Politikus nem lesz az Eb-n

Egyre ritkul Ukrajna körül a levegő, miután mind több európai ország vezetője jelenti be: sem a jövő héten Jaltán esedékes közép- és kelet-európai államfői csúcstalálkozón, sem a júniusban kezdődő futball-Eb ukrajnai helyszínein nem kívánnak megjelenni, tiltakozva a tavaly hét évre elítélt Julija Timosenko büntetése és fogva tartásának körülményei miatt. A volt ukrán kormányfő, a 2010-es elnökválasztás vesztese április 20. óta éhségsztrájkol, miután harkovi börtönéből erőszakkal szállították kórházba gerincsérvének kezelésére. Az EU szerint mindez Viktor Janukovics elnök politikai bosszúja.

A tiltakozók sorát Berlin nyitotta meg. Joachim Gauck államfő jelezte távolmaradását a jaltai csúcstól, ehhez csatlakozott Ausztria, Szlovénia, Csehország és Észtország, majd csütörtökön Románia is, amely azonban nagyköveti szinten képviselteti magát a rendezvényen. Ezzel egy időben merült fel a lengyel-ukrán közös rendezésű futball-Európa-bajnokság ukrajnai bojkottja. Ebben szintén Németország vitte a főszerepet: Angela Merkel kancellár jelezte távolmaradását, ami érvényes kormányára is. (A kancellár megismételte, hogy országa bármikor kész fogadni Timosenkót gyógykezelésre.) A kezdeményezés mellé állt Ausztria és Hollandia is, és távol marad az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso és Viviane Reding igazságügyi biztos is.

– Politikai játék folyik, az EU törvénysértést kér Ukrajnától Timosenko azonnali szabadon bocsátásával – mondta lapunknak Dmitrij Vidrin ukrajnai politológus, aki neheztel azért, hogy az európai politikusok eddig érzéketlenek voltak az ukrajnai jogsértésekkel szemben. – Amikor közbenjárást kértem egyszerű emberekért, akik kis vétségek miatt két éve ültek előzetesben, csak a vállukat vonogatták – jegyezte meg Vidrin. Szerinte az EU-nak inkább pozitív nyomással, például a vízummenteség mielőbbi megadásának ígéretével kellene Ukrajnát együttműködésre bírnia. Úgy véli, hatásos eszköz lehet Guido Westerwelle német külügyminiszter tegnapi bejelentése is, amely szerint Timosenko ügyének rendezéséig az EU nem járul hozzá a Kijev és Brüsszel között aláírt társulási megállapodás életbe lépéséhez. – Az ukrán elit úgy hisz az EU-ban, mint egykor a kommunizmus fényes jövőjében, még ha a közgazdászok vitatkoznak is a megállapodás gazdasági hasznán – mondta a politológus, aki szerint az sem igaz, hogy az európai nyomás miatt felgyorsulna az ukrán–orosz közeledés.

Moszkva is ellenzi a Timosenko elleni eljárást és a korábbi ítéletet, amely alapján Kijev szerint törvénytelen volt a 2009-ben aláírt orosz–ukrán gázmegállapodás. Igaz, Moszkva nem tervezi, hogy bojkottálná az Eb-t: a hétfőn elnöki székébe visszatérő Vlagyimir Putyin szerint helytelen politikát keverni a sporteseménybe, és tegnap azt is bejelentette: országa hajlandó befogadni gyógykezelésre a gyengélkedő Timosenkót.

Lengyelországban, a labdarúgó-Európa-bajnokság másik helyszínén is belpolitikai csaták zajlanak az ügyben: a legnagyobb ellenzéki párt vezére, Jaroslaw Kaczynski tegnap nyilatkozatban szólított fel az ukrajnai rendezvény bojkottjára, s azt javasolta, hogy az összes meccset Lengyelországban tartsák. Donald Tusk kormányfő szerint azonban „öngyilkos lövés” lenne, ha a lengyelek is bojkottálnának. A miniszterelnök szerint a foci-Eb a világ harmadik legfontosabb sportrendezvénye, és az a lengyel érdek, hogy a világ figyelme most a két szervező országra összpontosuljon. Megjegyezte: sajnálja, hogy sok nyugati politikusnak csak az utolsó előtti pillanatban tűntek fel az ukrajnai törvénysértések, hiszen a lengyelek régóta próbálnak eljárni ezekben az ügyekben.

Zbigniew Ziobro jobboldali lengyel politikus szerint a lengyel keleti politika lényege, hogy Ukrajnát az Európai Unióhoz kapcsolják. Ám a bojkott az jelenti, hogy inkább Oroszország kezébe adják, „márpedig Moszkva érdeke az, hogy Ukrajnát és az ukránokat elvágja Európától”. Aleksandr Kwasniewski lengyel exállamfő, aki a narancsos forradalom idején közvetített a felek között, szintén ellenzi a bojkottot. Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök pedig elutazik Jaltába.

Nem tudni, Orbán utazik-e

Lapunk megkereste a Külügyminisztériumot az ukrán ügyek kapcsán, ám kérdéseinkre lapzártáig nem kaptunk választ. Nem tudni, mi Budapest hivatalos álláspontja:

jelen lesz-e Áder János államfő a jaltai találkozón, illetve hogy Orbán Viktor kormányfő (Viktor Janukovics ukrán elnök meghívására) elutazik-e az Eb-re. Orbán egyébként márciusban Kijevben tárgyalt. Arra sem kaptunk választ, hogy a Bem rakpart szerint milyen eljárás volna célszerű Kijevvel kapcsolatban, tekintettel a kárpátaljai magyarságra is. (Munkatársunktól)

Ketrecbe zárt madár jelképezi Julija Timosenkót egy kijevi tüntetésen
Ketrecbe zárt madár jelképezi Julija Timosenkót egy kijevi tüntetésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.