Fehéren-feketén: három pont

A harmincötödik fordulóban is megőrizte veretlenségét a Juventus futballcsapata az olasz bajnokságban: a príma teljesítményt nyújtó torinói együttes a Novara otthonában nyert, így továbbra is három ponttal vezet a bajnokságban az ezúttal a Sienát felülmúló Milan előtt.

A Juve Vucsinics góljával már a tizenhatodik percben megszerezte a vezetést a kiesőjelölt vendégeként: a montenegrói csatár Pirlo átadásából volt eredményes. Az előnyt Borriello duplázta meg, majd a második félidőben Vidal és újra Vucsinics iratkozott fel a táblára. A 4-0-ás sikernek köszönhetően a feketefehérek rendkívül kedvező helyzetből várják a hajrát, mivel kedvezőbb a sorsolásuk, mint az őket kitartóan üldöző Milannak.

A vörös-feketék ezúttal az utóbbi időszakban betegeskedő Cassano góljával szereztek vezetést, aztán Ibrahimovic duplázta meg az előnyt. Úgy tetszett, Bogdani akár izgalmassá is teheti a mérkőzést, de Nocerino és a svéd center újra beköszönt, így sima 4-1 lett a vége.

Holnaptól hétközi forduló következik, szerdán a Milan az Atalantát, a Juventus a Leccét fogadja. A torinói garnitúra a hét végén a Cagliari vendége lesz, míg a Milan az Internazionaléval vív örökrangadót. Az utolsó forduló párosítása: Juventus–Atalanta, Milan–Novara.

Ám nem csupán az arany-, hanem a bronzéremért is nagy a küzdelem: a Napoli, az Internazionale, a Lazio és az Udinese vetélkedik emedálért. Az Inter tehát a Milan elleni győzelmével nem csupán a városi rivális előrehaladását akadályozhatná meg, hanem nagy lépést tenne a BL-részvétel felé is...

Az élmezőny: 1. Juventus 77 pont/35 mérkőzés, 2. Milan 74/35, 3. Napoli 55/35, 4. Lazio 55/34, 5. Internazionale 55/35, 6. Udinese 52/34.

Szentpétervári zenit

Két fordulóval a befejezés előtt már elnyerte az orosz labdarúgó-bajnoki címet a Zenit Szentpétervár, miután 2-1-re győzött a Dinamo Moszkva ellen. Az első gólt – Arsavin parádés átadásából – Sirokov lőtte, majd a játékvezető szerint Dzsudzsák visszarántotta Bisztrovot, és a tizenegyest Kerzsakov a jobb sarokba küldte. Epureanu fejesével szépített ugyan a Dinamo, ám a Zenit győzelme még abban a periódusban sem forgott veszélyben, amikor a vendéglátó együttes – Zirjanov kiállítása miatt – létszámhátrányban játszott.

A találkozó után a hazai szurkolók ledöntötték a futballkapuk egyikét, hogy elemeire szedjék azt, és emlékül hazavigyék minden darabját. Huszti nem ünnepelhetett ennyire mámorosan: bajnok ugyan, de most még a kispadon sem adott neki helyet Luciano Spalletti, a Zenit itáliai mestere.

Az élmezőny: 1. Zenit 84 pont, 2. CSZKA Moszkva 69, 3. Dinamo Moszkva 69, 4. Szpartak Moszkva 68. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.