Akadémia előadók nélkül?
„Én már 1982-ben végrehajtottam a magam rendszerváltását” – mondja Márky Jenő, a tizenhat éve WTA-versenynek is otthont adó Római Teniszakadémia tulajdonos-mindenese a centrum hőskorát firtató kérdésünkre. A frissen diplomázott építészmérnök a nyolcvanas évek elején legalábbis szokatlan manővert hajtott végre: sportvállalkozást indított...
A fiatalember az NB I-es BSE teniszjátékosa volt, ám a profi karrier szóba sem jöhetett. Nyugdíjas édesanyja egyedül nevelte, a családnak nem volt mit „befektetnie”, s pénz nélkül nem lehet elindulni a nemzetközi elit felé. Ám Márky választott szakmájában sem találta meg a helyét: képtelen volt elszakadni a tenisztől. Éppen ezért úgy döntött, kockáztat: pályát épít, s oktatni kezd.
„Nem volt olyan hitel Magyarországon, amelyet ne vettem volna fel” – feleli nevetve, amikor a projekt pénzügyi hátteréről érdeklődünk. Az első körben három pályát helyezett üzembe, s napi tizenegy-tizenkét órában oktatott. A létesítményt amolyan oneman-show keretében működtette: locsolt, festett, tanított, könyvelt...
Aztán külföldi vendégeinek egyike meghívta az Orange Bowlra 1984-ben. A leghíresebb utánpótlástornák egyikének atmoszférája lenyűgözte Márkyt, aki már akkor nagyot álmodott: a Miamiban megismert miliőt akarta megteremteni Magyarországon is. Részint ezért maradt mindig idehaza: „Hívtak oktatónak Németországba és az Egyesült Államokba is, de nem mentem el sohasem, mert itthon akartam bizonyítani” – indokol utóbb.
Első adogatás
Nyilván az is szerepet játszott döntésében, hogy vállalkozása szépen fejlődött már a rendszerváltás előtt is. Egy külföldi tévés különítmény 1988-ban riportot készített száz magyar üzletemberről: a társaság tagjainak karrierjével illusztrálta a demokratikus átmenetet. Éppen ezért a stáb visszatért az érintettekhez egy évtizeddel később: két projektet tartottak nemzetközi figyelemre érdemesnek egy dekád után. Az egyik Bock József villányi borász sikere, a másik a Márky-féle teniszközpont fejlődése. Persze az ezredforduló előtt már rangos WTA-verseny házigazdája volt a Római,még ha hosszú út vezetett is a három salakostól az Asbóth József stadionig.
A nyolcvanas években két fedett pályát húzott föl Márky, hogy aztán a Margit-szigeti teniszcentrum bezárása végképp a fókuszba küldje a III. kerületi létesítményt. A nemzetközi utánpótlásversenyek szervezéséért felelős ITF komoly fejlesztéseket kért a szigeten, ám a terület és a létesítmény kusza tulajdoni viszonyai ellehetetlenítették a beruházást, így a központ bezárta kapuit.
Mivel semmilyen elképzelés nem volt az ügy megoldására, Márky elhatározta, hogy továbbfejleszti saját „otthonát”: 1993-ban adták át a 600 fős, ideiglenes lelátóval ellátott centerpályát, amely egy esztendővel később már Davis Kupa-találkozónak adott otthont.
Márky ezt a mérkőzést tartja az igazi nemzetközi debütálásnak. A premier alighanem jól sikerült, mert 1995-ben már ATP-challengertornát rendeztek a Rómain. A férfiverseny történetének legemlékezetesebb meccse talán az a döntő volt, amelyikben a későbbi világelső spanyol Carlos Moya nyert Krocskó József ellen.
Beszavazóshow
A nemzetközi áttörés 1996-ra datálható. A női játékosok ugyanis az előző évi 75 ezer dollár összdíjazású torna tapasztalatai alapján beszavazták a WTA Tourba a budapesti versenyt. Ma már nincs joguk a teniszezőknek beleszólni a WTA elöljáróinak döntéseibe, ám az akkori szisztéma esélyt adott Márkynak és csapatának. A rendezők meghálálták a bizalmat: az akkor 110 ezer dolláros vetélkedő évről évre előrelépett a listán, mígnem 2007-ben bekerült a top 40-be, azaz a világ negyven legmagasabban rangsorolt viadala közé. Az elitbe vezető út nem csupán rögös, de költséges is. Manapság 220 ezer dollár az összdíjazás, ám az egyéb tételek miatt legalább háromszor ennyi pénzt emészt föl a torna lebonyolítása.
A körülményekre aligha lehet panasz Budapesten: 2009-ben átadták a 3000 néző befogadására alkalmas Asbóth József stadiont. Márky amúgy mellékesen jegyzi meg a névadóról: „Kicsit hasonló a sorsunk. Ő szegény vasutasgyerek volt, aki a Roland Garros bajnoka lett, majd külföldön kellett munkát vállalnia, hogy megéljen ...”
Ma a miniaréna a verseny Magyarországon tartásának egyik fő biztosítéka. A kontinensen fölöttébb szokatlan módon a pálya tulajdonosa és a verseny rendezője is Márky, s ennek köszönhetően a nemzetközi szervezet vezetőinek csak vele kell egyeztetniük az eseményről. Ám az ingatlan önmagában nem garancia a rendezésre: pénz nélkül ugyanis nem megy, és mind nehezebb szponzort találni.
