapban, hogy „mintha a németek vonulnának be zászlókkal Tel-Avivba”. Az indulatokat ráadásul felkorbácsolta az orosz–cseh mérkőzést kísérő incidens, melynek során négy lengyel önkéntest (értsd: az Eb-rendezésben közreműködő embert) megvertek Wroclawban, ahol a helyi hatóságok tizenkét oroszt előállítottak. S a házigazdák felháborodását még fokozta, hogy az orosz média szerint nem bizonyosodott be: az elkövetők oroszok voltak.

A lengyelek ezt a szokásos ködösítésnek vélik, és nem nagyon hallgatnak azokra, akik fékezni próbálják őket. Ilyenek kevesen is vannak. „Az orosz szurkolók megjelenése egy idegen hatalom demonstrációja, a pokol ideája, a farkas előhívása az erdőből” – mondta súlyos szavakkal Stanislaw Ciosek, korábbi moszkvai lengyel nagykövet. Éppenséggel ez sem hatott nyugtatólag, miként az a – kivételesen lecsendesítő szándékú – közlemény sem, mely szerint az Eb-n eddig elkövetett 314 erőszakos cselekményből „csak” tizenhat zajlott Lengyelországban.

Az oroszok közben csalódottan tapasztalják, mi folyik körülöttük, és volt olyan moszkvai újságcikk, mely arra hívta fel a figyelmet: „Honfitársaink jobban teszik Lengyelországban, ha tévén nézik a meccset.” Sokan kénytelenek ezt a megoldást választani, de – mint tudjuk – ezúttal a szurkolói zóna sem lesz kevésbé feszült vagy veszélytelenebb övezet, mint a varsói Nemzeti stadion és környéke. Az pedig, hogy bármely orosz, aki az Eb-re jött, a szállodában maradjon, ki van zárva...

S akkor most foglalkozzunk kicsit a futballal is!

Ha másért nem, azért, mert Franciszek Smuda lengyel szövetségi kapitány szintén nagy feszültséget indukál. A tréner a legkevésbé sem népszerű hazájában, és a görögök elleni szerencsés – valamint komoly játékvezetői segítséggel elért – 1-1 után az itteni újságok egyike egyenesen azt írta: „Naná, hogy nem nyertünk, mert kapitány nélkül futballozott a csapat.” Az edzőnek ráadásul Michael Zorc, a Dortmund igazgatója is „nekiment”, mert a nyitó meccs keserveit magyarázva Smuda azt nyilatkozta: Piszczek, Blaszczykowski és Lewandowski figyelme megoszlik az Európa-bajnokság és a klubváltás között. Zorc gúnyosan említette: „Kétségkívül mindhárman elhagynak bennünket, mondjuk, két, öt vagy húsz éven belül, amikor hazamennek Lengyelországba.” Smuda kifogásánál feltétlenül nevetségesebb azonban, hogy néhány lengyel labdarúgó a szokatlan fedett pályával indokolta a gyenge teljesítményt, mire a riporterek zorci iróniával jegyezték meg: „Miért, a görögök fölött nem volt tető?”

Mindenesetre a lengyel válogatott még nagyobb bajban is lehet, ha abból indulunk ki, milyen produkciót nyújtott első találkozóján az orosz csapat. A szbornaja világszínvonalon futballozott a meccs nagy részében láthatatlan cseh együttessel szemben (az első Eb-forduló alapján azt lehet mondani: az MLSZ megint ragyogóan választott ellenfelet, amikor a csehekkel és az írekkel kötött le barátságos meccset), bár Roman Sirokov, a második – és igazán finom – orosz gól szerzője azt mondta a gárdát ünneplőknek : „Nem értem ezt a mámort, még csak egy találkozón jutottunk túl. Igaz, négy gólt értünk el, és a vetélytárs, ha nem remekelt is, nem Andorra volt.”

Abból a négyből könnyen hat vagy hét lehetett volna, ha az orosz bajnokságban hónapok óta csúcsformában játszó Alekszandr Kerzsakov nem vedlik át váratlanul rontópállá. A csatárt nem különösebben kedvelte Dick Advocaat, az oroszok holland szövetségi kapitánya, de a labdarúgónak a szentpétervári Zenitben nyújtott alakításai meggyőzték őt arról, hogy Kerzsakovnak a kezdő tizenegyben a helye. Wroclaw mást mutatott: az ezúttal csereként beküldött Roman Pavljuscsenko – Advocaat korábbi favoritja – lecserélt társával ellentétben gólt szerzett, és újabb választás elé állította a szakvezetőt: kit tegyen előre a lengyelekkel szemben?

Elvégre a hollandnak is fontos, hogy a kedd valóban Oroszország napja legyen...

Usanka és vörös csillag: jönnek az oroszok!