Táblás láz

Még a hétfői megnyitóval kapcsolatos, de időtálló az információ, úgyhogy – utólagos engedelmükkel – megosztom most, mert történjék bármi a hátralévő napokon, alighanem a debreceni úszó Európa-bajnokság legmeghatóbb sztorija Kalmár Róbert kislányáé.

A kontinensviadal fő szervezőinek egyike három hónapos organizátori munkája jutalmaként azt kérte az illetékesektől, hogy a nyitóceremónián a hétéves Anna tarthassa magasba a Magyarország feliratú táblát. Kívánsága parancs volt, ám a lány az előző napon rollerezés közben elesett, és alaposan megütötte a kezét. A számára örök élményt jelentő feladatról azonban a világért nem mondott volna le, így titokban tartotta a dolgot, s a fogát összeszorítva feszített ország-világ előtt a táblával a kezében. Aztán, amint véget ért az ünnepség, odalépett az apukához, és csak annyit mondott: „Nagyon fáj!” Kocsi, orvos, röntgen.

A diagnózis: törés.

Hogy az álmokat nem szabad veszni hagyni, arról Bohus Richárd is mesélhetne, igaz, ő titkot a legkevésbé sem képes tartani. Magam például már azt is tudom róla, hogy 5435 a telefonja PIN kódja. Nem lestem, csak hát a 100 méter hát döntőjébe a negyedik legjobb idővel bekerülő békéscsabai fiú elárulta, hogy a minap azt álmodta: a mobilkódja megegyezik majd azzal az eredménnyel, amelyet az Eb-n produkál. És lám: a középdöntőben – olimpiai részvételt érő – 54,35 másodperc jelent meg a nagytáblán a tizenkilenc éves úszó neve mellett, akinek mostantól az eddigieknél is gondosabban kell ügyelnie arra, hogy a világért se hagyja el a készüléket, mert az úszógatyáját ráfizeti...

Bohus amúgy a hétfőihez képest –magyar szemszögből – mindenképpen szegényesnek mondható keddi versenynapon is főszerepet kapott, tekintve, hogy honfitársaink közül a délutáni döntők mezőnyében kizárólag ő és fővárosi kollégája, a kétszer ekkora távon korábban ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter volt érdekelt. Ezúttal utóbbi került reflektorfénybe, de nem, nem, tévedés: nem azért, mert megmondta a bankszámlaszámát. Ellenben – noha csak ötödikként került a „végjátékba” – a dicséretes negyedik helyen ért célba, hogy aztán, mint a bili füle, letört legyen.

„Nem elég, hogy éppen lemaradtam a dobogóról, még az 54,77-tel az 54,40-es olimpiai szintet sem sikerült teljesítenem” – mondta. Amikor megkérdeztem tőle, le kell-e vonnunk bármiféle következtetést abból, hogy az Eb-n negyedik helyet ért az az idő, amilyennel nevezni sem lehet Londonra, azt felelte: „Annyit mindenképpen, hogy senki sincs még formában.”

Hát... Cseh László rácáfolni látszott erre a kijelentésre, mert remek eredménnyel (1:57,80) nyerte az újabban csúcsszámaként jegyzett 200 méter vegyes középdöntőjét. A legutóbbi három Eb-n ebben a kategóriában győztes versenyző utca-(vagy inkább körút-) hosszal verte a teljes mezőnyt, s jó hír, hogy mellette ott lesz a mai döntőben a magát hatodikként szintén kvalifikáló Verrasztó Dávid is (2:00,75).

További öröm, hogy lesz magyar döntős a kitartás bajnokainak éremosztó viadalán is, a tetejébe ugyancsak kettő: 1500 méter gyorson Gyurta Gergely (15:15,01) a harmadik, a nyitónapon 400 méteren ezüstérmes Kis Gergő pedig az ötödik időt produkálva csinált magának programot szerdára is (15:20.66). Nemkülönben Kozma Dominik, a magyar úszósport új villámembere, aki – miután országos rekordot javított a 4×100-as gyorsváltó első embereként – 200 méteren (lehet szájat tátani) 1:47,59-et repesztett, s a legjobb idővel jutott a döntőbe. (A teljesítmény értékéről annyit, hogy a német világcsúcstartó, Paul Biedermann 1:47,92-vel szerénykedik az átmeneti rangsor a harmadik helyén.)

Dominikra majdnem olyan büszke lehet a kedves apuka, mint Kalmár Róbert lehetett a kislányára. Kozma István, az Újpest korábbi válogatott futballistája nyilván sokáig értetlenkedett a gyerek sportágválasztásán, de – miután hiába kereste a labdát a vízben – csak-csak megbékélt a gondolattal...

Férfiak. 50 m pillangó: 1. Rafael Munoz Perez (spanyol) 23,16, 2. Bousquet (francia) 23,30, 3. Csurkin (fehérorosz) 23,37. 100 m mell: 1. Fabio Scozzoli (olasz) 1:00,55, 2. Dimo (ukrán) 1:00,68, 3. Pesce (olasz) 1:00,93. 100 m hát:

1. Ariszteidisz Grigoriadisz (görög) 53,86, 2. Meeuw (német) 54,06, 3. Toumarkin (izraeli) 54,14, 4. Bernek Péter 54,77, ...8. Bohus Richárd 55,00.

Nők. 50 m pillangó: 1. Sarah Sjöström (svéd) 25,64, 2. Aljand (észt) 25,92, 3. Snildal (norvég) 26,16. 200 m hát:

1. Alexienne Castel (francia) 2:08,41, 2. Mensing (német) 2:09,55, 3. Da Rocha Marce (spanyol) 2:09,56.

Habfürdő: a 200 m-es női hátúszás győztese, a francia Alexienne Castel
Habfürdő: a 200 m-es női hátúszás győztese, a francia Alexienne Castel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.