Párizsba holnap beszökik a tenisz

A franciák érdeklődésének fókuszába holnaptól a vörös salak kerül. Párizsban ez még így van, ám a tengerentúlon már régóta zöld salakos idénykezdésről regélnek a tavaszi charlestoni torna kapcsán, Madrid urai pedig az idén kékre váltottak.

A Roland Garros azonban őrzi azt a színharmóniát,melyet 1880-ban Cannes tenisztelepén az első európai vörös salakos pályák angol építész testvérpárja, Ernest és William Renshaw kialakított. (Az ötletgazda brit ikrek „civilben” a konkurens borítás, a fű nagymesterei voltak, hiszen mindketten többszörös wimbledoni bajnokok.)

Ami az idei Grand Slam-viadalt illeti, az előkészületek lezajlottak. Az egyetlen magyar selejtezős, Jani Réka elbúcsúzott Párizstól, míg az immár egy esztendeje sérült Szávay Ágnes meg sem érkezett. A párizsi városháza mellett már áll az óriás kivetítő; kinn, a helyszínen, Porte d’Auteuil legendás tenisztelepén pedig most is több újítást fedezhetnek fel az érkezők. (A legnagyobb változásra, az 1920-ban épült létesítmény teljes átalakítására, az új stadion avatására 2017-ig kell várni.)

Most még lehet bóklászni a pályák között, nézni a sztárok edzé seit, auto gramot vagy pályáról kirepült labdát gyűjteni emlékbe (62 ezer Babolat labda a kéthetes torna „igénye”). Érvényes teniszjeggyel ingyenesen végigböngészhető a múzeum gyűjteménye, a látogató tiszteleghet a Roland Garros-nyertes Asbóth József (1947) és Körmöczy Zsuzsa (1958) emléktáblája előtt, s az edzőcentrum területén elmerülhet az RG Lab 2050 nevű futurisztikus kiállítás, a sportág jövőjével kapcsolatos megannyi ötlet, innováció és játék birodalmában. A szombat még a feltöltődésre való, aztán vasárnap, a Grand Slam-viadalok történetében unikumnak számító „nulladik” napon beindul a nagyüzem.

Már ismerjük a 128-as főtáblák párosítását, lehet latolgatni. A férfiaknál a világelső Djokovics az olasz Staracével találkozik a nyitó fordulóban (s rögtön utána következhet a volt világelső ausztrál Hewitt elleni mérkőzés), míg Federer a német Kamkét kapta elsőként. A szerb és svájci klasszis az elődöntőben futhat össze. Az alsó ágon a címvédő spanyol Nadal az olasz Bolelli ellen kezd, a negyedikként kiemelt brit Murray a japán Ito ellen mutatkozik be.

A női viadalon három honfitársunk próbálkozhat. Ha sikerrel vennék az első akadályt, akkor már az is garantált, hogy lesz magyar a legjobb 32 között, hiszen a második körben Czink Melinda és Arn Gréta egymás ellen játszana. Ehhez azonban nyerniük kellene a brit Keothavong, illetve a 22. helyen kiemelt orosz Pavljuscsenkova ellen. Babos Tímea kapta a legnehezebb feladatot az első fordulóra, hiszen a 11. helyen jegyzett orosz Zvonarjovával hozta össze a pénteki sorsolás. A világelső – és Austra lian Open-nyertes – fehérorosz Azarenka az olasz Briantival, a második helyen rangsorolt orosz Sarapova a román Cadantuval mérkőzik. A lengyel Agnieszka Radwanska (a harmadik kiemelt), „kikapott” egy rangsor nélküli volt világelsőt: Venus Williamsszel meccselhet már a második fordulóban. A másik Williams nővér, Serena (5.) – aki éppen tíz esztendeje nyert itt tornát, ám most újfent favoritként emlegetik – ezúttal az olasz Razzanóval „melegít be”.

Teniszlabda a Roland Garros salakján
An official ball of the 2012 French Open tennis tournament is displayed on the Philippe Chatrier central court at Roland Garros stadium in Paris May 25, 2012, two days ahead of the start of the tournament. REUTERS/Benoit Tessier (FRANCE - Tags: SPORT TENNIS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.