A mi mai futballhőseink...

„A legfontosabb csoportok egyike Magyarországon működött. Részben ez segítette, majd váltotta fel azt a társaságot, amely úgy nevezte magát: Cigányok” – mondta Roberto di Martino cremonai főügyész hétfőn, a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos, a hajnali őrizetbe vételek és házkutatások után tartott sajtótájékoztatóján.

A La Gazzetta dello Sport név szerint említett öt magyart. (Az ötből három – K. Zoltán, L. Mátyás, Sch. László – ellen eljárás folyik Magyarországon. Nevük a vád elejtéséig vagy bebizonyításáig itthon nem írható le nyilvánosan. „Hazánkban jelenleg 39 gyanúsított van, és 30 meccset vizsgálnak. Amíg a gyanúsítás fennáll, az érintettek nem vehetnek részt a magyar labdarúgás versenyrendszerében – emlékeztetett Borbély Zoltán, az MLSZ jogi igazgatója.)

Itáliában összesen 19 találkozó manipulálásáról van szó, ebből a Siena csapatára hét-nyolc mérkőzés jut. Az utóbbi együttes révén gyanúba került Antonio Conte, az idén bajnoki címet nyerő Juventus edzője, aki a múlt évadban még a Siena szakvezetője volt. „A Juventus tiszta” – közölte az ügyészség. A tréner ügyvédje kijelentette, hogy „Contének nincs köze a csalásokhoz, és ezt be is bizonyítjuk”, ám eleinte minden védő ezt mondaná...

Jellemző a nyomozó hatóságok elkötelezettségére, hogy Covercianóban, az Európa-bajnokságra készülő olasz válogatott edzőtáborában reggel fél hétkor jelentek meg a hivatalos emberek, mert Domenico Criscito, a nemzeti együttesnek a szentpétervári Zenitben – korábban a Genoában – futballozó hátvédje is a gyanúsítottak között van. „Nem tettem semmit” – szögezte le a játékos, akiről azonban Demetrio Albertini, az Olasz Labdarúgó Szövetség alelnöke kijelentette: nem utazhat az Eb-re. Cesare Prandelli szövetségi kapitány harminckettesről huszonötösre szűkítette keretét, és a jelöltek között már nem szerepel Criscito, akit az olasz híradásokban még véletlenül sem említenek „Domenico C.-ként”. A fél hetes akció korai, de terminusa korántsem mondható kezdési időpontnak, mivel Sergio Pellissier Chievo-futballista lakásán már hajnali négytől házkutatást tartottak. A játékos otthonában huszonhat komputert találtak – írták az itáliai lapok. A további ismert labdarúgók közül árnyék vetül a Milantól a Genoához került grúz Kahaber Kaladzéra, valamint Stefano Maurira, a Lazio csapatkapitányára is, miután a gyanús meccsekhez sorolják a Lazio–Genoa és a Lecce–Lazio találkozót, a Bari–Sampdoria meccsel együtt.

Damiano Tommasi, az olasz profi futballisták szervezetének elnöke szomorúan nyilatkozta: „Azt hisszük, változnak a dolgok. De mindig ugyanaz van: csalás és csalás.”

Ehhez képest végtelen derűlátást tanúsított Adriano Galliani, a Milan elöljárója: „Egyrészt a mi klubunk nincs az érintettek között. Másrészt ma még nagy a zaj, de holnapra elcsendesül minden.” Ő tudja...

Az viszont biztos, hogy az itáliai hatóságok szerint összesen 2 millió 600 ezer euró forgott az inkriminált ügyekben. S nem csupán gyanú, hogy Tommasi téved, mert igenis, változnak a dolgok. A futballban hosszú évtizedekig oly sikeres Magyarország ma már csak legfeljebb epizodista a nemzetközi labdarúgásban, válogatottja legutóbb negyven éve járt Európa-bajnokságon, klubcsapatai nyomtalanul eltűnnek az európai klubtornák selejtezőiben.

A csalásban ellenben ott vagyunk minden címoldalon.

Nem csak vetítenek. Az olasz ügyészség sajtótájékoztatója
Nem csak vetítenek. Az olasz ügyészség sajtótájékoztatója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.