Laurencz László Nagy Lászlóról: „Nálam már régen leírta magát”
– Mi vitte rá a sarkos kijelentésre?
– Az, hogy naponta beszélgetek szurkolókkal, szakmabeliekkel és játékosokkal, akik egytől egyig ugyanezt gondolják.
– Csak nem merik kimondani?
– A jelek szerint ez a helyzet, ami végtelenül elszomorító. Főleg annak fényében, hogy úgy érzékelem, mintha az országban jelenleg éppen az emberek nemzeti öntudatra ébresztése lenne a cél. Ez egyáltalán nem baj, ám ha ez a fősodor, akkor végképp nem értem, hogyan asszisztálhat bárki egy kétségkívül kizárólag az anyagiakról szóló, gyomorforgató történethez. Számomra a nemzeti érzés három legfőbb szimbóluma a piros-fehér-zöld zászló, a címer és a Himnusz. Nagy László ezeket veszi semmibe, három éve játszadozik az egész országgal, hitegeti a drukkereket, az edzőket, a szövetségi vezetőket és nem utolsósorban a válogatottbeli játékostársait. Nálam réges-rég leírta magát.
– Ha az elmúlt években ön irányította volna a válogatottat, mikor és mit tett volna az ügyben?
– Felnőtt és ifjúsági szövetségi kapitányként több mint kétszázszor viseltem a magyar válogatott melegítőjét, és a Nagyhoz hasonló gondolkodású sportolókat mindig is mellőztem. Hozzáteszem: az élet utóbb rendre igazolta a döntéseim helyességét. Az ő esetében sem tettem volna másként: amint nyilvánvalóvá válik a számomra, hogy mire megy ki a játék, végleg elköszöntem volna tőle.
– Akadt olyan játékos, aki közölte: szerinte Nagynak mindenki hálás lehet, hiszen magatartásával kiharcolta, hogy a válogatottnál javuljanak a körülmények.
– Ne röhögtessük ki magunkat! Ki veheti komolyan egy havonta huszonötezer eurót kereső kézilabdázótól azt, hogy tíz helyett huszonöt eurós napidíjért lobbizik? Ráadásul azok után is sorozatban mondta le a meghívást a keretbe, hogy a szövetség teljesítette a részéről megfogalmazott igényeket. Mondjuk ki: Laci hülyített mindenkit. A srácokról pedig annyit, hogy ők Nagy nélkül harcolták ki az olimpiai részvételt, erre az átlövő most beleülne a készbe. Higgye el, ez nem csak engem háborít fel, és éppen ezért féltem a csapatot. Már csak azért is, mert semmiféle garancia nincs arra, hogy vele eredményesebb lesz a társaság.
– Mind több helyről hallani itthon, Spanyolországban pedig a lapok is megírták: még kormányképviselő is tagja volt annak a delegációnak, amely Nagy Lászlónál járt csábítani Barcelonában. Ehhez mit szól?
– Kezdhetném újra: piros-fehér-zöld zászló, címer, Himnusz.
– Tényleg nem nézi meg a magyar válogatott olimpiai mérkőzéseit, ha Nagy is a csapat tagja lesz?
– Hatalmas fegyverténynek tartom, hogy a fiúk kijutottak Londonba, ennek megfelelően most még a legnagyobb szurkolóik egyike vagyok. De egy morális csődhelyzet bekövetkezése esetén már nem tudnék szívből drukkolni nekik. Akkor meg mi értelme lenne bámulnom a képernyőt?