A recesszió még a hétköznapi pályabérlésből származó bevételeket is visszavetette, a tőkeerős támogatók pedig kvázi eltűntek. Az idén fordult elő először a WTA-verseny történetében, hogy nem volt névadó szponzor. Korábban akadt olyan időszak, amikor a vetélkedőnek esélye volt bekerülni a kiemelten nagy rendezvények támogatási rendszerébe, így kapott központi hozzájárulást is. E státusát akkoriban talán annak köszönhette, hogy a későbbi férfi világelsők közül megfordult a Rómain a már említett Moya, a brazil Gustavo Kuerten, a chilei Marcelo Rios, mi több, a szerb Novak Djokovics Budapesten nyerte első ATP-challengertornáját. A nőknél is megannyi klasszis szerepelt a Rómain, ám mostanában már a fellépti díj kigazdálkodása is mind nagyobb kihívás.
Képben vannak
A budapesti 220 ezer dolláros verseny az előírások szerint egy top 10-es és két top 20-as játékost fogadhat. Már ha a szervezők kifizetik a klasszisok „belépőjét”. Ha még egy top 10-es teniszezőt szeretnének vendégül látni, akkor félmillió dollárra kell emelniük az összdíjazást. Nem szólva arról, a sztárral külön is meg kell állapodniuk: a fellépésért százezer és egymillió dollár közti összeget kell átutalni a játékos számlájára. Marija Sarapova például az idén – a bónuszokkal együtt – egymillió dollárért látogatott volna Budapestre.
Erre nyilván nincs keret, de legalább a verseny megvan, ami Kelet-Európában különös bravúrnak tetszik, mivel a környező országok elveszítették már a tornáikat. Prága, Portoroz és Varsó is hoppon maradt, miután a WTA áthelyezte a viadalt máshová. A magyar főváros a régióban párját ritkító Asbóth stadion mellett a rendezéssel tartja magát a felszínen: „A verseny rendre a legjobb értékelést kapja a játékosoktól és a nemzetközi szervezet képviselőitől” – mondja Márky.
Megannyi külföldi tévénéző pedig maga ítélkezhetett arról: megfelelő-e a budapesti verseny nívója és körítése? A Tennis Channel nevű társaság és a többi nemzetközi médium közvetítését tavaly összesen 34 millióan nézték, az idén 47 millióan látták az adásokat. Ennek ellenére Márky lemondóan legyint, amikor a torna jövőjéről érdeklődünk: „Ma reménytelennek látom a folytatást” – közli rezignáltan. Hozzáteszi: „Próbáltam bevonni a támogatói körbe a gazdasági patríciusokat, de nem sikerült a tervem, pedig ők felemelhették volna a magyar versenyteniszt, sokat tehettek volna a tehetségeinkért. A régió más országaiban ez működik, nem véletlen, hogy innen kerül ki a top 100-as játékosok hatvan százaléka.”
Határozottan állítja: többé nem rendezi meg az eseményt főszponzor nélkül. Az idén is csupán azért vállalta a rizikót, mert harminc éve nyitotta meg kapuit a Római, továbbá a versenyen olimpiai kvalifikációs pontokat is lehetett gyűjteni, így a MOB-tól ígéretet kapott a támogatásra.
Az évfordulót tornával ünnepelte, de többé nem hazardírozik: „Kifutó modell lettem, s szeretném fölnevelni a három kislányomat” – indokol.
Néhány hónap haladékot ad magának, igyekszik külföldön mecénást találni, a US Open augusztus végi startjáig kell jeleznie a WTA-nak, Budapesten lesz-e a viadal. A magyarországi helyzetről borúsan nyilatkozik: „A tenisz nem került be a látványsportágak közé, így nehéz megállapodni a cégekkel. Az idén már olyan rossz volt a helyzet, hogy népszerűsíteni sem tudtuk a versenyt itthon, mert elfogyott a pénzünk.” Hozzáteszi: „Grönlandon többet írtak a tornáról, mint idehaza.”
Pedig Márky szerint szakmailag az idén értek a csúcsra: a top 60-ból tizenkét játékos volt itt.
Arra a felvetésre, hogy más formában, kisebb körítéssel folytatná-e, így felel: „A verseny sport-, turisztikai vagy országimázsprogramnak sem része, és én nem rendezem meg alulfinanszírozva, rosszabb feltételekkel. Nem tehetem meg, mert akármi is történik, Magyarországot képviselem.”
Ha visszaadja a tornát, akkor az alighanem a magyar női teniszt is visszaveti. A férfiak példáját citálja: mióta nincs ATP-vetélkedő Magyarországon, még a legjobb kétszáz közt sem tartanak számon hazai versenyzőt. Ugyanígy épülhetne le a női szekció is.
Döntő játszma
Romantikus történet a harminc éve hitelből salakos pályát építő mérnöké, aki ma Kelet-Európa egyetlen WTA-versenyét rendezi, s éppen a túlélésért harcol. Miként 2002-ben és 2006-ban: akkor a Duna vize öntötte el a létesítményt. Most legfeljebb valamelyik együttes rajongói fogják: „Majd kulturális események meg koncertek otthona lesz a centerpálya, ha nem tartjuk meg többé a tornát.”
Tán ironizál, tán komolyan beszél. Amikor arról kérdezzük, miképpen érintené, ha közölnie kellene a nemzetközi partnerrel, hogy nincs tovább, nyoma sincs a hangjában a derűnek: „Fájna-e? Már hogyne fájna. Olyan, mintha az édesgyermekemet vennék el.”
De Márky még nem adta fel.
Még nem.
