A háborús bajnokság kezdetén szinte csak Edgardo Bazzini klubelnök és a csapat trénere hitt abban, hogy az együttes versenyben lehet a sokkal esélyesebbnek tartott Torinóval, Veneziával, Bolognával. Végül is az elöljárónak és a magyar mesternek, Schaffer Alfrédnak lett igaza: az AS Roma a Modena legyőzésével, a Masetti – Brunella, Andreoli – Donati, Mornese, Bonomi – Krieziu, Cappellini, Amadei, Coscia, Panto összeállításban megszerezte a scudettót. A mérkőzés után távirat érkezett a fővárosi klubhoz a Bologna labdarúgóitól, ezzel a szöveggel: „Letépjük mezünkről a bajnoki jelvényt, mert meggyőződésünk, hogy az mostantól csakis a legnagyobb csapat játékosait illeti.”

Schaffer vezetésével a „farkasok” tizenhatszor nyertek, tízszer döntetlent értek el, és négyszer kaptak ki. A mester 1942 nyarán – már megérdemelt budapesti pihenése idején – a siker legfőbb okát a különleges csapategységben, vagyis abban látta, hogy szinte sosem változtatott a tizenegyen, s a terhelést elbírták a „bérletes” játékosok. Emellett – vélte a világjáró tréner – az is hozzájárult az olasz futballtörténeti sikerhez, hogy a korábbi magyar válogatott Európában is nevet szerzett labdarúgóként meg tudta mutatni és magyarázni, „hogyan kell csinálni ezt vagy azt”.

Az őt és játékosait körülvevő és a nehezedő idők ellenére sem – vagy csak alig – csillapodó itáliai futballmániáról így beszélt: „Olaszországban változatlanul hallatlan népszerűségnek örvend a labdarúgás. Nincs olyan mérkőzésünk, amelyet húsz-huszonötezer ne nézne meg.” Ezzel együtt az 1919 óta Európában bolyongó, Spécinek becézett bálvány megemlítette: „Noha Rómában nagyon szeretnek és elégedettek velem, a szívem csak hazahúz. Ha megfelelő elhelyezkedést találnék, gondolkodás nélkül itthon maradnék. Sajnos ez pillanatnyilag lehetetlen, mert újabb egy esztendeig az AS Romáé vagyok. Talán majd egy év múlva.”

Így tehát az olasz fővárosban sokan remélték, hogy a „Mister” még marad, ám Schaffer utóbb a távozás mellett döntött. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy 1942 őszén, egy liguriai portyán a mester és csapata is szembesülhetett a berepülő gépek okozta pánikkal és félelemmel. E traumatikus élmény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a játékos, korábban Németországban és Ausztriában Fussballkönignek (labdarúgókirálynak) nevezett nagymester, az év végén négyhavi fizetett szabadságot kért. Népszerűségére, elismertségére mi sem jellemzőbb: kapott is. Ismét Budapestre jött, s bár Rómában kedvező új szerződés várta, úgy határozott: a Ferencvárosnál folytatja edzői pályafutását.

Hamarosan aztán a Bayern Münchenhez szegődött, s Itáliában dolgozó sporttársaihoz, kollégáihoz – Tóth-Potya Istvánhoz vagy Kertész Gézához – hasonlóan ő sem élte meg a háború végét. Mindössze ötvenkét évesen, 1945-ben hunyt el Bajorországban. Négy évvel később az AS Roma német portyára utazott, s a csapat delegációja – a korábbi tanítványok, Masetti és Brunella vezetésével – Schaffer sírjánál is tisztelgett Prien am Chiemseeben, és imát mondtak a magyar edző lelki üdvéért.

A bajnok AS Roma szurkolói Schaffert ünneplik