Noha a tegnap délelőtti hírek még arról szóltak, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Parlamentben fogadja azt a játékost, akit a világ kézilabdasportjában sosem volt, csillagászati összegért sikerül visszacsalogatni Veszprémbe meg abba a válogatottba is, amelyre az utóbbi esztendőkben – mindenféle mondvacsinált indokot felsorakoztatva – magasról „tett”, s amely nélküle harcolta ki a londoni olimpiai szereplés jogát, ez az információ kacsának bizonyult. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a nyilvánvaló provokáció legalább elmaradt a Himnuszra, a címerre vagy akár az újabban oly gyakorta hangoztatott „nemzeti összetartozásra” valamit is adó emberekkel szemben. (Jóllehet Navracsics megjelent a sajtótájékoztatón mint Veszprém ország gyűlési képviselője.) Miközben a pátoszos siránkozást más területeken nagy előszeretettel – de hasonló tartalommal – gyakorolják minálunk, a szikár tény az: Nagy – a bakonyi klubnak a Thália Színházban tartott sajtótájékoztatója után – még hétfőn elutazott Veszprémbe, ahol Fazekassal, Iváncsikkal, Császárral és a többiekkel együtt készül a válogatott vasárnapi, Norvégia elleni vb-pótselejtezőjére.

Bár az elmúlt időszak fejleményei nyomán eddig sem lehettek kétségeink, most már végképp bizonyosra vehető: Nagy ott lesz Londonban is. Na persze, hiszen az egész gyomorforgató história mögött az áll: valakik „fent” a fejükbe vették, hogy a vitathatatlanul klasszis átlövővel sokkal ütőképesebb lehet a csapat, mint nélküle. S ha így van – kombinálnak a kombinátorok –, akkor a nemzet érdeke „jótékonyan” szemet hunyni az eddig történtek (zsarolás, hülyítés, parasztvakítás: kinek mi tetszik) fölött, s beinteni a morális minimumra még kényeseknek. Ismerős a koreográfia: hála a történelemkönyveknek, nem csak a nagy szakállú nyugdíjasok emlékeiben élnek az ötvenes évek, melyekben a rendszer fenntarthatatlanságát felismerő politika a sportban kereste és találta meg az önigazolás legmegfelelőbb eszközét. Honfitársaink nyertek is tizenhat aranyérmet 1952-ben, úgyhogy a déja vu közepette rendkívül reményteli a jövő.

Miközben idehaza a Népszabadság számára tegnap sem volt elérhető Vetési Iván sportági elnök (az említett sajtótájékoztatóra lapunk nem kapott meghívót), az ehhez hasonló virtust kevésbé előnyben részesítő Spanyolországban igen árnyaltan ítélik meg Nagy László ügyét a hivatalosságok.

Juan de Dios Roman, az ottani kézilabda-szövetség elnöke például – amint azt a múlt héten közreadtuk – elárulta, hogy a játékos már három éve határozottan kijelentette: ő bizony a jóval több pénzzel kecsegtető, erősebb kézilabdasporttal büszkélkedő Spanyolország válogatottjának mezét akarja választani, és ezért az olimpiáig hátralévő időszakban nemet mond majd a magyarországi invitálásokra. Ehhez fűzte hozzá Valero Rivera szövetségi kapitány: „Most minden felborult, de talán jobb is így. Legalább nem nyomaszt a helyzet, hogy olyan játékost kell szerepeltetnem az olimpián, aki nem volt részese a szereplés kivívásának, és nem kell kihagynom olyan sportolót, aki kiharcolta a londoni részvételt.”

Lapzártáig arról nem érkezett hír, hogy Nagy Lászlót esetleg lovaggá is ütötték-e, netán simán a mellére erősítették a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, azt viszont megtudtuk: a norvégok elleni meccsre zárt kapuk mögött készül a válogatott, mert „az együttes számára jelen időszakban a felkészülés nyugalma a legfontosabb”.

Ágyus Pista még nem reagált.

Egy híján húsz