Lászlónak tisztelegj!

Debrecenben szerdán tényleg minden a vízről szólt: az úszó Európa bajnokság színhelyén leszakadt az ég. Ám bíztunk benne, a villámok nem csak odakint cikáznak, hanem bent, a medencében is, méghozzá magyar versenyzőkként.

E tekintetben szavunk nem lehetett például Jakabos Zsuzsannára, aki a délelőtti előfutamban a harmadik legjobb időt érte el 200 méter vegyesen, a délutáni középdöntőt mégis a lelátóról figyelte, mert még nála is gyorsabb volt két honfitársa, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn. Márpedig a rigorózus szabály úgy szól, hogy egy nemzetet csak két sportoló képviselhet a második szakaszban, úgyhogy a pécsi úszónak maradt a bámészkodás,miközben a tőle testhosszakkal lemaradók a rajtköveken sorakoztak.

Ezzel együtt tartalmas kis napnak ígérkezett a tegnapi, tekintve, hogy az öt döntő közül háromban is érdekeltek voltunk, ráadásul nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is. Hogy mást ne mondjak, Cseh László is startolásra készülődött a rövidebbik vegyesúszó távon, s magam jó előjelnek tartottam, hogy bő órával a szám rajtja előtt Turi György, a címvédő trénere – az izgalomnak a nyomát sem mutatva –tekintélyes méretű szivarral a szájában kvaterkázott versenyzője édesapjával az uszoda bejáratánál. Mielőtt azonban Cseh következett volna, akadt még látnivaló bőven a medencében.

Mindjárt a program első menüpontjaként negyedórás előadás a vizek „maratonistái” jóvoltából, a főszereplők között két magyarral. Igaz, a „rendező” sokat nem vacakolt a dramaturgiával, tekintve, hogy a leglényegesebb dolgok mindjárt az elején eldőltek. Az ismeretlenségből érkező Gregorio Paltrinieri becsobbant a vízbe, az élre tempózott, és a felnőttvilágversenyen eddig soha semmit nem produkáló olasz tinédzser onnan már nem is tágított harminc hosszon át. Kis Gergő annyiban követte a példáját, hogy hasonlóképpen bérelte ki a második helyet, csupán Gyurta Gergely bontotta meg a sort azzal, hogy 950 méterig a negyedik helyen hasította a habokat, akkor viszont megelőzte a szintén olasz Pizzettit, és végül harmadikként érintette meg a falat. A „kis” Gyurta olimpiai szintidővel (15:04,38) bronz-, a már biztos londoni induló Kis remek teljesítménnyel ezüstérmes lett: ez a nap is jól kezdődött.

– Persze, elégedett vagyok, hiszen ezerötszázon most nyertem először Eb-érmet, de az azért zavar egy kicsit, hogy legyőztem az összes komoly ellenfelet, csak egy ismeretlen, tizennyolc éves kissrácot nem – árulta el ambivalens érzéseit a kontinensversenyen már a második medálját begyűjtő Kis, miközben Gyurta fülig érő szájjal, indiánszökdelések közepette sietett az eredményhirdetésre.

Ami a meglepetésembert illeti, mi sem panaszkodhattunk, hiszen a következő döntőben a „királyoknak” járó 4-es pályán feszíthetett Kozma Dominik, aki teljesen váratlanul a 200 méter gyors mezőnyének legjobb idejét úszta az előző napon, s az akkori vert mezőnyben ott szerénykedett a szám világcsúcstartója, Paul Biedermann is. Azért azt sejthettük, hogy a német extraklasszis nem hagyja anynyiban a dolgot, és a gyanú be is igazolódott: simán, valódi ellenfél nélkül győzött. A további helyezésekért „forralták” a vizet rendesen a fiúk, s szabad szemmel nem is volt kivehető a sorrend. A nagytábla azonban eligazított mindenkit: másodikként a francia Leveaux, harmadikként Kozma csapott a célba. A Kőbánya SC két éve, Budapesten még csak a tizennyolcadik helyet megszerző, huszonegy esztendős torpedója majd kicsattant az örömtől az emelvényen. Még szép: amit álmában eltervezett, azt a valóságban megcsinálta.

