Jelentem, itt vagyok. Igaz, a négy mérkőzés közül csak kettőt tekintettem meg csütörtökön, az eredeti időpontban, s a másik kettőt az ismétlés alkalmával, péntekre virradóra néztem meg, de bizton állíthatom: a legjobb nyolc között vívott valamennyi találkozót láttam.

A meccsek úgy odaragasztottak a tévéfotelhez, ahogyan a cseh Michalek varrta be a rövid felsőbe a svédek ellen. Nem célzott és nem időzített rosszul: alig huszonkilenc másodperc volt hátra, amikor 3:3-nál csaknem romba döntötte a skandináv kaput, és csaknem nélkül romba döntötte a társházigazda sárga-kékek reményeit (3:4).

Ám ez a bomba is csupán a második tudott lenni a tempírozott győztes gólok rangsorában, mert Joensuu, a másik vendéglátó, Finnország „megváltója” nyolc másodperccel a befejezés előtt küldte a pakkot – 2:2-nél – a jégszoborrá dermedt amerikaiak hálójába (3:2).

Ehhez képest semmiség, hogy a kanadaiak az ötvenharmadik percben még vezettek, majd a szlovákok négy perc alatt 4:3-ra fordítottak. A később látott negyeddöntős hajrák után megjegyezhető: Bartovic (54.) és Handzus (58.) kapkodott, azaz kicsit még el is siette a dolgot...

Csak az oroszok nem hagytak mindent a finisre: ők mindössze a harmadik harmad első percéig álltak 2:2-re az „outsider” norvégokkal, hogy aztán a záró szakaszban negyedóra alatt bevágjanak hármat (5:2).

Szombat délután Helsinkiben (meg a Sport2-n fél kettőkor) Ovecskin és társai kezdik az elődöntőt a címvédő finnekkel, majd cseh–szlovák rangadó következik (17.15, Sport1).

Mindkettőt megnézem. Nyugodt lehet, Máté úr, azt az öt órácskát fél lábon is kibírom...