Jobbszélső 6-os számmal
Az elsőről van fogalmam, de melyik a második kedvenc csapata?
A Milan, mert tinédzserként odavoltam a Van Basten-féle együttes játékáért. Lehetett volna a Vasas is, mivel édesapám az angyalföldieknek szurkolt, és a testvéreimmel máig a régi Vasas-poharakból iszunk, ha hazamegyünk Sárrétudvariba.
Azt hittem, a Pécset említi.
Most, hogymondja! Az első bajnoki címünket ugyanúgy a Pécs elleni mérkőzésen ünnepeltük,mint ezúttal a hatodikat. Ráadásul a Pécsnek lőttem első NB I-es gólomat még 1993-ban.
Az volt a legszebb Dombi-gól?
Nem rúgtam én olyan sokat, hogy dicsekedni tudjak. De kettő közülük különösen bennem él. Az egyiket a Varteksnek lőttem 2003-ban, a 3-1-es UEFA Kupa-győzelmünk alkalmával, méghozzá ballal és a tizenhatosról. Mivel ilyen távolságról és főként ballal rendszerint meg sem kíséreltem kapura küldeni a labdát, a debreceni szurkolók – nem csekély iróniával – elneveztek Bombázónak. A másikat a 2009-es bajnoki címünk elnyerésekor a Diósgyőrnek rúgtam. Nemmeszsziről, az ötösről, de előtte bemutattam egy lövőcselt, amely megmagyarázhatatlanul jól sikerült...
A gyorsaságán vagy a hűségén túl mindig is ez volt a jellemzője: feltűnő távolságtartással kezelte saját produkcióit.
Bár önmagamon tudok a legjobban nevetni, nem csak az enyéimet. Volt is ebből problémám bőven, mert egyegy nyilatkozatom után nem győztek rám kérdezni: hogyan beszélek a magyar futballról? Pedig csak annyi történt: láttam, mi van, és elmondtam, amit gondolok. Azért az nem felejthető, hogy olyan meccsen mutatkoztam be a válogatottban, amelyen 7-1-re kikaptunk a hollandoktól, és a nemzeti együttessel nem az volt az egyetlen 7-1-es vereség... Ám nyomatékosan hozzáteszem: majdnem húszéves pályafutásom alatt ettől a labdarúgástól csak kaptam, mégpedig a legjobb értelemben. Most is úgy köszöntöttek, mint valami városi hőst.
Meddig rajonghatnak még önért?
A folytatást meg kell beszélnem a klub elöljáróival. Decemberig van szerződésem, de az a helyzet, hogy a hét elején mindig örömmel megyek ki a pályára, aztán a hét végén már nem vagyok a keretben. Rossz érzés ez még akkor is, ha tudom, harmincnyolc múltam, és a fiatalok kétségkívül dinamikusabbak nálam.
Tréner lesz? Vezető?
Ez nagy dilemma. Nem vagyok edzői alkat, az irodában pedig nem érzem jól magam. Viszont másutt, mint a futball körül, nem tudom elképzelni magam.
A szombatról vasárnapra virradó éjszakát nyilván nem egy irodában töltötte...
Egy romkocsmában ünnepeltünk, ami nagyon megfelelt nekem, mert nem szeretem a puccos helyeket. De nem maradtam ki sokáig. Vagy tíz esztendeje korán fekszem, korán kelek: már hatkor, fél hétkor mindig fenn vagyok.
Fenn volt szombat este fél nyolc tájban is!
A vállakon majdnem olyan érzés fogott el, mint 2005-ben, az első bajnoki cím elnyerésekor. Elvégre végiggondoltam: hatszoros bajnok vagyok egy olyan csapattal, amely nem harminckétszer nyert aranyérmet. Hanem történetesen hatszor.
