Grandiola
A világ valaha volt legnagyobb edzőjének is választhatták volna.
Igazi futballt álmodott és teremtett abban a korban, melynek általános labdarúgó-filozófi ája messze áll attól, amit valódi, a „több mint sportág” páratlan örömét kifejező játéknak hívnak. Manapság a brazil válogatott szakvezetője is legalább annyira épít (sajnos) a „zakatoló” Lucas Leivára, mint az ördöngös Neymarra; a Real Madrid hajdani nagyszínházát legföljebb Cristiano Ronaldo és a kapus (!) Iker Casillas idézi, a fehérekmostani előadásait az Arbeola-, Pepe-féle arculatváltás ugyanúgy jellemzi, mint a portugál csatár alakításai; aMilan futballja sem művészet már, hiszen Nocerinóval, Van Bommellel meg hasonló gladiátorokkal hogyan lehetne ihletett produkciókat nyújtani...
A labdarúgás utolérhetetlen válfajának túlnyomórészt bealkonyodott.
Guardiola ebben az időben hozta el a Barcelona hajnalát.
Persze a katalán klub korábban is a nagyok közé tartozott, zsenik sorát tartotta számon különféle társulataiban – Kubalától Evaristóig, Kocsistól Czi borig, Suareztől Cruyffig, Maradonától Rivaldóig, Romariótól Ronaldóig –, ám régebben összegyűjtötte, újabban pedig kinevelte legjobbjait. Még Messi is „saját termés”, csakúgy, mint Xavi, Iniesta és sokan mások, a legmagasabbra pedig Guar diola repítette valamennyiüket, noha a labdarúgópályák szállóigéje az, hogy a csapat emeli fel az edzőt.
Itt alighanem fordítva történt.
Guardiola szembement a modern világ trendjével, és bölcsen azt mondta: gurigázni a legjobb. Ebben a tempóban?! – kiáltottak volna fel sokan, ha nem tapasztalják, hogy a Barcelona még a legnevesebb vetélytársakkal szemben is hetven-hetvenöt százalékos labdabirtoklást produkál. A „tikitaka” éveken át másodhegedűssé tett minden riválist: amennyire abszurdnak tűnt első hallásra, annyira utánozhatatlannak tetszett a pályán. Ráadásul tényleg a szenvedélyt tükrözte, fölényeskedés vagy megalázás nem fakadt belőle. (Függetlenül attól, hogy ellenfélnek lenni a leszerelhetetlen Barcelona ellen: az minden volt, csak önbizalom-növelő tréning nem.) A zsuga „folyt”, még az ötösön is ment a lövőcsel, visszapassz, üres kapu, a félvonalnál pedig sokszor tovább tartott a passzsorozat, mint a leghosszabb labdamenet Wimbledonban. Nem állítható, hogy nem láttunk még ilyesmit, hiszen a brazilok a hetvenes években efféle labdarúgást játszottak: az úgynevezett „altató futball” közben ideoda tologattak, majd hirtelen ritmust váltottak, és olyan „halálos” átadásokkal, amilyenekkel az utóbbi években főként Xavi, Iniesta ésMessi mért csapást a védelmekre, eldöntötték a mérkőzést. Ám hajdanán nagyobb volt a terület, lassabb az iram, s bár már akkor is különleges felfogás meg labdaérzék kellett ehhez a játékhoz, könynyebb volt megvalósítani, mint napjainkban.
A vörös-kékek korszakos futballjának kialakítása nagyobb sikere Guardiolának, mint a BL-trófea kétszeri elhódítása vagy a szintén „dupla” klubvilágbajnoki cím. (Bármennyire nehéz és fölösleges is elvonatkoztatni ezektől.) S jóllehet a Barcelona most kiesett a Bajnokok Ligájából, és minden bizonnyal elesik a bajnoki aranyéremtől, a nemzetközi nagymester azzal búcsúzhatna: készen van a nagymű, igen. Azért a feltételes mód, mert a katalán tréner soha nem hivalkodott. Ellenben a méltó helyére – azaz a legmagasabb polcra – tette a játékot, előtérbe állította a hűséget (lásd Xaviék pályafutásán kívül a sajátját), és nem utolsósorban: száműzte az alattomos, erőszakos futballt. A Guardiola-érához az is hozzátartozik, hogy a Barcelonamosolyogva játszott, sőt a labdarúgás derűjét sokszor még az ellenfélre – és persze saját közönségére – is átsugározta. (A Real Madridra nem, de a királyi klub jelenlegi csapatának ugyanúgy sajátja az indulat és a durvaság, mint a szuperszonikus kontratámadás.)
A barcelonai búcsúját tegnap bejelentő, s az évad végén búcsúzó, mindössze negyvenegy éves edző a múlt szombatig, illetve e hét keddig meghatározta a jelenkor labdarúgását. Egyúttal reményt adott a továbbiakra nézve is, ám tartani kell tőle, hogy roppant kevés követője akad. (Azért például Vicente del Bosque még ott van.)
Amúgy túlmutat Guardiolán, amit alkotott. Az ugyanis nem más, mint a futball múltja, jelene, jövője.
Tito lesz a marsall
Miután Pep Guardiola pénteken sajtótájékoztató keretében közölte, hogy az évad végén befejezi szakvezetői pályafutását a Barcelona csapatánál, a katalán klub elöljárói bejelentették: az eddigi pályaedző, Tito Vilanova veszi át nyártól az együttes irányítását.
Pep Guardiola
Született: 1971. január 18.
Klubjai játékosként: Barcelona (1990–2001), Brescia, AS Roma, Al Ahli Doha.
Bajnok a Barcelonával: 6-szor (1991–1994, 1998, 1999).
Spanyol kupagyőztes: 2-szer (1997, 1998).
BL-győztes: 1992-ben.
KEK-győztes: 1997-ben.
Spanyol válogatott: 39-szer.
Olimpiai bajnok: 1992-ben.
Klubja edzőként: Barcelona (2008–2012).
Bajnok: 3-szor (2009–2011).
Spanyol kupagyőztes: 2009-ben. BL-győztes: 2-szer (2009, 2011). Klubvilágbajnok: 2-szer (2009, 2011).
