Alessandro del Piero – akit Andrea Agnelli, a Juve elöljárója együtt emleget Giampiero Bonipertivel és Michel Platinivel azon az alapon, „hogy ők hárman szimbolizálják leginkább a klubot” – nem is mulasztotta el megemlíteni: „A mostani elsőség mindenekelőtt azoké a szurkolóinké, akik annak idején a Serie B-ben is tapsoltak nekünk.”

A diadal további különlegessége, hogy a Juventus az utolsó forduló előtt veretlenül – 22 győzelemmel és 15 döntetlennel – áll a tabella élén, ráadásul harminchét találkozón mind össze 19 gólt kapott. (Ne hozzuk ide, hogy a magyar NB I-ben szintén egyetlen vereség nélkül vezet a DVSC, mert az, aki megnézte a tévében a Győr–Debrecen hazai „csúcstalálkozót”, majd átkapcsolt az Internazionale–Milan olasz rangadóra, legkésőbb egy perc alatt rájött, hogy – amennyire azonos, olyannyira megtévesztő megjelöléssel – más-más sportágról van szó.)

Ha a befejező játéknapon sem veszít a bajnok, úgy felidézi az 1991/92-ben felülmúlhatatlan Milan produkcióját (22 győzelem, 12 döntetlen). A milánói párhuzam hízelgő a mai Juvére, hiszen a vörös-fekete együttes ilyen gála-összeállításban állt fel húsz évvel ezelőtt: Rossi – Tassotti, Baresi, Costacurta, Maldini – Gullit, Rijkaard, Albertini, Donadoni – Van Basten, Massaro (Evani). Az „Öreg Hölgynek” nevezett torinói csapatban pedig a következő játékosok szerepeltek ebben az évadban a legtöbbször: Buffon (35 meccs) – Lichtsteiner (35), Bonucci (31), Barzagli (34), Chiellini (33)– Pepe (30), Vidal (33), Pirlo (36), Marchisio (34) – Vucsinics (32), Matri (31).

S még véletlenül se feledkezzünk meg Torino „Guardiolájáról”, a negyvenkét éves Antonio Contéről, aki annak idején öt bajnoki címet, valamint BL-t és Világ Kupát nyert a Juventus játékosaként, ezúttal pedig edzőként vezette diadalra szeretett klubját. A trénerről azt írta az északolasz városi sajtó: „Véget vetett a rémálmok esztendeinek, visszaadta a társaság életkedvét.” Igaz, a felelősségre is utalva hozzátette: „Meglepetés már nincs, mostantól a Juve elsősége a realitás.”

Latin futball ide vagy oda, sok időt még Itáliában sem hagynak az örömre.

Fekete-fehér éjszaka