Kék fény

2012-05-21

Londoni csapat először nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ehhez nem kevés szerencse is kellett – látta a helyszínen kollégánk, Pető Péter.

Megannyi kisírt szemű fiatal üldögélt az elcsöndesedett Marienplatzon vasárnap hajnalban. Pedig fél nappal korábban még fesztiválhangulat uralkodott a müncheni city emblematikus terén: bár több tízezer Chelsea-drukker érkezett a városba a Bajnokok Ligája-döntőjére, a kékbe öltözött szurkolók szinte elvesztek a piros sokaságban.

Először fordult elő a legrangosabb európai klubsorozat újkori, azaz Bajnokok Ligája-történetében, hogy a döntő részvevőinek egyike saját otthonában fogadhatta ellenfelét. Ám a Bayern rajongói nem így képzelték el a premiert...

Pedig a meccs előtt még bármit megadtak volna, hogy élőben lássák a csúcstalálkozót: sokan az utolsó pillanatokig vadásztak belépőre az ünnepi alkalomra Fussballarenára keresztelt létesítmény közelében. Egy Bayern-mezt viselő férﬁ négyezer eurót adott volna két jegyért... Meglehet, ma már nem bánja, hogy nem sikerült nyélbe ütnie az üzletet, hiszen a „hazai” csapat felsült.

Ráadásul ezért főként magát okolhatja. Támadórészlegének tagjai sorra tékozolták el a jobbnál jobb lehetőségeket, s még az idei sorozatban tizenkét gólt szerző Gomez is elrontotta a ziccereket: egyszer ügyetlenkedett, más alkalommal mesteri testcsel után lőtt a kapu fölé. Ha pedig a németek túljártak a legszebb napjait idéző Cech kapus eszén, akkor a léc segített a Chelsea-nek.

A londoniak amúgy „barcelonai” formában játszottak, azaz saját térfelükön, jórészt a tizenhatosuk előterében próbálták feltartóztatni a Bayern játékosait. Sokáig úgy tetszett, e defenzív taktikának és a müncheniek gólképtelenségének „köszönhetően” 0-0 marad az eredmény. Ám a 83. percben Müller a kapuba fejelte Ribery beadását, így a Bayern percekre volt a kupagyőzelemtől. A több tízezer müncheni szurkoló már az éjszakai Bayern Festre készülődött, amikor az addig teljesen veszélytelen Chelsea Drogba váratlan fejes góljával egyenlített.

Az elefántcsontparti center egyúttal a találkozó főszereplőjévé is előlépett, de nem csupán „mentőakciója” révén: a hosszabbítás első félidejében Riberyt buktatta saját tizenhatosán belül, Proenca portugál játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A „meccslabdát” azonban Robben veszni hagyta: lövését Cech hárította. A ráadás második szakaszában aztán az Olic, Van Buyten kettős mulasztott, így a horvát, belga kettős helyett a tizenegyespárbaj határozott a győztesről. A „lottóhúzásos” ráadásban a hazaiak közül Olic és Schweinsteiger, a vendégcsapatból viszont csak Mata rontott. A minden eldöntő lövést – ki más? – Drogba küldte Neuer kapujába.

A Chelsea története során először nyerte meg a legrangosabb európai klubtornát. Alighanem minden idők legszerencsésebb győzteseinek egyikeként... A szigetországi együttes a Napoli elleni nyolcaddöntőben is szövetséget kötött Fortunával, a Barcelona elleni elődöntő pedig már-már valószínűtlenül alakult. A Chelsea lényegében minden helyzetét kihasználta a párharc két meccsén, nem úgy, mint a londoniak tizenhatosa előtt „letáborozó” katalánok. A Bayern teljesítménye – e tekintetben – méltó volt Messi és társai produkciójához...

Diadaluk talán még magukat az „arisztokratikus kékeket” is meglepte. Jellemző, hogy München nem volt igazán hangos az ünnepléstől a szombatról vasárnapra virradó éjszaka: a kékbe és a pirosba öltözött drukkerek többsége csendesen bandukolt egymás mellett. A brit szurkolók mintha mély empátiát mutattak volna müncheni „kollégáik” iránt. Kétségtelen, a bajoroknak nehéz éjszakájuk volt. Sokan a reggeli vonatindulásig tervezték a mulatást, ám a vereség miatt elmaradt a spontán utcabál, és a főpályaudvar alkalmi panzióvá alakult: seregnyi Bayern-drukker feküdt a földön, sörözött csendben, vagy révedt a messzeségbe.

A kékek játékosaitól távol állt e hangulat. A győztes gárda tagjainak jó része már az öltözőben volt, amikor Drogba még tucatnyi fotóssal a sarkában sprintelt a pályán a trófeával. Mi több, a szurkolóknak simogatásra kínálta a serleget... Az afrikai csatár kitörő öröme tökéletesen illusztrálta: a Cech-, Ashley Cole-, Terry-, Lampard-féle Chelsea-korosztály fölért a csúcsra. A klub utóbbi évtizedét meghatározó társaság ritkaságszámba menő hűsége nyilván nem független azoktól a fontmillióktól sem, amelyekkel Roman Abramovics működteti a klubot. Nem véletlen, hogy Drogba odasietett a kupával a láthatóan elfogódott orosz tulajdonoshoz, akinek egyébként Roberto di Matteo szépen feladta a leckét: a szezon közben menesztett Villas-Boas helyére ideiglenesen kinevezett olasz szakvezető FA Kupát és Bajnokok Ligáját nyert a csapattal.

A BL-trófea megszerzése neves elődei egyikének sem sikerült. Pedig a Chelsea többször is közel járt a sikerhez: például akkor, amikor Terry elcsúszott a tizenegyesénél a Manchester United elleni 2008-as döntőben, vagy amikor Iniesta az utolsó pillanatban lőtte tovább a Barcelonát a 2009-es elődöntő londoni mérkőzésén...

Meglehet, ezekre az esetekre célzott a brit újságírók egyike, amikor így felelt francia kollégájának a szerencse szerepét kiemelő értékelésére: „A Chelsea utóbbi évtizede nyerte meg a kupát.” Majd – a szigetországi csapat jelmondatára utalva – hozzátette: „És ma tényleg a kék a szín...” Nem akadt senki, aki vitatkozott volna vele.

Jó kör

Minden eshetőségre felkészülve a fulhami önkormányzat már pénteken levelet juttatott el az érintett körzetben lakók postaládájába. Ebben közölte, hogy „ha bekövetkezik a Chelsea Futball Club szempontjából történelmi pillanat”, akkor a nagyközönség már vasárnap díszfelvonuláson üdvözölheti az FA Kupát és BL-t nyerő csapatot.

A lezárt utcák miatt kora reggeltől egész Nyugat-London életébe begyűrűzött a helyi idő szerint délután négy órakor megkezdődött ünnepség. Roberto di Matteo edzővel az élen az első számú európai klubtornán először diadalmaskodó „kékek” a Stamford Bridge stadionból induló nyitott buszon lassú tempóban tettek meg egy jó nagy „kört”, túláradó örömmel és büszkeséggel fogadva a hetven-nyolcvanezresre becsült tömeg üdvrivalgását.

Szombat dél óta kicsordult a nép a minden korábbinál élénkebb forgalmat lebonyolító fulhami kocsmákból, és természetesen már kaphatók voltak az Európa legjobb csapatát megörökítő trikók is. (R. Hahn Veronika, London)