Magyar-ír: Nem a vérnyomás kétszáz
A huszonhárom évvel korábbi eredmény megismétlődése nem tenné boldoggá, de akkor a dublini Lansdowne Roadon rendezték a találkozót, ezúttal viszont a Puskás Ferenc stadion a helyszín. Ezzel együtt a hajdani csapat tagjai közül, ha tehetné, nyilván megfiatalítaná a két Disztlt, Garabát, Détárit vagy Bognár Györgyöt, ám ilyen ír nem létezik...
Pedig nem ártana az erősítés, mert az idehaza nem különösebben sokra tartott írek figyelemre méltó mérleggel érkeztek Budapestre: legutóbbi tizenöt találkozójukból kilencet megnyertek, és csak kettőt veszítettek el. Az összesített gólkülönbségük 27-8, miután a tizenöt mérkőzés közül kilencen egyetlen gólt sem kaptak. Látszik, hogy olasz edzőjük van: az immár hetvenhárom esztendős Giovanni Trapattoni dirigálja az együttest.
Nem meglepő hát, ha az ellenfél Itáliából jött a magyar fővárosba, a nagymester ugyanis Montecatiniben táborozott az Európa-bajnokságra készülő játékosokkal. Néhány ír újságíró szerint azért is esett a tréner hazájára a választás, mert ott mindenképpen a szakvezetőé a főszerep...
De hiába a malícia, az letagadhatatlan, hogy Trapattoni Írország második legsikeresebb szövetségi kapitánya az angol Jack Charlton után: a „Zsiráf” 94 meccsen ötven-, az itáliai edző negyvennégy találkozón 45,5 százalékos eredményt produkált. Ráadásul ez a második alkalom, hogy a zöld sziget legjobbjai Eb-részvevők lehetnek: először (1988-ban) Charlton vezérletével jelentek meg a kontinenstornán.
Trapattoni nem is szerénykedik. Amikor a napokban arról kérdezték, nem ideges-e az Euro 2012 előtt, azt felelte: „Amerre jártam, mindig csak nyertem. Soha nem voltam, miért épp most lennék feszült?” Majd hozzátette, hogy a csapat hangulata sem az. „Mégpedig azért nem, mert hitet és nyugalmat adok a futballistáknak.”
Így beszél egy olyan ember, aki a Milan labdarúgójaként kétszeres olasz bajnok, BEK- és KEK-győztes volt, edzőként pedig hat bajnoki címre, BEK-, KEK-, Világ Kupa-, valamint két UEFA Kupa-diadalra vezette a Juventust. (Hogy a Bayern Münchennel vagy a Benficával elért sikereit már ne is említsük.) S bár jelenlegi garnitúrája nem feltétlenül világszínvonalú, az örök ír válogatottsági listát a mostani keret két játékosa – Shay Given (121) és Robbie Keane (116) – vezeti. (Ráadásul Keane minden idők ír gólrekordere is a nemzeti együttesben eddig elért 53 góljával.)
Egervári Sándornak nincs olyan nacionaléja, mint az Internazionale kispadján is megforduló Trapattoninak, ettől azonban még megtörténhet, hogy ma este fél kilenctől a magyar edző csapatáé lesz a pálya. Ehhez persze sokat kellene javulni, mert Prágában a kimenetel (2-1 ide) messzemenően kedvező, a labdabirtoklási arány (79:21 oda) viszont erősen elgondolkodtató volt.
Habár erre azt mondhatja a szakvezető: produkáljon csak megint 79:21-et az ellenfél, és az írek is járjanak csehül...
MAGYARORSZÁG-ÍRORSZÁG
Barátságos mérkőzés, Puskás Ferenc stadion, 20.30 (tv: Sport1, m2). Jv.: Hansen (dán).
Magyarország: Bogdán (6-szoros válogatott) – Varga (12), Korcsmár (7), Vanczák (61), Laczkó (19) – Koman (19), Pintér (9), Szakály (1), Dzsudzsák (43) – Szalai (8), Szabics (28).
Írország: Given (121) – O’Shea (75), Dunne (82), St. Ledger (26), Ward (11) – McGeady (48), Whelan (38), Andrews (28), Duff (96) – Doyle (47), Keane (116).
Egyre jobbak
A magyar labdarúgás ügyeiben mindig „hazaffyas” sportnapilap tegnapi száma a csehek elleni meccs két góllövőjének, Dzsudzsáknak és Gyurcsónak a kettős portréjára ezt a szöveget ragasztotta: „Egyre jobbak!” És aki figyelt Dzsudzsák jobb fülé fölé, ott azt olvashatta, hogy a magyar válogatott a két helyzet, két gól teljesítményével „a Chelsea útjára lépett”.
Eltekintve most már attól, hogy a Chelsea BL-t nyert, a magyar csapat meg semmit – legutóbb épp az Eb-selejtezőket bukta el –, engem kicsit fölzaklatott ez az „egyre jobbak”.
Tudniillik, ha jól láttam, amit láttam, Dzsudzsákék ugyanolyan teljesítményt nyújtottak, mint 1979 őszén az Egyesült Államok akkor még sehol sem jegyzett válogatottja a Népstadionban a magyar válogatott ellen: kétszer jött át a félvonalon, és abból két gól lett. Nincs módom az akkori amerikai sajtót ellenőrizni, de annak történetesen oka lett volna azt írni, hogy a fiúk „egyre jobbak”, mert a magyar meccs előtt négy rettenetes „zakó” jutott nekik: kettő-kettő a franciáktól meg a szovjetektől. S Budapesten valóban annyival jobbak lettek, hogy pár nap múlva Dublinban az ugyancsak még „nem létező” ír válogatottól csak szűken (2-3) kaptak ki. (Aczél Endre)
