Eb 2012: Keleti blokk

Lengyelország a labdarúgó-Eb idejére (június 4.–július 1.) visszaállítja az ellenőrzést a német, cseh, szlovák és litván határon, valamint a repülőtereken és a kikötőkben.

Az ellenőrzések nem lassítják a közlekedést, mert csak az előzetes információk alapján kiválasztott személyeket érintik. (Ha valakivel szemben felvetődik a gyanú, hogy a közbiztonság vagy a közrend megzavarására készül, akkor a hatóságok megtilthatják neki a beutazást.) A légi és a tengeri közlekedésben pedig kizárólag az előre megnevezett járatok utasait kontrollálják. Az Európai Unió tagországainak állampolgárai személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel közlekedhetnek, más országok állampolgárainak útlevélre és megfelelő tartózkodási engedélyre – például vízumra – van szükségük.

Nehezen nyert az Európa-bajnoki címvédő spanyol együttes azon a próbamérkőzésen, amelyet a szintén spanyol Antonio Camacho szakvezető kínai válogatottjával vívott Sevillában (1-0). A gólt a 84. percben szerezte David Silva. A házigazdák összeállítása ez volt: Casillas (Valdes, 46.) – Arbeloa, Raul Albiol, Sergio Ramos (Piqué, 56.), Jordi Alba – Cazorla (Mata, 68.), Xavi (Jesus Navas, 46.), Busquets (Iniesta, 46.), Xabi Alonso, David Silva – Negredo (Fernando Torres, 46.).

José Holebas, a görög válogatott védője – aki Németországban született, apja görög, anyja uruguayi – így beszélt csapata esélyeiről: „A futballban, mint az életben általában, soha ne mondd, hogy soha! A Bajnokok Ligájában például mindenki Barcelona–Real Madrid döntőre számított, és nyert az a Chelsea, amely megpróbálta a látszólag lehetetlent, és amilyen keményen, olyan sikeresen harcolt.”

Az államvasutaktól különvonatot kapott a cseh válogatott, hogy az öt kocsiból álló, mozdonyán a nemzeti színeket viselő szerelvény szállítsa az együttest Prágából Wroclawba. A csehszlovákiai (trebici) születésű Theodor Gebre Selassie – akinek édesanyja cseh, az apja etióp – meglepetten említette: „Nem emlékszem rá, mikor ültem legutóbb vonaton. Talán a gyerekkoromban, ha a nagypapához mentünk.”

Felépült sérüléséből Bastian Schweinsteiger, így nincs akadálya annak, hogy a 90-szeres válogatott német középpályás már szombaton Lvovban, a portugálok elleni csoportmérkőzésen pályára lépjen az Eb-n.

Megsérült Andrea Barzagli, az olasz válogatott védője. Az orvosok szerint húsz napot kell kihagynia, így minden bizonnyal lemarad a kontinenstornáról. Helyettese Andrea Ranocchia lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.