Manchester Unikum

„Ez a tanulmány megmutatja: még a futball sem immunis a gazdasági válságra. A krízis főként az olasz és a spanyol csapatokat érinti érzékenyen” –mondta David Haigh, a márkaértékeléssel foglalkozó Brand Finance nevű ügynökség elöljárója a társaság futballklubokat elemző dolgozata kapcsán.

Hozzátette: a lista első két helyezettje üzleti szempontból különösen érdekes, mert az éllovasok egészen eltérő stratégiát követnek. A Manchester United a globális piacra fókuszál, a Bayern München célja pedig a „hazai pálya” előnyének kihasználása.

A brit listavezető pozíciója biztosnak tetszik minden hasonló rangsor elején, annak ellenére is, hogy az idén viszonylag gyenge évet produkált. A bajnoki címről – szédítő hajrában –lemaradt, a Bajnokok Ligájától korán búcsúzott. Ennek dacára a csapat márkájának értékét 853 millió dollárra becsülik, mert a televíziós és a kereskedelmi jogokból származó bevételek fix jövedelmet garantálnak. S nem szabad elfeledkezni az ázsiai rajongótáborról, amelynek lelkesedése – a jelek szerint – csöppet sem lohad.

A Bayern (értéke: 786millió dollár) eltérő politikát alkalmaz, mint brit vetélytársa: a müncheni klub főként a német fogyasztókra koncentrál. Az ország gazdasága meglehetősen erős, így a bajorok jól döntöttek, amikor az „otthoni” terjeszkedés mellett döntöttek. Ennek bizonyítéka, hogy 254 millió dollárt könyvelhetnek el a kereskedelmi jogok értékesítéséből.

A bajor intézmény éppen e koncepció sikere miatt (is) előzi meg a Real Madridot és a Barcelonát, a két spanyol óriást. Az ibériai klubokat fölöttébb érzékenyen érinti a helyi gazdaság súlyos válsága: a mind nagyobb munkanélküliség, valamint a családok pénzének apadása – bár a jegyvásárláson ez nem látszik – a „mamutok” gazdálkodását is befolyásolja.

Az olasz együttesek krízisének hasonló oka van: a nézőszám azért is csökken, mert a korábbi éveknél jóval kevesebben engedhetnek meg maguknak bármilyen, labdarúgással kapcsolatos kiadást.

Efféle gondokkal nem kell megküzdenie a Manchester Citynek, amely Mansour sejk mértéktelen költekezésének köszönhetően lépett előre a „tabellán”. S a fejlődés aligha áll meg: a Premier Ligában szerzett elsőség, az újabb Bajnokok Ligája-részvétel a brandet is mind ismertebbé, értékesebbé teheti. Nem szólva arról, ha a nyáron újabb extraklasszisok érkeznek az együtteshez... Mindennek ellenére aCitymég nem érte be a Chelsea-t és az Arsenalt. Ráadásul a Roman Abramovics patronálta kékek BL-diadala a következő évek pénzügyi mutatóit tekintve is fölöttébb – és szó szerint – fontos siker, mivel mostantól alighanem extra bevételek vándorolnak a kasszába. (E tekintetben egyáltalán nem mellékes, hogy a trófea megszerzésével a Chelsea belépett abba az elit körbe, amely a legrangosabb európai klubsorozat győzteseit tömöríti.)

A legjobb ötvenben helyet kapott a Seattle Sounders és a Los Angeles Galaxy, ami azt jelzi: kár lenne elparentálni az amerikai futballbizniszt. A brazilt meg amúgy sem akarta elsiratni senki: ezúttal a Corinthians, a Sao Paulo FC, az Internacional Porto Alegre és a Flamengo található a listán.

Ami a leginkább meghökkentő, az a Premier Liga óriási dominanciája: a szigetországi bajnokság tizenhárom képviselője szerepel a rangsorban. Köztük olyan, nem feltétlenül a virtuozitásukról, illetve globális hódításukról híres együttesek, mint a West Ham United vagy a Stoke City.

E példák azt igazolják: nem minden a látvány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.