Még nála is komolyabb elképzelésekkel készülődött a 200 méter vegyes döntőjére klubtársa, a számot a legutóbbi három Eb-n megnyerő Cseh László. Illetve: készülődött egy frászt... Alig negyedórával korábban ugyanis a 200 méter pillangó középdöntőjében akadt egy kis dolga, s a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán aligha arról születnek a doktori disszertációk, hogy ezzel a módszerrel kell trenírozni magunkat egy Európa-bajnoki cím elnyerésére. De Cseh igazán nagy sportoló, és mindkét küldetését teljesítette. Előbb a hatodik helyen kvalifikálta magát a pillangózók másnapi döntőjébe (az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence elsőként került a nagy nyolcasba), majd – ahogyan az a nagykönyvben meg van írva – a talpát mutatta a többieknek a vegyes hajrájában. Igaz, akik látták a „menetből” megtett négy hosszt, tudják jól, nem is volt az olyan egyszerű... Legyen elég annyi: fél távnál még a brit Goddard vezetett, és a szigetországi bántóan jól tartotta magát mellen is. Ám az utolsó ötvenre már Cseh fordult elsőként, majd a finisben akár a közönségnek is integethetett volna, akkorára duzzadt az előnye. A tetejébe az ideje, az 1:56,66 – ha nem is kontinensrekord – új Európa-bajnoki csúcs. Figyelembe véve, hogy a londoni felkészülés kellős közepén produkálta mindezt, kéretik sietve előkeresni a gardróbból a lengetésre használt kalapokat.

A történeti hűség kedvéért meg kell említeni, hogy ebben a számban Verrasztó Dávid a hatodik helyen ért a célba, ahogyan azt is: a középdöntőkben szintén lehetett verni a tenyereket rendesen. Gyurta Dániel elsőként, Molnár Ákos nyolcadikként jutott a 200 méter mell döntőjébe; Hosszú Katinka ugyancsak a legjobb idővel, míg Verrasztó Evelyn rangsor harmadikként került a 200 méter vegyes (Jakabos által ugyebár különleges figyelemmel kísért) elitjébe; nemkülönben az átmenetileg érvényben lévő listán ötödik Bohus Richárd, miután 25,36-tal országos csúcsot hasított 50 méter háton; s ott lesz a női 800 méter gyors „végjátékában” a nagy visszatérő, a mezőny második eredményével büszkélkedő Risztov Éva, valamint az ötödik helyen jegyzett Kapás Boglárka is.

Az eredményeket felsorolni sem könnyű; képzeljék, mennyi munka volt elérni. Mindenkire ráfér tehát, hogy fújjon egyet: a csütörtök minden eddiginél munkásabb és boldogabb napnak ígérkezik...

Férfiak. 200 m gyors: 1. Paul Biedermann (német) 1:46,27, 2. Leveaux (francia) 1:47,69, 3. Kozma Dominik 1:47,72. 1500 m gyors: 1. Gregorio Paltrinieri (olasz) 14:48,92, 2. Kis Gergő 14:58,15, 3. Gyurta Gergely 15:04,38.

200 m vegyes: 1. Cseh László 1:56,66, 2. Goddard (brit) 1:57,84, 3. Rogan (osztrák) 1:59,39, ...6. Verrasztó Dávid 2:01,70.

Nők. 100 m gyors: 1. Sarah Sjöström (svéd) 53,61, 2. Steffen (német) 54,15, 3. Schreiber (német) 54,41. 100 m mell: 1. Sarah Poewe (német) 1:07,33, 2. Johansson (svéd) 1:07,85, 3. Garcia Urzainqui (spanyol) 1:07,91.

18.

KOZMA DOMINIK két éve még csak a 18. helyet szerezte meg a 200 m-es gyorsúszásban, most pedig a dobogóra állhatott.

Cseh remek
Cseh remek FOTÓ: M. SCHMIDT JÁNOS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.