Negyedik típusú buborék

– Átlátszó, mint egy buborék, a környezete színes és változatos, mint egy virágos mező, a belsejéből pedig ki lehet majd látni a Nagyerdő fáira – így mutatta be Debrecen leendő stadionját Bordás Péter, a beruházás kivitelezésével megbízott Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. felelős tervezője tegnap egy debreceni konferencián, amelyet abból az alkalomból tartottak, hogy elkészült a létesítmény koncepciójának terve.

Igaz, a cívisvárosban még emlékeznek rá, hogy a terv már korábban elkészült, ezt maga Orbán Vikor miniszterelnök-jelölt jelentette be Debrecenben a választási kampányban 2010-ben, amikor úgy fogalmazott: „A zsebemben van az új stadion terve, amit Kósa Lajostól kaptam.” Ez tehát aligha volt igaz. De az bizonyos, hogy Orbán megtartotta az állami támogatásról szóló ígéretét: a régi Nagyerdei stadion helyére tervezett multifunkciós sportkomplexum megépítésére 12,5 milliárd forint központi forrást irányzott elő egy kormányhatározat, s e keretből az idén 3,7 milliárdot folyósítanak.

Bordás Péter „negyedik generációs stadionként” jellemezte a várhatóan 2014-re elkészülő létesítményt. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen futballstadiont, hanem olyan sport- és szabadidős komplexumot építenek, amely nem csupán a futballmérkőzések alatt, hanem az év minden napján a látogatók rendelkezésére áll. A tervezők számára fontos szempont volt, hogy a Nagyerdőből ne hasítsanak ki további zöld felületeket, hanem minél nagyobb területen maradjon meg az eredeti környezet; így a stadion mellett 1100 méter hosszú erdei utat alakítanak ki, ahol sétálni, futni, kerékpározni lehet majd. Mint elhangzott, hasonló építészeti megoldásra Magyarországon nincs példa futballstadionok esetében.

A konferencián részt vett Kósa Lajos polgármester is, aki azt mondta: a húszezres befogadóképességű stadion nem lesz alkalmas BL- vagy vb-meccsek lebonyolítására, de szerinte nem is ez a cél. Elmondása szerint a Nagyerdő miliőjébe szervesen illeszkedő, többfunkciós létesítmény a mérkőzéseken túl helyszínt teremt majd a virágkarneválnak és a Campus Fesztiválnak is.

A rendezvényen nem tudott részt venni Szima Gábor, a debreceni labdarúgóklub többségi tulajdonosa, de megüzente: csapata fölkészül arra, hogy a hazai bajnoki mérkőzéseken átlagosan tízezres nézőszámot produkáljon, a nemzetközi meccsekre pedig telt házat várnak.

Meglehet, ez is buborék...

 

(A cikkben tévesen idéztem Kósa Lajost. A stadion BL-meccsek lebonyolítására alkalmas lesz, kivéve a BL-döntőket. A hibáért elnézést - KZS)

Tizenkét és fél milliárdos makett
Tizenkét és fél milliárdos makett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.