Minden megduplázva

Nem „dabasi” formában kezdte – de dabasi formában, 31:30-cal fejezte be – a Viborg elleni KEK-döntő második mérkőzését az FTC női csapata: a budapesti zöld-fehérek szépen tartották a lépést a szintén a zöldet kedvelő vendéglátókkal.

Sőt Zácsik átlövésgóljával a vezetést is megszerezték a félidő derekán, a dánok pedig sorra hibáztak, főként támadásban. A hazaiak trénere – együttese visszafogott teljesítményét látva – időt kért, ám a rövid pauza inkább a magyaroknak használt: Szucsánszki ötgólosra növelte a ferencvárosi előnyt. A Kovacsicz, Szamoránsky páros magabiztosan értékesítette helyzeteit, az eleinte asszisztáló Abramovics pedig mind többször találkozott a labdával a kapuban.

Noha az első félidő hajrájában a dánok valamelyest feljavultak, a címvédő FTC 15:12-es előnnyel mehetett a pihenőre. Ráadásul a vendéglátók fölöttébb feszültnek tetszettek: szakvezetőjük olyan hevesen reklamált az egyébként a kiállításokkal nem spóroló francia játékvezetőknél, hogy a bírópáros kétperces büntetéssel sújtotta.

A szünet sem nyugtatta meg Jurackot és társait: a Viborg úgy kezdte a második játékrészt, ahogyan az elsőt. Ráadásul a cserekapus Pastrovics hétméterest is hárított, így a magyarok őrizték előnyüket. Aztán szorossá vált a meccs: a második félidő közepén a dánok játéka hatékonyabbá vált, miközben az FTC akciói akadoztak. Sokat segített, hogy Abramovics védte a kilencgólos Skov lövését, majd Ahlm hétméteresét is, így az északiak nem tudtak egyenlíteni.

Mármint addig nem, amíg Gullden büntetőből 21:21-re alakította az állást. Sőt az ötvenharmadik percben fordult a kocka: Fisker pontos ejtésével 25:24-re már a Viborg vezetett. Elek tréner időt kért, és a miniszünet után Szucsánszki két góljával újra az FTC-nél volt a előny. A finisben pontatlan lövések és gyors gólok követték egymást: három perccel a vége előtt döntetlen állt a nagytáblán. A feszült végjátékban, egy perccel a vége előtt

29:29-nél támadott az FTC, és Szucsánszki, a zöld-fehérek kitűnően játszó irányítója nyugtató gólt lőtt, majd az utolsó szó Zácsiké volt (31:30). A magyar együttes drukkerei a parkettre tódultak, hogy együtt ünnepeljenek a csapattagokkal, s többen közülük közelharcot vívtak a rendezőkkel, akik nem tudták értelmezni a pályafoglalást. Az ütésváltással dúsított nyomulást nem lehet a szép jelenetek közé sorolni, de a kézilabdát illetően a lényeg az, hogy ameccs közben az FTC-é volt a pálya...

Stop! A ferencvárosi Kovacsicz tartóztatja fel a Skov-t
Stop! A ferencvárosi Kovacsicz tartóztatja fel a Skov-t
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.