Spanyol csizma

A Kanapé elnevezésű pesti vendéglátóipari egységben – ahol zsúfolt ház volt, mert fogható a környéken (is) láthatatlan Digi tévé – egyszer csak néma csend követte a Real Madrid–Bayern München BL-visszavágó tizenegyespárbaját kísérő üvöltéseket.

Egy ember felkiáltott: „Nyert a fiam! Arra fogadott, hogy Bayern–Chelsea döntő lesz május 19-én.”

Az ifjú ismeretlenül is nagy tiszteletet váltott ki a helyi szurkolók körében, és hirtelen mindenki azon kezdett merengeni: ugyan ki tett volna még erre a párosításra akármilyen kis összeget is? A túlnyomó többség El Clasicót, azaz Barcelona–Real Madrid mérkőzést várt, ám a spanyolokat ezúttal kikosarazta a sors.

A Barcelona „százszor” nyert helyzetből esett ki,míg a RealMadrid a lottóhúzásra emlékeztető tizenegyes párbajban maradt alul.

Azért van különbség.

Mert a katalán együttes a játékban magasan felülmúlta a Chelsea-t, és gyakorlatilag önmagát verte meg a rengeteg londoni és barcelonai lehetőség elszalasztásával. A brit csapat csupán akaraterőben vette fel a versenyt a vörös-kék sztárgárdával, amelynek az ellenfél kapuja előtti megannyi mulasztása „visszaütött”. Azaz korántsem csupán Messi elhibázott büntetőjéről vagy az argentin csatár meghökkentő kontraformájáról van szó – elvégre a „Barca” a talizmánját szinte nélkülözve is nyeregbe került, hogy aztán váratlanul leszálljon onnan –, hanem mindenekelőtt arról a törvényszerűségről: az az együttes, amely ily sok esélyt eltékozol, a végén rendre rosszul jár. Így történt ez most is, mint korábban már sokszor. A Chelsea-t tekintve a hősiesség nyert, a képességek alapján viszont a labdarúgás vesztett.

A Real Madrid ellenben egyáltalán nem produkált különb futballt a Bayernnél, sőt Münchenben a német csapat játszott jobban. A második találkozó kiegyensúlyozott volt, és mindkét együttes továbbjuthatott volna, de kettő, ugyebár, nem mehet tovább... A fehérek azonban rettenetesen rosszul élik meg a búcsút, hiszen hiába írta a madridi Marca, hogy „tizenegy méterre a tizediktől”, a királyi gárda kilencedik BEK- és BL-diadalának immár tíz esztendeje. Az újabb kiesés elrontotta a La Liga topfavoritjának évadát, mert a spanyol fővárosban semmire sem vágynak hevesebben, mint az európai hegemónia visszaszerzésére. De ezzel megint – és ki tudja, meddig –várni kell...

Érthető, ha José Mourinho összetörten mondta: „Érzem a nyomást, ahogyan érzik a játékosok is. S tudom, ilyenkor magunkra maradunk. Ám –ha elismerik, ha nem – összességében jó szezonunk van.” A külföldi sajtó nem ennyire együttérző. A La Gazzetta dello Sport címében ez állt: „Ciao, Mou!” A Corriere dello Sport így fogalmazott: „Mourinho térden, a Bayern a döntőben.” A Daily Telegraph pedig „Mourinho halott álmairól” írt, és még a spanyol ElMundo is azt közölte: „Tragédia a Bernabeu stadionban.”

Bezzeg a német lapok! „Galaktikus Bayern” – szól az egyik cím; „Hazajönnek!” – harsogja a másik, arra utalva, hogy a döntőt május 19-én Münchenben rendezik. Azon egyébként 9 millió eurós jackpot lehet a bajor klub jutalma, és összesen több mint 60 millió euróra növekedhet az „FC Holylywood” BL-bevétele ebben az évadban. A Barcelonának marad a spanyol Király Kupa-döntő, a RealMadridnak pedig a Primera Division: ami a Bajnokok Ligáját illeti, a kontinens már nem a spanyol fölényről, hanem a ragyogó lábakat szorító spanyol csizmáról beszél...

Pep-step

Az El Mundo Deportivo című barcelonai lap internetes kiadása szerint ma kiderülhet, Pep Guardiola marad-e a katalán klubnál vagy sem. Az edző szerdán találkozott a vörös-kékek vezetőivel, majd azt mondta: pénteken maga akarja közölni a csapat tagjaival, miként határozott.

BAJNOKOK LIGÁJA

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Real Madrid–Bayern München 1-2 2-1

Barcelona–Chelsea 0-1 2-2

EURÓPA LIGA ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Valencia–Atletico Madrid 2-4 0-1

Bilbao –Sporting Lisszabon 1-2 3-1

Lent és fent: Iker Casillas és Schweinsteiger
Lent és fent: Iker Casillas és Schweinsteiger
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.