A City nyerő Kompanyja

A Premier Liga húszéves történetének egyik legnagyobb felhajtással kísért manchesteri rangadója aranybánya lehetett a Sky Sports tévécsatorna hirdetésszervezői számára, de színvonala alapján semmiképpen nem volt méltó reklámja a „szép játéknak”.

A találkozó díszvendégei közé tartozott Maradona, aki Dubaiból érkezett Manchesterbe, hogy ellenőrizze veje, Sergio Agüero fejlődését. A Sir Alex Ferguson által előzetesen „minden derbik anyjaként” beharangozott mérkőzést az első félidő záróperceiben döntötte el a City csapatkapitánya, Vincent Kompany, aki David Silva szögletét védhetetlenül fejelte David de Gea hálójába. A gólból a vendégek bénultan figyelő fiatal középhátvédje, Chris Smalling is alaposan kivette a részét. Ezzel a City pontszámban utolérte, sőt jobb gólkülönbségével meg is előzte a tabellán a Unitedet.

Az 1-0-ás vereség még mindig hízelgőbb, mint az októberben az Old Traffordban elszenvedett 6-1-es zakó. Az „égszínkékek” idei duplázása a tizenkilencszeres angol bajnokkal szemben jól mutatja a manchesteri erőegyensúly átbillenését és a skót tréner által korábban megvetően „lármás szomszédoknak” nevezett City elszántságát, éhségét a győzelemre. A bajnokságból ugyan hátravan még két forduló – a City idegenben játszik a Newcastle, s otthon a Queens Park Rangers ellen, míg a United a Swansea-t fogadja, majd a május 13-i zárónapon Sunderlandbe látogat–, és ebben a hullámvasútszerű idényben minden lehetséges, mégis a futballkommentátorok és a fogadóirodák egyaránt a City (1968 óta első) bajnoki címének adnak nagyobb esélyt. Mindenesetre Sir Alex csak saját magát és csapatát okolhatja, hiszen az együttes néhány hete még nyolc ponttal vezetett a világ legdrágább társulata előtt, ám legutóbbi négy mérkőzésén a lehetséges 12 pontból csupán négyet gyűjtött be; vereséget szenvedett például a kiesés ellen küzdő Wigantől, és 4-2-es vezetés után döntetlennel kellett beérnie az Evertonnal szemben.

Még Sir Alex leglelkesebb hívei sem vitathatják, hogy ezúttal rosszul rakta össze csapatát, és késlekedve vonta le a megfelelő következtetéseket. Az ötfős középpályán a tapasztalat dominált, de a veterán Ryan Giggs, a „nyugdíjból” reaktivált Paul Scholes és a hagyományosan lassú Michael Carrick együttesen 105 éves lábai nem bírták az iramot. Hiba volt a szezonban minimális szerepet kapó Park Ji Sunggal kísérletezni, míg az elöl magára hagyott Wayne Rooney egészen Denny Walbeck és Ashley Young csereként való beállásáig elszigeteltnek, és ettől mind frusztráltabbnak tűnt. Olyannyira, hogy Andre Marriner játékvezető egy ponton a csapatkapitányt, Patrice Evrát kérte meg, hogy csillapítsa le a kis középcsatárt.

Az izgalmas, feszült hangulatú találkozón a két edzőn is eluralkodtak az indulatok. Sir Alex és Roberto Mancini kis híján ölre ment, amikor Nigel de Jong durva belemenése nyomán Walbeck megsérült. A United menedzsere megvádolta az olasz maestrót, hogy folyamatosan „zaklatta” a bírót...

Mancini azzal magyarázta a United vereségét, hogy döntetlenre próbált játszani, míg a bajnoki címre 44 éve váró City mindent elkövetett a három pont érdekében. Kompanyn kívül – akinek törlesztenivalója is volt, mert a Uniteddel szembeni januári angol kupameccsen kiállították – Yaya Touré befolyásolta leglátványosabban a derbi kimenetelét. A Sir Alexre jellemző lélektani hadviselést kitűnően elsajátító Mancini a City élre ugrása dacára is tartja véleményét, miszerint a bajnoki trófea nem kerül át az Old Traffordról az Etihad stadionba...

A harminchatodik forduló többi mérkőzése közül a másik két Bajnokok Ligája-helyért küzdő csapatok eredményei érdemelnek figyelmet. Az Arsenal ugyan 1-1-es döntetlent játszott idegenben a Stoke-kal, de őrzi harmadik helyét. A Chelsea 6-1-re alázta a QPR-t, a Tottenham 2-0-ra múlta felül a Blackburnt, míg a Newcastle az elmúlt hetek győzelmi sorozata után a legrosszabbkor torpant meg és kapott ki 4-0-ra az „óriásverő” Wigantől.

Az élmezőny: 1.Manchester City 83 pont/36 mérkőzés (88-27), 2. Manchester United 83/36 (86-33), 3. Arsenal 66/36, 4. Tottenham 62/35 (59-39), 5. Newcastle 62/35 (53-46), 6. Chelsea 61/35.

Hodgson kapitány

Nyugdíjkorban lévő vezetőt nevezett ki az angol szövetség a futballválogatott élére. A 65 éves Roy Hodgson a Premier Liga május 13-i utolsó játéknapja után kezdi meg munkáját, egyben a felkészülést a nyári Európa-bajnokságra. A veterán, kétségkívül nagy tapasztalokkal büszkélkedő szövetségi kapitány a liga középmezőnyében tanyázó West Bromwich éléről kerül az angol tizenegyhez. Azt megelőzően csekély sikerrel irányította a Liverpoolt, korábban viszont az Európa Liga döntőjébe juttatta a Fulhamet. Hodgson Fabio Capello helyére lép majd, aki még februárban azért mondott le, mert nem fogadta el, hogy a szövetség az ő megkérdezése nélkül csapta el a fajgyűlölő megjegyzései miatt rendőri vizsgálat alatt álló John Terry csapatkapitányt.

A négy évre szóló szerződés megrökönyödést keltett a futballrajongók körében, akik a bukmékerekkel együtt biztosra vették a Tottenhammel látványos sikereket elérő, népszerű Harry Redknapp kinevezését.

Kompany és az a bizonyos fejes
Kompany és az a bizonyos fejes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.