Azóta a labdarúgás olyan fokra süllyedt itthon, hogy az aréna Thököly út felőli oldalán kizárólag azok foglaltak helyet, akik semmi másra, csak magányra vágytak...

Őket a debreceni „tábor” kedves kórusa ébresztette fel: „Ria, ria, Hungária!” Ha szükséges az értelmezés, ez annyit tesz, hogy napjaink hajdúsági ultrái szerint a DVSC magyar klub, az MTK meg nem... Figyelembe ajánlanánk néhány Hungária körúti magyar futballhőst Orthtól Cseh II-ig, Hidegkutitól Sándor Csikarig, de minek? Ami a maiakat illeti: az első fél órában tényleg jobb volt a magány. A mezőnyfölényt tekintve megmutatkozott a különbség az NB I-es és az NB II-es listavezető között, a fantáziát illetően viszont ugyanaz volt az állás, akár a táblán: 0-0... Ám a 45. percben már 1-0 állt azon, mert Kanta váratlanul megjátszotta Könyvest, aki tíz méterről a jobb sarokba küldte a labdát.

A szünetben Kondás edző cserélt, és Bouadla életet lehelt a Debrecenbe: előbb harmincról lőtt a léc alá, majd szögletrúgása nyomán Szakály fejelt a bal sarokba. Alig tíz perc alatt 2-1 lett a DVSC javára, csakhogy egy óra elteltével Nikolov lerántotta Vasst, amiért Szabó játékvezető kiállította, és két perccel ez után Kanta másodszor adott gólpasszt, ezúttal a kapus fölött átemelő Ladányinak (2-2). Mivel akadt immár néhány labdarúgó-megoldás, az első félidő keserves unalma elmúlt, és volt dupla slusszpoén is: a 87. percben Kanta visszatette a labdát Zsidainak, aki vezetést szerzett az MTK-nak, ám a 89. percben Szakály szinte besétálhatott a 16-osig, és egyenlített (3-3).

A hosszabbításban már holtfáradt játékosok poroszkáltak a pályán, így a tizenegyespárbaj döntött. Ez hallatlanul hosszúra nyúlt – sokan már arra számítottak, hogy Kondás meg Garami tréner is rúg –, és végül 8-7-re a Debrecen nyert.

Lehet mondani, nem könnyen győzött az NB I...